Ma 2024 december 18. Auguszta napja van. Holnap Viola napja lesz.
09f3457fc6b03d75079adec873f90c31.jpg

Királyfi

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Csak úgy süvítettek a pártus nyilak. Szinte hasították a levegőt. Ez a félelmetes fütyülő hang, még a harci lovak idegeire is hatással volt, pedig a háborúkban edzett állatok már megszokhatták. A paripák kaparták patáikkal a földet, nyakukat rángatták, a zabla miatt. A pártus lovak kis alacsonyak voltak, borzosak, s most tömpe orrukkal szagolgatták a nyári levegőt.

Csak úgy süvítettek a pártus nyilak. Szinte hasították a levegőt. Ez a félelmetes fütyülő hang, még a harci lovak idegeire is hatással volt, pedig a háborúkban edzett állatok már megszokhatták. A paripák kaparták patáikkal a földet, nyakukat rángatták, a zabla miatt. A pártus lovak kis alacsonyak voltak, borzosak, s most tömpe orrukkal szagolgatták a nyári levegőt. A íjjal, karddal, és fokossal is felfegyverzett katonák izgatottan néztek ifjú vezérükre. Végre Izates legkisebb királyfi megadta a jelet, s indulhatott a támadás. Megfeszültek az íjak, és az izmok. A lovak horkanását, csatakiáltást, kardcsörgést, és a fokosok koppanását mind egyidejüleg lehetett hallani. A domboldalról, ahol a király foglalt helyet nagyszámú kíséretével, kitűnően lehetett látni, a völgyben zajló eseményeket. Most pl. azt, hogy Monobazos idősebb királyfi serege ellentámadásba lendül, és Izates menekülni kényszerül.

-Nézze csak király apám, Izates körül zárja őket !-szólt izgatottan Emese királylány édesapjához, Adiabene pártus tartomány királyához, az őszülő Monobazoshoz. Az nem felelt semmit, csak aggódva figyelte tovább, ahogy Izates csapata ketté válva, oldalról bekeríti az őket üldöző elleséges katonákat, hogy mint egy harapófogó, összeroppantsa. Csakhogy, most nem sikerült ezt az ősi pártus hadicselt tökéletesen végrehajtani. A bekerítő hadtest egyik szárnyára kevés ember jutott, így Izates vonalait áttörték, több helyen is. Észre vette ezt a harcmezőn álló, tartalékos parancsnok, Nakeb királyfi is, és haderőit azonnal a kívánt területre irányítva, mintegy oldalba támadva az ellenfelet, és így megnyerte az ütközetet.
A katonák izzadtan, porosan, de boldogan tápászkodtak fel a földről, ocsúdtak fel a harc kavalkádjából. Mindannyian vérüket, és életüket adták volna hazájukért, és királyukért, mégis, az ilyen nyári lovas tornákat, harci játékokat jobban kedvelték, mint az igazi háborút. Fokosaikat, kardjaikat vizsgálták, hogy kicsorbult-e, lovaik nyakát csapdosták. Közben a 3 fiú, Monobazos, a legidősebb, Nakeb a középső, és Izates, a legkisebb, apjuk elé, a király elé siettek lóháton, a dombra. A katonák mostmár elcsendesedtek, és erősen fülelve, várták, hogy a királyuk melyik fiát részesíti a legnagyobb kegyben, abban, hogy még életében maga mellé ülteti a trónra. A fiúk lovaikról leszállva, már a királyi trónus előtt térdepeltek mindhárman. Monobazos király megvárta, míg a fák árnyékában egy kicsit kilihegik magukat, majd felállt, és méltóságteljes hangon így szólt.
-Fiaim ! Mindhárman jól küzdöttetek, és megálltátok a helyeteket a nyári lovas játékokon. Egy háborúnak azonban, ha még játék háború is, mindig vannak vesztesei.-ezzel Monobazos fiára nézett.-Úgy látszik te inkább a lelki dolgok iránt vagy fogékonyabb. Mivel a tudományok érdekelnek, lehetőséget adok, hogy Szuzában, a mágus városban tanulj.
Kissé lehajolva, megérintette fia vállát a király, az szelíden felnézett, köszönetképpen megcsókolta, az apja kezében lévő oroszlános kristály jogart, majd felállt, és odébb lépett. Anyja, Heléna királyné ölelte át nagy szeretettel, majd apja tanácsadói, a hét veres színű brokát ruhás mágusok gratuláltak neki.
-Nakeb fiam ! Téged a hadsereg legfőbb parancsnokának nevezlek ki, te pedig Izates, fogadd el koronámat, s ülj mellém a trónra.
A legkisebb fiú meghatottan nézett apjára. Tudta, hogy előbb utóbb ez a pillanat el fog érkezni, hiszen mindenki tapasztalhatta az adiabenei királyi udvarban, hogy ő, a legfiatalabb az apja kedvence, de talán túl korán érte ez a megtiszteltetés.
Még nem is vagyok nagykorú ! A fivéreim eddig is nehezteltek rám, amiért én vagyok a kedvenc, és most ez a nyilvános bejelentés. Ez lázadáshoz vezethet ! –gondolta Izates. Aggodalom azonban nem ülhetett most ki az arcára, ebben az ünnepélyes percben. A főtáltos Gáspár, már közeledett is, fehér ruhájában, szarvasagancsos fejfedőjében. Szemét a fejdíszből lelógó rojtok takarták el. Kíséretében jöttek az igricek, nézők, és a harsány. Mind a távoli Kusat városából, az Indus folyó mellől érkeztek erre a nagy eseményre. A király, és a táltos, közrefogták a még mindig térdeplő Izatest, és a domb oldalánál csörgedező kis patakhoz kísérték. Amíg két pártus lány kibontotta hajának két fonatát, a harmadik a páncéllá keményített bőrt oldozta le mellkasáról. Majd az ing is lekerült. Izates tudta, hogy most a férfivá avatás szertartása fog következni, ahol neki, mint a leendő királynak, a trónörökösnek, különösen is méltóságteljesen kell viselkednie, mégis, csak arra tudott gondolni, hogy lánykezek vetkőztetik, s babrálnak a hajával. A lányok pártát hordtak, innen tudta Izates, hogy már 16 évesek elmúltak. Miközben ezen morfondírozott, a dombon álló előkelő vendégek, a völgyben pihenő harcosokkal együtt, mindkét tenyerüket, az ég felé fordítva, a nyári, délidejű naphoz fohászkodtak :
Istenünk, Mithrász ! Te aki megfényesíted a világot, drága napunk, erősítsd meg a mi tenyerünket a tiedből sugárzó kegyelemmel, a jó munkára, az összefogásra. Szívünket töltsd be a szeretet fényével. Adj boldog munkálkodást, okosságot, drága hazánk megtartására, hogy elpusztuljon a gonoszság sötétsége. Ezt kérjük előtted állva, feléd fordított tenyerünkkel mutatva meg önmagunkat.
A táltos, most a félmeztelen Izateshez lépett, és a beavatási szertartás megkezdéseként, hosszú haját elől, a két hajfonatot, amit az imént a lányok kibontottak, levágta. Az örvénylő víz hamar elsodorta a tincseket. Aztán a táltos két segédje, Izatessel együtt begázolt egy kissé a patakba, és megmosták a királyfi felső testét. Ezután különféle gyógynövényekből készült olajjal kenték be a hátát. Izates kilépve a vízből, elmondta a nagykorú fiúk szokásos fohászát :
- Mithrász ! Adj jó egészséget nekem, mentsd meg lelkemet a haláltól, hiszen te vagy az élő szeretet.
Szülei díszes bőrövet nyújtottak át neki, ami ilyen ünnepen a hagyományos pártus ajándék volt. Rögtön fel is csatolta. Egy ezüst csésze is az övhöz volt erősítve. A csésze a pártusok felszereléséhez tartozott, akár az íj, vagy a kard. Boldogan mutatta Emese nővérének, behúzódva az enyhet adó lombok alá.
A főtáltos most távolabb vonult, ahol egyedül elmélkedhet, mielőtt a legnagyobb áldozatot, a fehér lovat bemutatta volna Napistennek, Mithrásznak. A mágus lányok már korábban, még a színlelt csata alatt, az erdei kemencékben tüzet szítottak, tésztát dagasztottak, s mostanára már csaknem mind ki is sütötték a kis pogácsákat, amit majd a nép közt fognak kiosztani, a király pincéjéből származó borral együtt.

Pap Nóri
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

Hozzászólások

marcelino7
2020-10-19 01:22
I used to be able to find good advice from your

content.

My web blog; avira customer service - https://www.backlinkdir.com/support-for-avira.html
margiemccu
2020-10-19 03:56
Useful information. Fortunate me I discovered

your site by accident, and I am surprised why this coincidence didn't happened in advance!

I bookmarked it.

Visit my site; brother printer help - https://www.backlinkdir.com/technical-support-for-brother-printer.html
berrycurr
2020-10-19 04:07
Remarkable issues here. I'm very glad to look your article.

Thank you a lot and I am having a look ahead to contact

you. Will you kindly drop me a e-mail?

Look into my website ... brother printer support

- https://www.backlinkdir.com/technical-support-for-brother-printer.html
tommysweet
2020-10-19 05:50
I visited various blogs however the audio quality for audio songs current at this website is truly wonderful.

My weblog: Highly recommended Resource site - http://feedingkids.tv/ranked/index.php?a=stats&u=malissa15s
2020-10-19 19:12
Hi there to all, how is all, I think every one is getting more from this website, and your views are nice for new visitors.

Also visit my web-site - technology Blog - http://www.google.ge/url?sa=t&url=https
zachery652
2020-10-20 12:26
I do not know if it's just me or if perhaps everyone else encountering problems with

your blog. It appears as though some of the text

on your content are running off the screen. Can somebody else please comment and let me know if this is happening to them

too? This might be a problem with my internet browser because

I've had this happen before. Kudos

Also visit my web page :: google customer service - https://www.backlinkdir.com/support-for-google-chrome.html
nadiaorsin
2020-10-20 12:59
I do not know if it's just me or if everyone else experiencing problems

with your website. It seems like some of the text in your posts are running off the screen. Can someone else please provide feedback and let

me know if this is happening to them as well? This might be a problem with my internet browser because I've had this happen before.

Many thanks

Feel free to surf to my site - netgear help - https://www.backlinkdir.com/support-for-netgear.html
deborarmd
2020-10-20 19:06
Since the admin of this website is working, no uncertainty very soon it will be well-known, due

to its quality contents.

My blog Technology Blog - https://bit.ly/2Hm5J2m
wilbert34h
2020-10-20 21:40
My family members always say that I am killing my time here

at net, but I know I am getting familiarity every day

by reading such fastidious posts.

Here is my weblog; best seat belt cutter - https://reckless-canadian.tumblr.com/
dianascamm
2020-10-20 22:28
I was recommended this web site through my cousin. I am not positive whether or not this publish is written via him as no one else recognise

such certain approximately my problem. You're incredible!

Thanks!

Here is my weblog :: best seat belt cutter - https://reckless-canadian.tumblr.com/
mathewdann
2020-10-21 00:56
Great info. Lucky me I recently found your site by accident (stumbleupon).

I've saved as a favorite for later!

My web site: best car window breaker - https://waggo-boyo.tumblr.com/
shannonphp
2020-10-21 01:35
Hi to all, the contents existing at this web page are genuinely remarkable

for people experience, well, keep up the good work fellows.

Feel free to surf to my webpage :: best car window breaker - https://waggo-boyo.tumblr.com/
ernestinaa
2020-10-21 06:17
I will immediately clutch your rss feed as I

can't find your e-mail subscription hyperlink or

e-newsletter service. Do you've any? Kindly allow me

understand so that I may just subscribe. Thanks.

Here is my web blog :: toddler Milestone - https://youtu.be/xvwWZ7Y3_9U
lqraimee02
2020-10-21 09:15
Very good article. I will be dealing with many of these issues as well..

Check out my webpage :: best car window breaker - https://waggo-boyo.tumblr.com/
judsonarro
2020-10-21 20:48
Good day! I simply wish to give you a huge thumbs up for your excellent information you have here on this post.

I'll be returning to your blog skateboard for 12 year

old - https://airbiip.com/home/skateboarding/ more soon.
lesleejack
2020-10-21 22:03
Excellent post. I was checking continuously this blog and I'm impressed!

Extremely useful information specially the last part

:) I care for such information a lot. I was seeking this certain information for a long time.

Thank you and best of luck.

Stop by my website ... News - https://www.australialatestnews.com/
xzbanne909
2020-10-22 16:20
An impressive share! I have just forwarded this onto a coworker who has been doing a little homework on this.

And he in fact ordered me breakfast because I found it for him...

lol. So allow me to reword this.... Thanks for the meal!! But yeah,

thanks for spending some time to discuss this matter

here on your web site.

Also visit my web blog ... Codex Fusion - https://codexfusion.com
angelineca
2020-10-23 01:24
Incredible points. Great arguments. Keep up the good work.

My homepage; Samsung Galaxy M31 Prime Price in Bangladesh October 15 - https://mobilebiponi.com/smartphone/samsung/samsung-galaxy-a51-5g-uw/
mindygyles
2020-10-23 04:46
I'm really enjoying the design and layout of

your site. It's a very easy on the eyes which makes it much more pleasant for me to come here and visit more often. Did you hire out

a developer to create your theme? Outstanding work!

Feel free to visit my web site :: konfirmation - http://www.ctiparty.dk/
shaylagrah
2020-10-23 04:53
Appreciate the recommendation. Will try it out.

Visit my site ... بازی انفجار - https://yekshart.com/
carmonwyri
2020-10-23 05:13
I know this web page provides quality depending articles or reviews and additional information, is there any other website which offers these kinds of stuff in quality?

Also visit my page :: سایت ولف بت - https://yekshart.com/
yaniragrov
2020-10-23 07:04
When some one searches for his necessary thing, so he/she desires to be available that in detail, so that thing is maintained over here.

Also visit my web site شرط بندی فوتبال - https://yekshart.com/
chastityav
2020-10-23 07:28
It's remarkable to go to see this web site and reading the views of all friends regarding this paragraph,

while I am also eager of getting familiarity.

Here is my web page :: best travel blogger - https://www.krazybutterfly.com/sri-lanka/
2020-10-23 08:00
Superb blog you have here but I was wanting to know if you knew of any community forums that cover the

same topics discussed here? I'd really like to be a part

of community where I can get feedback from other knowledgeable

individuals that share the same interest. If you have any

recommendations, please let me know. Thank you!

Feel free to surf to my webpage ... konfirmation - http://www.ctiparty.dk/
alexandrag
2020-10-23 08:44
This piece of writing presents clear idea in support of the new viewers of blogging, that really how to do running a blog.

Feel free to surf to my website - Mustang

Mach-E GT 2022 - https://codexfusion.com
romagainfo
2020-10-23 09:58
magnificent post, very informative. I wonder why the other specialists of this sector do not realize

this. You must continue your writing. I'm sure, you've a huge readers' base already!

Feel free to surf to my weblog; balloner - http://www.ctiparty.dk/
2020-10-23 21:15
Wonderful blog! I found it while browsing on Yahoo News.

Do you have any suggestions on how to get listed in Yahoo News?

I've been trying for a while but I never seem to get there!

Many thanks

Also visit my site: شرط بندی فوتبال - https://yekshart.com/
2020-10-24 20:02
Valuable info. Fortunate me I discovered your site unintentionally, and I am surprised why this coincidence did not came about

earlier! I bookmarked it.

Feel free to surf to my weblog; 로얄홀덤 - http://www.akak79.com
cheriecluc
2020-10-26 16:40
Hi, i think that i saw you visited my site so i came to

“return the favor”.I am attempting to find things to enhance

my website!I suppose its ok to use a few of your ideas!!

My web-site: Guvenlik sorusturmasi formu - https://kadimhukuk.com.tr/makale/guvenlik-sorusturmasi-formu/
noebrownri
2020-10-27 21:24
This paragraph is really a pleasant one it assists new net people, who are wishing in favor of blogging.

Review my web blog - en koleji - https://www.enokullari.com.tr/
angelitasp
2020-10-29 05:10
I'm not sure where you are getting your info, but great topic.

I needs to spend some time learning more or understanding more.

Thanks for magnificent information I was looking for this info for my mission.

my weblog: ปลวกเชียงใหม่ - https://www.facebook.com/chiangmaitermites/
susanachen
2020-10-29 14:46
Nice post. I used to be checking continuously this blog and I'm

inspired! Very useful information specially the final section :) I deal with such information a lot.

I was looking for this particular information for a

very lengthy time. Thank you and best of luck.

my webpage: Airport taxis near me - https://www.taxitolondonairports.com/
olliericke
2020-10-29 15:05
I am regular reader, how are you everybody?

This post posted at this web site is genuinely fastidious.

My page :: Adobe XD - https://sites.google.com/view/adobe-xd-telecharger-gratuit/
stevecarna
2020-10-29 21:11
Pretty! This was an incredibly wonderful article.

Thanks for supplying this info.

My blog post - laboratorio Morrone eboli - https://www.laboratorioiula.com
renaldohay
2020-10-29 21:48
What's up all, here every person is sharing these kinds of knowledge, so it's pleasant to read this blog, and I used to go

to see this web site daily.

My web site - laboratorio battipaglia - https://www.laboratorioiula.com
franchesca
2020-10-30 11:01
Does your blog have a contact page? I'm having problems locating it but, I'd like

to send you an e-mail. I've got some recommendations for your blog you

might be interested in hearing. Either way, great

website and I look forward to seeing it grow over time.

my webpage; covid eboli oggi - https://www.laboratorioiula.com
annismount
2020-10-30 11:25
It's awesome in favor of me to have a website, which is helpful for my knowledge.

thanks admin

Also visit my homepage; Laboratorio Battipaglia - https://www.laboratorioiula.com
odessajeny
2020-10-30 15:01
Great post.

my blog post laboratorio Morrone eboli - https://www.laboratorioiula.com
benginn31
2020-10-30 16:08
I have been exploring for a bit for any high quality articles or blog posts on this sort of space .

Exploring in Yahoo I eventually stumbled upon this web site.

Studying this information So i am happy to exhibit that I have an incredibly excellent uncanny feeling I found out exactly what I needed.

I such a lot surely will make sure to do not overlook

this site and provides it a look regularly.

Here is my web site merclin - https://www.laboratorioiula.com
2020-11-05 04:56
Incredible points. Outstanding arguments.

Keep up the amazing spirit.

My blog post gái gọi phú nhuận - https://mynuviet.net/forums/gai-goi-quan-phu-nhuan.34/

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1310) Belföld (11) Mozi világ (440) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Irodalmi kávéház (543) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Titkok és talányok (12) Heti lámpás (342) Mozaik (83) Tereb (146) Autómánia (61) Egészség (50) Nézőpont (1) Életmód (1) Szépségápolás (15) Mondom a magamét (8031) Politika (1582) Kultúra (9) Flag gondolja (38) Tv fotel (65) Történelem (18) Jobbegyenes (2898) Gazdaság (723) Vetítő (30)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>