Ma 2024 december 18. Auguszta napja van. Holnap Viola napja lesz.
09f3457fc6b03d75079adec873f90c31.jpg

Királyfi

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Csak úgy süvítettek a pártus nyilak. Szinte hasították a levegőt. Ez a félelmetes fütyülő hang, még a harci lovak idegeire is hatással volt, pedig a háborúkban edzett állatok már megszokhatták. A paripák kaparták patáikkal a földet, nyakukat rángatták, a zabla miatt. A pártus lovak kis alacsonyak voltak, borzosak, s most tömpe orrukkal szagolgatták a nyári levegőt.

Csak úgy süvítettek a pártus nyilak. Szinte hasították a levegőt. Ez a félelmetes fütyülő hang, még a harci lovak idegeire is hatással volt, pedig a háborúkban edzett állatok már megszokhatták. A paripák kaparták patáikkal a földet, nyakukat rángatták, a zabla miatt. A pártus lovak kis alacsonyak voltak, borzosak, s most tömpe orrukkal szagolgatták a nyári levegőt. A íjjal, karddal, és fokossal is felfegyverzett katonák izgatottan néztek ifjú vezérükre. Végre Izates legkisebb királyfi megadta a jelet, s indulhatott a támadás. Megfeszültek az íjak, és az izmok. A lovak horkanását, csatakiáltást, kardcsörgést, és a fokosok koppanását mind egyidejüleg lehetett hallani. A domboldalról, ahol a király foglalt helyet nagyszámú kíséretével, kitűnően lehetett látni, a völgyben zajló eseményeket. Most pl. azt, hogy Monobazos idősebb királyfi serege ellentámadásba lendül, és Izates menekülni kényszerül.

-Nézze csak király apám, Izates körül zárja őket !-szólt izgatottan Emese királylány édesapjához, Adiabene pártus tartomány királyához, az őszülő Monobazoshoz. Az nem felelt semmit, csak aggódva figyelte tovább, ahogy Izates csapata ketté válva, oldalról bekeríti az őket üldöző elleséges katonákat, hogy mint egy harapófogó, összeroppantsa. Csakhogy, most nem sikerült ezt az ősi pártus hadicselt tökéletesen végrehajtani. A bekerítő hadtest egyik szárnyára kevés ember jutott, így Izates vonalait áttörték, több helyen is. Észre vette ezt a harcmezőn álló, tartalékos parancsnok, Nakeb királyfi is, és haderőit azonnal a kívánt területre irányítva, mintegy oldalba támadva az ellenfelet, és így megnyerte az ütközetet.
A katonák izzadtan, porosan, de boldogan tápászkodtak fel a földről, ocsúdtak fel a harc kavalkádjából. Mindannyian vérüket, és életüket adták volna hazájukért, és királyukért, mégis, az ilyen nyári lovas tornákat, harci játékokat jobban kedvelték, mint az igazi háborút. Fokosaikat, kardjaikat vizsgálták, hogy kicsorbult-e, lovaik nyakát csapdosták. Közben a 3 fiú, Monobazos, a legidősebb, Nakeb a középső, és Izates, a legkisebb, apjuk elé, a király elé siettek lóháton, a dombra. A katonák mostmár elcsendesedtek, és erősen fülelve, várták, hogy a királyuk melyik fiát részesíti a legnagyobb kegyben, abban, hogy még életében maga mellé ülteti a trónra. A fiúk lovaikról leszállva, már a királyi trónus előtt térdepeltek mindhárman. Monobazos király megvárta, míg a fák árnyékában egy kicsit kilihegik magukat, majd felállt, és méltóságteljes hangon így szólt.
-Fiaim ! Mindhárman jól küzdöttetek, és megálltátok a helyeteket a nyári lovas játékokon. Egy háborúnak azonban, ha még játék háború is, mindig vannak vesztesei.-ezzel Monobazos fiára nézett.-Úgy látszik te inkább a lelki dolgok iránt vagy fogékonyabb. Mivel a tudományok érdekelnek, lehetőséget adok, hogy Szuzában, a mágus városban tanulj.
Kissé lehajolva, megérintette fia vállát a király, az szelíden felnézett, köszönetképpen megcsókolta, az apja kezében lévő oroszlános kristály jogart, majd felállt, és odébb lépett. Anyja, Heléna királyné ölelte át nagy szeretettel, majd apja tanácsadói, a hét veres színű brokát ruhás mágusok gratuláltak neki.
-Nakeb fiam ! Téged a hadsereg legfőbb parancsnokának nevezlek ki, te pedig Izates, fogadd el koronámat, s ülj mellém a trónra.
A legkisebb fiú meghatottan nézett apjára. Tudta, hogy előbb utóbb ez a pillanat el fog érkezni, hiszen mindenki tapasztalhatta az adiabenei királyi udvarban, hogy ő, a legfiatalabb az apja kedvence, de talán túl korán érte ez a megtiszteltetés.
Még nem is vagyok nagykorú ! A fivéreim eddig is nehezteltek rám, amiért én vagyok a kedvenc, és most ez a nyilvános bejelentés. Ez lázadáshoz vezethet ! –gondolta Izates. Aggodalom azonban nem ülhetett most ki az arcára, ebben az ünnepélyes percben. A főtáltos Gáspár, már közeledett is, fehér ruhájában, szarvasagancsos fejfedőjében. Szemét a fejdíszből lelógó rojtok takarták el. Kíséretében jöttek az igricek, nézők, és a harsány. Mind a távoli Kusat városából, az Indus folyó mellől érkeztek erre a nagy eseményre. A király, és a táltos, közrefogták a még mindig térdeplő Izatest, és a domb oldalánál csörgedező kis patakhoz kísérték. Amíg két pártus lány kibontotta hajának két fonatát, a harmadik a páncéllá keményített bőrt oldozta le mellkasáról. Majd az ing is lekerült. Izates tudta, hogy most a férfivá avatás szertartása fog következni, ahol neki, mint a leendő királynak, a trónörökösnek, különösen is méltóságteljesen kell viselkednie, mégis, csak arra tudott gondolni, hogy lánykezek vetkőztetik, s babrálnak a hajával. A lányok pártát hordtak, innen tudta Izates, hogy már 16 évesek elmúltak. Miközben ezen morfondírozott, a dombon álló előkelő vendégek, a völgyben pihenő harcosokkal együtt, mindkét tenyerüket, az ég felé fordítva, a nyári, délidejű naphoz fohászkodtak :
Istenünk, Mithrász ! Te aki megfényesíted a világot, drága napunk, erősítsd meg a mi tenyerünket a tiedből sugárzó kegyelemmel, a jó munkára, az összefogásra. Szívünket töltsd be a szeretet fényével. Adj boldog munkálkodást, okosságot, drága hazánk megtartására, hogy elpusztuljon a gonoszság sötétsége. Ezt kérjük előtted állva, feléd fordított tenyerünkkel mutatva meg önmagunkat.
A táltos, most a félmeztelen Izateshez lépett, és a beavatási szertartás megkezdéseként, hosszú haját elől, a két hajfonatot, amit az imént a lányok kibontottak, levágta. Az örvénylő víz hamar elsodorta a tincseket. Aztán a táltos két segédje, Izatessel együtt begázolt egy kissé a patakba, és megmosták a királyfi felső testét. Ezután különféle gyógynövényekből készült olajjal kenték be a hátát. Izates kilépve a vízből, elmondta a nagykorú fiúk szokásos fohászát :
- Mithrász ! Adj jó egészséget nekem, mentsd meg lelkemet a haláltól, hiszen te vagy az élő szeretet.
Szülei díszes bőrövet nyújtottak át neki, ami ilyen ünnepen a hagyományos pártus ajándék volt. Rögtön fel is csatolta. Egy ezüst csésze is az övhöz volt erősítve. A csésze a pártusok felszereléséhez tartozott, akár az íj, vagy a kard. Boldogan mutatta Emese nővérének, behúzódva az enyhet adó lombok alá.
A főtáltos most távolabb vonult, ahol egyedül elmélkedhet, mielőtt a legnagyobb áldozatot, a fehér lovat bemutatta volna Napistennek, Mithrásznak. A mágus lányok már korábban, még a színlelt csata alatt, az erdei kemencékben tüzet szítottak, tésztát dagasztottak, s mostanára már csaknem mind ki is sütötték a kis pogácsákat, amit majd a nép közt fognak kiosztani, a király pincéjéből származó borral együtt.

Pap Nóri
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

Hozzászólások

delorescam
2020-10-08 21:00
Wow, incredible blog layout! How long have you been blogging for?

you make blogging look easy. The overall look of your site is wonderful,

let alone the content!

Feel free to surf to my page - qq online - http://198.54.120.158/
2020-10-14 08:51
Amazing! This blog looks exactly like my old one!

It's on a entirely different topic but it has pretty much the same

page layout and design. Great choice of colors!

Also visit my page; perle howlite blanche
2020-10-21 03:08
I don't know if it's just me or if perhaps everybody else experiencing issues with your blog.

It seems like some of the text on your content are running off the screen. Can somebody else please provide feedback and let me know if this is happening to them

as well? This could be a issue with my browser because I've

had this happen before. Many thanks

my web page ... Noi Ta Den
dianascamm
2020-10-20 22:27
I was recommended this web site through my cousin. I am

not positive whether or not this publish is written via him as no one else recognise such certain approximately my problem.

You're incredible! Thanks!

Here is my site - best seat belt cutter - https://reckless-canadian.tumblr.com/
ernestinaa
2020-10-21 06:17
I will immediately clutch your rss feed as I can't find your e-mail subscription hyperlink or e-newsletter service.

Do you've any? Kindly allow me understand so that I may just subscribe.

Thanks.

Here is my webpage ... toddler Milestone - https://youtu.be/xvwWZ7Y3_9U
2020-11-05 04:56
Incredible points. Outstanding arguments. Keep up the amazing

spirit.

Here is my web blog gái gọi phú nhuận - https://mynuviet.net/forums/gai-goi-quan-phu-nhuan.34/
bridgett23
2020-09-30 23:43
Woah! I'm really enjoying the template/theme of this site.

It's simple, yet effective. A lot of times it's challenging

to get that "perfect balance" between user friendliness and appearance.

I must say you've done a very good job with this.

Also, the blog loads super quick for me on Opera.

Outstanding Blog!

Check out my web site: KUR BRI 2020
2020-10-08 14:53
I like the valuable info you provide on your articles.

I'll bookmark your blog and test again right here frequently.

I'm somewhat sure I'll be told many new stuff right here!

Best of luck for the next!

Feel free to visit my site; red bali kratom - https://s.id/sCYPS
valliepose
2020-10-15 04:04
Hello there, I believe your blog might be having internet

browser compatibility issues. Whenever I take a look

at your blog in Safari, it looks fine however when opening

in Internet Explorer, it's got some overlapping issues. I

merely wanted to give you a quick heads up! Apart from that,

fantastic website!

Also visit my web blog payless
carroldick
2020-10-18 11:00
Thankfulness to my father who shared with me about this website,

this web site is actually amazing.

Here is my weblog ... technologyweekblog.us
jhhkieran7
2020-10-19 17:53
Definitely believe that which you stated. Your favorite reason seemed to be on the internet the simplest thing to be aware of.

I say to you, I certainly get irked while people consider worries that they plainly do not know about.

You managed to hit the nail upon the top and also defined out the

whole thing without having side-effects , people could take a signal.

Will probably be back to get more. Thanks

Also visit my web-site; Highly recommended Online site
hermanbert
2020-10-09 14:50
Awesome article.

Here is my web-site :: Güvenlik Soruşturması - https://kadimhukuk.com.tr/makale/guvenlik-sorusturmasi/
deliadicki
2020-10-15 02:26
I am sure click This paragraph has touched all

the internet viewers, its really really pleasant

post on building up new website.
evonnebvt
2020-10-18 16:51
This design is wicked! You most certainly know how to keep a reader

amused. Between your wit and your videos, I was almost moved to

start my own blog (well, almost...HaHa!) Fantastic job.

I really enjoyed what you had to say, and more than that,

how you presented it. Too cool!

My page ... bitdefender customer service - https://www.backlinkdir.com/support-for-bitdefender.html
berrycurr
2020-10-19 04:07
Remarkable issues here. I'm very glad to look your article.

Thank you a lot and I am having a look ahead to contact you.

Will you kindly drop me a e-mail?

Here is my page - brother printer support - https://www.backlinkdir.com/technical-support-for-brother-printer.html
dgbpatrice
2020-10-10 05:31
Good way of telling, and pleasant post to obtain data concerning my

presentation subject matter, which i am going to present in academy.

Visit my page :: Highly recommended Internet site - http://sudi88888.com/home.php?mod=space&uid=377221&do=profile&from=space
2020-10-17 07:44
great points altogether, you simply won a logo new reader.

What might you recommend in regards to your put up that you made some days in the

past? Any positive?

Here is my web-site ... Date With My Crush
gilbertsas
2020-10-17 11:04
I am regular reader, how are you everybody? This paragraph posted at this website

is actually fastidious.

Here is my webpage :: click here for more
ldnernesto
2020-10-18 12:21
I'm curious to find out what blog platform you're working

with? I'm having some small security problems with my latest blog

and I'd like to find something more secure.

Do you have any solutions?

Here is my web site :: Mcafee support
vincecoghl
2020-10-13 21:10
Hello There. I discovered your blog the usage of msn. This is an extremely neatly written article.

I'll be sure to bookmark it and come back to read extra of your useful info.

Thank you for the post. I'll certainly comeback.

Have a look at my webpage - apatite bleue lithothérapie

- https://myrollerstone.com/products/perle-apatite-bleue
lazarohigg
2020-10-06 18:17
Excellent post! We are linking to this particularly great article on our site.

Keep up the great writing.

my blog post: MPO Gaming
shelleymat
2020-10-10 16:00
whoah this weblog is excellent i love reading your posts.

Stay up the great work! You realize, a lot of persons are hunting around

for this info, you could help them greatly.

my weblog; ki residences showflat - https://www.ki-residencescondo.com/
claudiasum
2020-10-14 12:25
Great beat ! I would like to apprentice while

you amend your web site, how can i subscribe for a

blog web site? The account helped me a acceptable deal.

I had been tiny bit acquainted of this your broadcast offered bright clear concept

Feel free to surf to my website - bracelet perles rondes quartz fumé grossiste
lincolnxxp
2020-10-16 13:57
Yes! Finally someone writes about First Date With My Crush - https://www.youtube.com/watch?v=9sjP3lKADBM .
elvagarnse
2020-10-15 12:07
You are so cool! I do not think I have read through a single

thing like that before. So nice to find somebody with some unique

thoughts on this subject. Really.. thank you for starting this up.

This web site is one thing that is required on the web, someone with a little originality!

Also visit my blog post; Phonepe customer care helpline number
carenhugh
2020-10-16 13:47
I'm really impressed with your writing skills as well as with the layout on your blog.

Is click this - https://pbase.com/topics/alloyhot1/the_perfect_time_of_year_to a paid theme or

did you modify it yourself? Anyway keep up the

excellent quality writing, it's rare to see a

great blog like this one these days.
brigettemo
2020-10-13 05:46
There is definately a great deal to find out about this

subject. I like all of the points you made.

My web-site; acheter quartz fraise - https://myrollerstone.com/products/perle-quartz-fraise
vidaprada1
2020-10-14 20:51
Thank you for every other informative blog. Where else may I get

that kind of information written in such a perfect way?

I have a undertaking that I'm just now operating on, and I have been on the

glance out for such information.

Feel free to visit my blog post :: 우리카지노
christyund
2020-10-17 01:55
Great delivery. Sound arguments. Keep up the good effort.

Check out my blog - NFS Underground 2 indir - https://sites.google.com/view/nfs-underground-2-indir/
rodredd83
2020-10-17 04:56
Hi everyone, it's my first pay a visit at this web site, and

post is actually fruitful for me, keep up posting such content.

My blog post - Psikolojik Destek Almak İstiyorum
madgen3918
2020-10-14 22:03
What a material of un-ambiguity and preserveness of precious knowledge about unpredicted feelings.

Here is my page click This - https://riseasia2.mystrikingly.com/blog/
augustusby
2020-10-15 05:23
Excellent, what a webpage it is! This website provides useful data to us, keep

it up.

My web-site ... get more info
rayfordlea
2020-10-15 10:46
This website was... how do I say it? Relevant!! Finally I've found something which helped me.

Thanks!

my webpage buy likes facebook - https://socijet.com/
duanebruto
2020-10-16 11:51
I could not refrain from commenting. Exceptionally well written!

Check out my web site :: 출장마사지
phillippke
2020-10-16 11:01
Hi there just wanted to give you a quick heads up and let you know

a few of the pictures aren't loading correctly. I'm not sure why but I think its

a linking issue. I've tried it in two different web browsers and both show the same outcome.

My webpage ... see here - https://riseasia2.mystrikingly.com/blog/
2020-10-16 01:20
I was recommended this website by my cousin. I'm

not sure whether this post is written by him as no one else know such detailed about my problem.

You are amazing! Thanks!

Feel free to surf to my blog post - buy views youtube
diegoleave
2020-10-08 06:27
My partner and I absolutely love your blog and find nearly all of

your post's to be exactly I'm looking for. Does one offer guest writers to write content available for you?

I wouldn't mind composing a post or elaborating on most of the subjects you write

related to here. Again, awesome web site!

Feel free to visit my weblog - Payless
arnolde81
2020-10-16 10:41
This is a topic which is near to my heart...

Best wishes! Where are your contact details though?

Here is my webpage ... men’s leather motorcycle jackets - https://www.royalion.us/product-tag/harley-davidson-leather-jackets/
brooktibbs
2020-10-16 11:29
What a information of un-ambiguity and preserveness of precious knowledge on the topic of unpredicted

feelings.

My webpage; adscouter
therese63v
2020-10-21 08:14
I have read so many content about the blogger lovers

but this post is actually a nice article, keep it up.

Feel free to surf to my web site :: Ki Residences sunset way
2020-10-22 10:47
Hey There. I discovered your blog the use of msn. This is a really smartly written article.

I'll be sure to bookmark it and return to learn extra of

your useful information. Thanks for the post. I'll definitely return.

My page: Trabajos de Vitrales Fáciles y Modernos
alexblacka
2020-05-30 10:22
Hello friends, its great article on the topic

of educationand fully explained, keep it up all the

time.

my site: How to increase organic website traffic Top SEO 2020 - https://health.digitaldownloadbooks.com/2020/04/story-healthy-tips-for-mens-what.html
estellelen
2020-09-29 00:32
These are in fact impressive ideas in concerning blogging. You have touched some fastidious factors here.

Any way keep up wrinting.

My blog post; filmora trailer templates
2020-10-07 20:17
I like the helpful information you provide in your articles.

I will bookmark your blog and check again here regularly.

I am quite sure I will learn many new stuff right here!

Good luck for the next!

Here is my page seva pusat mobil murah - https://www.wantedly.com/users/142272383/post_articles/286691
lakeishaar
2020-10-08 02:37
I'm pretty pleased to discover this great site.

I wanted to thank you for ones time due to this wonderful read!!

I definitely really liked every little bit of it and i also have you

saved to fav to see new information on your blog.

Check out my blog post ... SMT Reflow Oven Manufacturer
francisugq
2020-10-08 23:43
Wow, this paragraph is nice, my sister is analyzing such things, thus

I am going to let know her.

Also visit my page - poker online terpercaya
sherricolq
2020-10-10 02:32
Very nice post. I just stumbled upon your weblog and wanted to say

that I've truly enjoyed browsing your blog posts. In any case I will be

subscribing to your feed and I hope you write again very soon!

my web site ... คาสิโน - https://ufabet9k.com
2020-10-12 03:18
Touche. Great arguments. Keep up the great work.

Also visit my weblog; get a medical marijuana card
lavadahann
2020-10-14 22:42
Hi there, this weekend is fastidious for me, since this occasion i

am reading this great educational post here at my residence.

Also visit my homepage: flights
adelemader
2020-10-15 08:45
Hi colleagues, its great piece of writing on the topic of cultureand completely

explained, keep it up all the time.

Stop by my website; google pay customer care helpline

number - https://upipaymentapp.in/google-pay-helpline-number/

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Vetítő (30) Életmód (1) Mozaik (83) Heti lámpás (342) Gasztronómia (539) Belföld (11) Sport (729) Irodalmi kávéház (543) Nézőpont (1) Tv fotel (65) Mondom a magamét (8031) Rejtőzködő magyarország (168) Flag gondolja (38) Kultúra (9) Egészség (50) Gazdaság (723) Nagyvilág (1310) Történelem (18) Mozi világ (440) Tereb (146) Jobbegyenes (2898) Emberi kapcsolatok (36) Titkok és talányok (12) Politika (1582) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>