Ma 2024 április 16. Csongor napja van. Holnap Rudolf napja lesz.
Boris Johnson: Úgy félnek Trumptól, mint vén banyák az egértől

Boris Johnson: Úgy félnek Trumptól, mint vén banyák az egértől

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Kemény szavak!

Donald Trump visszatérése nagy győzelem lehet a világ számára, ezt hangsúlyozta az előttünk álló amerikai választással kapcsolatban Boris Johnson. Az Egyesült Királyság korábbi miniszterelnöke a Daily Mail brit napilapban közölt cikkében úgy fogalmazott:

 Trump elnöksége éppen az lehet, amire a világnak szüksége van.

A nyugati liberális értelmiség végre észrevette a novemberi amerikai elnökválasztás valószínű eredményét – tette hozzá a volt brit vezető, aki olyan vén banyákhoz hasonlította őket, akik sikítanak félelmükben, ha egeret látnak az alsószoknyájukban.

 Kiemelte: az iowai republikánus előválasztás eredményei pedig ]]>mennydörgésként]]> hatottak sok helyen, még a davosi világgazdasági fórumon is.

 

Mint arról lapunk is beszámolt, az iowai előválasztáson Donald Trump elsöprő győzelmet aratott. Ezzel pedig megerősítette vezető szerepét a republikánus jelöltek között.
Boris Johnson az ukrajnai háborúval kapcsolatban is megfogalmazta gondolatait.

Ez korunk legfőbb küzdelme, és még mindig nem teszünk eleget e hősies nemzet megsegítéséért. Az elmúlt két évben az ukránok életüket áldozták, és elképzelhetetlen nehézségeket viseltek el a szabadság ügyéért

– húzta alá a volt kormányfő.

Johnson arra kérte az embereket, hogy tegyék fel maguknak a kérdést: melyik amerikai elnök állt ki először Ukrajna mellett Putyin 2014-es inváziója után?

A nagy liberális internacionalista Barack Obama volt az? Nem. Semmit sem tett, hogy Putyint kiszorítsa Ukrajnából, sem a Krímből, sem a Donbászból. A franciák sem, a németek sem, és őszintén szólva az Egyesült Királyság akkori kormánya sem

 – szögezte le a volt miniszterelnök, aki szerint bármit is mondanak most Trump elnökről, ő nem hiszi, hogy úgy akar majd bevonulni a történelembe, mint az elnök, aki elhagyott egy országot, amelynek már segített megőrizni a szabadságát.

Trump minden bizonnyal követelni fogja, hogy az európaiak fizessenek többet saját védelmükért – de hát ez az Egyesült Államok (és valójában az Egyesült Királyság) régóta fennálló politikája

 – tette hozzá.

 

Boris Johnson szerint Donald Trump miután kiderítette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel nem lehet alkut kötni, jó esély van rá, hogy megduplázza, és befejezi, amit elkezdett – úgy, hogy megadja nekik, amire szükségük van a győzelemhez.

Ha ez a helyzet, akkor Trump alatt minden esély megvan arra, hogy a Nyugat erősebb, a világ pedig stabilabb legyen

 – véli a volt miniszterelnök.

Johnson felhívta a figyelmet arra is, hogy látjuk, amint Putyin iráni rakétákat és drónokat zúdít ukrán civilekre. Láttuk, hogy a Hamász – amelyet Irán képezett ki és finanszírozott – a holokauszt óta a legnagyobb zsidómészárlást indította el. Most azt látjuk, hogy a húszik iráni rakétákat használnak a globális hajózás megzavarására.

Nagyon komolyan kérdezem: Ön szerint ez most megtörténne, ha Donald Trump elnök lett volna az elmúlt négy évben?

 – tette fel a kérdést Boris Johnson, aki még egy sor érvet említett Donald Trump mellett. Hozzátette: „mindannyiunknak fel kell nőnünk, és meg kell szoknunk, hogy milyen kilátások vannak a jövővel kapcsolatban”.

Ha helyesen cselekszik, és támogatja az ukránokat – és úgy gondolom, hogy megteszi –, Trump elnöksége nagy győzelem lehet a világ számára

 – zárta gondolatait a volt brit kormányfő.

Borítókép: A Republikánus Párt elnökjelöltségéért küzdő Donald Trump volt amerikai elnök kampánygyűlésen beszél az Iowa állambeli Sioux Centerben 2024. január 5-én (Fotó: MTI/AP/Charlie Neibergall)

]]>www.magyarnemzet.hu]]>

 

 

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mondom a magamét (7536) Autómánia (61) Nagyvilág (1310) Irodalmi kávéház (537) Tereb (146) Gasztronómia (539) Politika (1582) Tv fotel (65) Heti lámpás (312) Jobbegyenes (2786) Vetítő (30) Flag gondolja (36) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (10) Mozaik (83) Nézőpont (1) Gazdaság (704) Sport (729) Mozi világ (440) Rejtőzködő magyarország (168) Kultúra (7) Szépségápolás (15) Titkok és talányok (12) Egészség (50) Történelem (18) Emberi kapcsolatok (36) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>