Ma 2024 december 18. Auguszta napja van. Holnap Viola napja lesz.
09f3457fc6b03d75079adec873f90c31.jpg

Királyfi

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Csak úgy süvítettek a pártus nyilak. Szinte hasították a levegőt. Ez a félelmetes fütyülő hang, még a harci lovak idegeire is hatással volt, pedig a háborúkban edzett állatok már megszokhatták. A paripák kaparták patáikkal a földet, nyakukat rángatták, a zabla miatt. A pártus lovak kis alacsonyak voltak, borzosak, s most tömpe orrukkal szagolgatták a nyári levegőt.

Csak úgy süvítettek a pártus nyilak. Szinte hasították a levegőt. Ez a félelmetes fütyülő hang, még a harci lovak idegeire is hatással volt, pedig a háborúkban edzett állatok már megszokhatták. A paripák kaparták patáikkal a földet, nyakukat rángatták, a zabla miatt. A pártus lovak kis alacsonyak voltak, borzosak, s most tömpe orrukkal szagolgatták a nyári levegőt. A íjjal, karddal, és fokossal is felfegyverzett katonák izgatottan néztek ifjú vezérükre. Végre Izates legkisebb királyfi megadta a jelet, s indulhatott a támadás. Megfeszültek az íjak, és az izmok. A lovak horkanását, csatakiáltást, kardcsörgést, és a fokosok koppanását mind egyidejüleg lehetett hallani. A domboldalról, ahol a király foglalt helyet nagyszámú kíséretével, kitűnően lehetett látni, a völgyben zajló eseményeket. Most pl. azt, hogy Monobazos idősebb királyfi serege ellentámadásba lendül, és Izates menekülni kényszerül.

-Nézze csak király apám, Izates körül zárja őket !-szólt izgatottan Emese királylány édesapjához, Adiabene pártus tartomány királyához, az őszülő Monobazoshoz. Az nem felelt semmit, csak aggódva figyelte tovább, ahogy Izates csapata ketté válva, oldalról bekeríti az őket üldöző elleséges katonákat, hogy mint egy harapófogó, összeroppantsa. Csakhogy, most nem sikerült ezt az ősi pártus hadicselt tökéletesen végrehajtani. A bekerítő hadtest egyik szárnyára kevés ember jutott, így Izates vonalait áttörték, több helyen is. Észre vette ezt a harcmezőn álló, tartalékos parancsnok, Nakeb királyfi is, és haderőit azonnal a kívánt területre irányítva, mintegy oldalba támadva az ellenfelet, és így megnyerte az ütközetet.
A katonák izzadtan, porosan, de boldogan tápászkodtak fel a földről, ocsúdtak fel a harc kavalkádjából. Mindannyian vérüket, és életüket adták volna hazájukért, és királyukért, mégis, az ilyen nyári lovas tornákat, harci játékokat jobban kedvelték, mint az igazi háborút. Fokosaikat, kardjaikat vizsgálták, hogy kicsorbult-e, lovaik nyakát csapdosták. Közben a 3 fiú, Monobazos, a legidősebb, Nakeb a középső, és Izates, a legkisebb, apjuk elé, a király elé siettek lóháton, a dombra. A katonák mostmár elcsendesedtek, és erősen fülelve, várták, hogy a királyuk melyik fiát részesíti a legnagyobb kegyben, abban, hogy még életében maga mellé ülteti a trónra. A fiúk lovaikról leszállva, már a királyi trónus előtt térdepeltek mindhárman. Monobazos király megvárta, míg a fák árnyékában egy kicsit kilihegik magukat, majd felállt, és méltóságteljes hangon így szólt.
-Fiaim ! Mindhárman jól küzdöttetek, és megálltátok a helyeteket a nyári lovas játékokon. Egy háborúnak azonban, ha még játék háború is, mindig vannak vesztesei.-ezzel Monobazos fiára nézett.-Úgy látszik te inkább a lelki dolgok iránt vagy fogékonyabb. Mivel a tudományok érdekelnek, lehetőséget adok, hogy Szuzában, a mágus városban tanulj.
Kissé lehajolva, megérintette fia vállát a király, az szelíden felnézett, köszönetképpen megcsókolta, az apja kezében lévő oroszlános kristály jogart, majd felállt, és odébb lépett. Anyja, Heléna királyné ölelte át nagy szeretettel, majd apja tanácsadói, a hét veres színű brokát ruhás mágusok gratuláltak neki.
-Nakeb fiam ! Téged a hadsereg legfőbb parancsnokának nevezlek ki, te pedig Izates, fogadd el koronámat, s ülj mellém a trónra.
A legkisebb fiú meghatottan nézett apjára. Tudta, hogy előbb utóbb ez a pillanat el fog érkezni, hiszen mindenki tapasztalhatta az adiabenei királyi udvarban, hogy ő, a legfiatalabb az apja kedvence, de talán túl korán érte ez a megtiszteltetés.
Még nem is vagyok nagykorú ! A fivéreim eddig is nehezteltek rám, amiért én vagyok a kedvenc, és most ez a nyilvános bejelentés. Ez lázadáshoz vezethet ! –gondolta Izates. Aggodalom azonban nem ülhetett most ki az arcára, ebben az ünnepélyes percben. A főtáltos Gáspár, már közeledett is, fehér ruhájában, szarvasagancsos fejfedőjében. Szemét a fejdíszből lelógó rojtok takarták el. Kíséretében jöttek az igricek, nézők, és a harsány. Mind a távoli Kusat városából, az Indus folyó mellől érkeztek erre a nagy eseményre. A király, és a táltos, közrefogták a még mindig térdeplő Izatest, és a domb oldalánál csörgedező kis patakhoz kísérték. Amíg két pártus lány kibontotta hajának két fonatát, a harmadik a páncéllá keményített bőrt oldozta le mellkasáról. Majd az ing is lekerült. Izates tudta, hogy most a férfivá avatás szertartása fog következni, ahol neki, mint a leendő királynak, a trónörökösnek, különösen is méltóságteljesen kell viselkednie, mégis, csak arra tudott gondolni, hogy lánykezek vetkőztetik, s babrálnak a hajával. A lányok pártát hordtak, innen tudta Izates, hogy már 16 évesek elmúltak. Miközben ezen morfondírozott, a dombon álló előkelő vendégek, a völgyben pihenő harcosokkal együtt, mindkét tenyerüket, az ég felé fordítva, a nyári, délidejű naphoz fohászkodtak :
Istenünk, Mithrász ! Te aki megfényesíted a világot, drága napunk, erősítsd meg a mi tenyerünket a tiedből sugárzó kegyelemmel, a jó munkára, az összefogásra. Szívünket töltsd be a szeretet fényével. Adj boldog munkálkodást, okosságot, drága hazánk megtartására, hogy elpusztuljon a gonoszság sötétsége. Ezt kérjük előtted állva, feléd fordított tenyerünkkel mutatva meg önmagunkat.
A táltos, most a félmeztelen Izateshez lépett, és a beavatási szertartás megkezdéseként, hosszú haját elől, a két hajfonatot, amit az imént a lányok kibontottak, levágta. Az örvénylő víz hamar elsodorta a tincseket. Aztán a táltos két segédje, Izatessel együtt begázolt egy kissé a patakba, és megmosták a királyfi felső testét. Ezután különféle gyógynövényekből készült olajjal kenték be a hátát. Izates kilépve a vízből, elmondta a nagykorú fiúk szokásos fohászát :
- Mithrász ! Adj jó egészséget nekem, mentsd meg lelkemet a haláltól, hiszen te vagy az élő szeretet.
Szülei díszes bőrövet nyújtottak át neki, ami ilyen ünnepen a hagyományos pártus ajándék volt. Rögtön fel is csatolta. Egy ezüst csésze is az övhöz volt erősítve. A csésze a pártusok felszereléséhez tartozott, akár az íj, vagy a kard. Boldogan mutatta Emese nővérének, behúzódva az enyhet adó lombok alá.
A főtáltos most távolabb vonult, ahol egyedül elmélkedhet, mielőtt a legnagyobb áldozatot, a fehér lovat bemutatta volna Napistennek, Mithrásznak. A mágus lányok már korábban, még a színlelt csata alatt, az erdei kemencékben tüzet szítottak, tésztát dagasztottak, s mostanára már csaknem mind ki is sütötték a kis pogácsákat, amit majd a nép közt fognak kiosztani, a király pincéjéből származó borral együtt.

Pap Nóri
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

Hozzászólások

judsonarro
2020-10-21 20:48
Good day! I simply wish to give you a huge thumbs up skateboard for 12 year old - https://airbiip.com/home/skateboarding/ your excellent

information you have here on this post. I'll be returning to your blog for more soon.
marquiswed
2020-04-14 17:08
Greetings! Very helpful advice within this post!

It's the little changes that produce the biggest changes. Thanks a lot for sharing!

my web page ... food logo images
sammie77j
2020-05-28 03:07
It's a pity you don't have a donate button! I'd

without a doubt donate to this brilliant blog! I guess for now i'll settle

for book-marking and adding your RSS feed to my Google account.

I look forward to brand new updates and will talk about this site with

my Facebook group. Talk soon!

Here is my blog :: http://idbet.games - http://idbet.games/id-ID/Home
2020-05-30 00:32
Thanks for the auspicious writeup. It if truth be told used to be a amusement account it.

Look complex to more brought agreeable from you!

However, how could we communicate?

Feel free to surf to my web-site :: fit in - http://www.artistnewswire.com/everyone-is-struggling-to-fit-in-in-this-new-world-created-by-one-virus/
candysharm
2020-09-27 12:17
I enjoy looking through an article that can make people think.

Also, thanks for allowing for me to comment!

my web page: Buy Real Documents Online
seththiele
2020-09-28 15:07
Very good information. Lucky me I found your website by chance (stumbleupon).

I have book-marked it for later!

Feel free to surf to my web blog ... bizimhesap - https://hesaptut.com
zeldaculpi
2020-10-02 03:30
Hi there, its pleasant post concerning media print,

we all be aware of media is a great source of information.

my homepage - magento theme development
madeleined
2020-10-04 08:57
I just like the valuable information you supply on your articles.

I will bookmark your blog and take a look at once more

here frequently. I am somewhat certain I'll be told lots of new stuff proper right here!

Best of luck for the following!

Take a look at my web-site website - https://www.etsy.com/uk/listing/865929876/20-ghost-themes-website-premium
2020-10-06 22:00
Admiring the hard work you put into your website and in depth

information you provide. It's great to come across a blog every once in a while that isn't the same out of date rehashed information. Fantastic read!

I've bookmarked your site and I'm including your RSS feeds to my Google account.

Feel free to surf to my web site: tôn sóng ngói - https://www.scoop.it/topic/build-by-bluescopezacs/p/4116195920/2020/03/06/ton-gia-ngoi-thong-tin-anh-gia-chat-luong-bang-bao-gia-2020
yvonnehend
2020-10-07 13:00
Nice post. I was checking continuously this blog and I am impressed!

Extremely helpful information particularly the last part :

) I care for such information a lot. I was looking for this certain information for a long time.

Thank you and best of luck.

Review my page: Nitrogen Reflow Oven
fidel93m4
2020-10-02 09:48
This blog was... how do I say it? Relevant!! Finally I've found something that

helped me. Kudos!

Feel free to surf to my weblog professional tax services in orangeville ontario canada
lilacogbur
2020-10-08 08:41
Hey there this is kind of of off topic but I was wanting to know

if blogs use WYSIWYG editors or if you have to manually code with HTML.

I'm starting a blog soon but have no coding expertise so I wanted

to get advice from someone with experience. Any help would

be enormously appreciated!

Also visit my web site :: SMT Assembly Line

- http://www.bismt.com/SMT-Assembly-Line.html
aundrearad
2020-10-03 00:53
Fastidious answers in return of this query with solid arguments and explaining all

concerning that.

Here is my website ... Red Leather Jacket
danielleco
2020-10-03 13:59
Inspiring story there. What happened after? Take care!

Also visit my site themes - https://www.etsy.com/uk/listing/865820872/140-prestashop-themes-and-templates
logankilgo
2020-10-07 08:07
I’m not that much of a online reader to be honest but your sites really nice, keep it up!

I'll go ahead and bookmark your site to come back later on. All the best

Visit my blog - tôn giả ngói
wiltonarmy
2020-10-07 22:47
Howdy! This is my 1st comment here so I just wanted to give a quick shout out and say I truly

enjoy reading through your blog posts. Can you suggest any

other blogs/websites/forums that deal with the same

topics? Thank you so much!

Here is my webpage :: buy red borneo kratom
trentdicke
2020-10-07 13:59
It's very straightforward to find out any topic on net as compared to textbooks,

as I found this article at this web page.

Review my blog :: joker goon jacket
normandhar
2020-09-24 18:26
I have to thank you for the efforts you have put in penning this blog.

I really hope to see the same high-grade blog posts from you later

on as well. best web developer in Pakistan. - https://www.wordpressgeeks.tk/2019/03/best-web-developer-in-pakistan_22.html truth, your creative writing abilities has encouraged

me to get my own blog now ;)
bettyhensc
2020-10-07 13:04
My brother suggested I might like this web site. He was totally

right. This post actually made my day. You cann't imagine just how much time

I had spent for this information! Thanks!

Stop by my blog - JUKI RS-1R pick and place machine
mylesaddis
2020-10-01 18:02
Awesome post.

My blog post click here - https://multimedios106.com/healthy-food-tips-to-lose-weight/
rebeccabur
2020-10-02 13:58
Greetings! check this is

my first comment here so I just wanted to give a quick shout out and tell you I genuinely enjoy reading your

articles. Can you suggest any other blogs/websites/forums that cover the same topics?

Appreciate it!
noreencold
2020-10-07 14:05
Hello there! Quick question that's completely off topic.

Do you know how to make your site mobile friendly?

My website looks weird when viewing from my iphone

4. I'm trying to find a theme or plugin that might be able to

correct this problem. If you have any recommendations, please share.

Thanks!

Here is my blog post :: SMT Stencil Printer Manufacturer - http://www.bismt.com/SMT-Stencil-Printer.html
ramonitama
2020-10-03 09:15
Hi, I do think this is an excellent site. I stumbledupon it ;) I am going to return yet again since I saved as a

favorite it. Money and freedom is the best way to change, may

you be rich and continue to guide other people.

Here is my web page: Intech Group
tobytitus
2020-10-06 12:57
Hello there I am so delighted I found your weblog, I really found you by accident, while I

was researching on Askjeeve for something else, Regardless I am here

now and would just like to say thank you for a tremendous post and a all round enjoyable blog (I also love the theme/design), I don’t have time to go through it all at

the moment but I have saved it and also included your RSS feeds,

so when I have time I will be back to read a lot more, Please do keep

up the excellent jo.

Take a look at my website ... wpx hosting review - http://frenchwillaume.over-blog.com/2019/06/wpx-hosting-best-sdd-managed-wordpress-hosting.html
sherrytrol
2020-10-07 13:57
I'd like to find out more? I'd care to find out some additional information.

Here is my website ... SMT Reflow Oven - http://www.bismt.com/SMT-Reflow-Oven.html
katiajorge
2020-05-29 15:53
Keep on writing, great job!

my page: How to increase organic website traffic Top SEO 2020
mauravospe
2020-09-25 19:04
Undeniably believe that which you stated. Your favorite justification seemed to be on the net the easiest thing to be aware of.

I say to you, I certainly get irked while people think

about worries that they plainly don't know about. You managed to

hit the nail upon the top as well as defined out the whole thing

without having side-effects , people can take a signal.

Will probably be back to get more. Thanks

My page :: Going Here - http://ladiesshoesstore.com
finn08y878
2020-10-03 03:26
Great blog here! Also your web site loads up fast! What web host are you using?

Can I get your affiliate link to your host? I wish my web

site loaded up as quickly as yours lol

My web page :: captain america jacket
milliewein
2020-10-06 12:25
I am extremely impressed with your writing skills as well as with the layout on your blog.

Is this a paid theme or did you customize it yourself?

Either way keep up the nice quality writing, it's rare to see

a great blog like this one today.

My site :: wpx hosting review - http://frenchwillaume.over-blog.com/2019/06/wpx-hosting-best-sdd-managed-wordpress-hosting.html
aguedacoff
2020-10-03 18:37
If you desire to improve your know-how just keep visiting this web page and be updated with the most up-to-date news posted

here.

Also visit my web-site: 365Trendies Contact - https://www.365trendies.com.ng/about-us/
magnoliade
2020-10-06 12:55
It's not my first time to pay a visit this web page, i

am visiting this site dailly and obtain pleasant information from here

every day.

Feel free to surf to my web site 야잘알
jettgirard
2020-10-07 12:55
Excellent article. I definitely love this website. Continue

the good work!

My page - SMT Stencil Printer Manufacturer - http://www.bismt.com/SMT-Stencil-Printer.html
loydmathen
2020-05-29 17:37
I believe this is among the such a lot vital information for me.

And i'm satisfied reading your article. But

should commentary on some normal issues, The website style is perfect, the articles

is actually excellent : D. Good process, cheers

Also visit my website: att yahoo email|att email|att email support|att yahoo mail|ymail support|yahoo mail support|yahoo mail|yahoo mail login|ymail|ymail login|ymail com|yahoomail|yahoomail com|www yahoomail com
marcyvtu55
2020-09-23 15:22
I pay a quick visit each day a few sites

and information sites to read content, however this weblog

gives feature based writing.

Check out my web site - Highly recommended Reading - http://rockettop4.over-blog.com/2020/09/don-t-become-a-couch-potato-get-physically-fit-today.html
michalhole
2020-09-30 18:36
It's in reality a nice and helpful piece of info.

I'm satisfied that you shared this helpful info with us.

Please stay us informed like this. Thanks for sharing.

Here is my website: daftar idn poker
bobbyengla
2020-10-02 13:05
I like the valuable info you supply in your articles.

I'll bookmark your weblog and test again right here frequently.

I'm relatively sure I will be informed plenty of new stuff right here!

Good luck for the next!

my homepage - Situs Slot Online indonesia - https://sitebyyodog.com/bagaimana-proses-judi-slot-online-deposit-pulsa/
blanches35
2020-10-03 12:52
Great delivery. Outstanding arguments. Keep up the amazing

effort.

Here is my web page :: 카지노사이트
cherylmccl
2020-09-25 05:31
You ought to be a part of a contest for one of the greatest blogs on the internet.

I'm going to recommend this site!

My web page spa music
sadyegalle
2020-09-30 08:46
Nice post. I learn something totally new

and challenging on blogs I stumbleupon on a daily basis.

It's always exciting to read through content from other writers and practice something from their web sites.

Here is my website ... casino online terpercaya - https://www.zonerama.com/casino-online/931933
janapinkle
2020-09-30 23:15
It's really a great and helpful piece of information. I'm happy that you shared this helpful information with us.

Please stay us up to date like this. Thanks for sharing.

my blog ebay dropshipping course
chu2461155
2020-10-04 06:56
I'm impressed, I have to admit. Rarely do I come across a blog that's both equally educative and entertaining,

and let me tell you, you have hit the nail on the head.

The issue is something not enough people are speaking intelligently about.

I'm very happy I came across this during my hunt for something

regarding this.

My homepage :: Website - https://www.etsy.com/uk/listing/879137683/300-premium-shopify-themes-for-online
donnellnea
2020-10-01 01:14
I think this is one of the most vital information for me.

And i'm glad reading your article. But want to

remark on few general things, The site style is perfect,

the articles is really excellent : D. Good job,

cheers

Also visit my web blog; kontol
melisaroes
2020-10-01 18:26
Good day! I just would like to offer you a huge thumbs up for the excellent info you've got right here on this post.

I will be returning to your web site for more

soon.

Also visit my blog post ... Hochzeits DJ
royce25r58
2020-10-02 06:48
Hello There. I discovered your weblog using msn. This is a

really well written article. I will make sure to bookmark it and come back to learn more of your helpful information.

Thanks for the post. I'll definitely return.

my blog :: satta king darbar
lizettedim
2020-10-03 17:16
In fact no matter if someone doesn't know after that

its up to other users that they will assist, so here it

occurs.

My webpage 365trendies contact
tobybenavi
2020-10-01 05:57
Hey there! Would you mind if I share your blog with my facebook

group? There's a lot of folks that I think would really enjoy

your content. Please let me know. Thanks

Feel free to surf to my weblog: :) - https://images.google.ro/url?q=https
kaylamusse
2020-09-28 07:43
Awesome blog! Do you have any hints for aspiring writers?

I'm planning to start my own site soon but I'm a little lost on everything.

Would you advise starting with a free platform like Wordpress or go for a paid option? There are so many choices out there that I'm totally overwhelmed

.. Any recommendations? Thank you!

Feel free to surf to my page Daftar idn poker
kimhunting
2020-10-03 08:26
I just like the helpful information you supply how to make money online UPLOADING IMAGES | Earn $300 Per Day!

| Work From Home Jobs 2020 - https://www.digitaldownloadbooks.com/2020/10/02/how-to-make-money-online-uploading-images-earn-300-per-day-work-from-home-jobs-2020/ your articles.

I will bookmark your blog and take a look at once more right here regularly.

I am slightly certain I'll learn many new stuff

right here! Best of luck for the following!
marlonseyl
2020-10-11 05:16
Great items from you, man. I have be aware your stuff

previous to and you are simply extremely fantastic. I actually like what you have got right here, really like what you are saying and the way wherein you say it.

You're making it entertaining and you continue to care for to

keep it smart. I can't wait to learn far more from you.

That is actually a tremendous web site.

Here is my website ... Ki residences price
claytonwhi
2020-10-11 22:50
Remarkable! Its in fact remarkable post, I have got much

clear idea on the topic of from this paragraph.

Also visit my web blog - seva pusat mobil murah

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tereb (146) Történelem (18) Életmód (1) Tv fotel (65) Emberi kapcsolatok (36) Heti lámpás (342) Autómánia (61) Egészség (50) Gasztronómia (539) Rejtőzködő magyarország (168) Kultúra (9) Belföld (11) Nézőpont (1) Jobbegyenes (2898) Nagyvilág (1310) Sport (729) Flag gondolja (38) Mondom a magamét (8031) Mozaik (83) Irodalmi kávéház (543) Titkok és talányok (12) Gazdaság (723) Vetítő (30) Alámerült atlantiszom (142) Mozi világ (440) Politika (1582) Szépségápolás (15)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>