- 0
Ezt biztos nem tudta eddig senki...
Filmtűznéző címmel megjelent Szigethy Gábor Kossuth-díjas színháztörténész új kötete, amely negyvenhét régi magyar filmről, többek között a Szindbádról, a Liliomfiról, a Mágnás Miskáról, a Szegénylegényekről és az Egy pikoló világosról szól. A könyv ugyan múltat idéz, de nagyon is a mai kor emberének szól, hiszen olyan összefüggésekre és különleges részletekre világít rá, ami fontos ismeretanyag lehet jelenünk megértéséhez.
Szigethy Gábor színháztörténész, rendező, egyetemi tanár új kötettel jelentkezett. A Kortárs kiadó gondozásában megjelent Filmtűznéző igazi kordokumentum. A benne szereplő negyvenhét hosszabb-rövidebb írás negyvenhét régi magyar film bemutatásáról szól, de nem egyszerű filmkritikák. Megírásukhoz több éves kutatás, felhalmozott ismeretanyag és a kommunisták filmiparra gyakorolt ráhatásának komoly ismerete szükségeltetett.
A szerző saját bevallása szerint olyan filmekről ír, amelyeknek egy-egy pengeéles jelenete, szívszorító pillanata, állásfoglalásra kényszerítő mondata ötven éve az életének, gondolkozásának, lelkiismeretének a társa.
És valóban, a kötetet olvasva akadnak bőven olyan alkotások, amelyek nem azért kerültek be a felsorolásba, mert remekművek lennének, hanem mert valamilyen oknál fogva emlékezetesek Szigethy számára. Ilyen például az Egy pikoló világos című 1955. december 25-én bemutatott alkotás, amelyből a két főszereplő, Ruttkai Éva és Bitskey Tibor ártatlan szerelmi jelenetét kivágatta Révai József elvtárs. Mint a könyvből megtudhatjuk, a korabeli szűkagyú ítész úgy vélte, hogy a színésznő fürdőruhájából kikandikáló köldökének a látványa
sérti a szocialista erkölcsöt,
azzal azonban már nem foglalkozott, hogy így a film cselekménye értelmetlenné kuszálódott. Mivel a szerző jó barátságot ápolt Ruttkai Évával, hiszen felesége Gábor Júlia a színésznő és Gábor Miklós gyermeke, azt is tudja és elárulja, hogy mi lett a ruhadarab sorsa:
Ruttkai Éva ezt a sajtóban kipellengérezett erkölcstelen fürdőruhát elkérte a filmgyártótól, s nyáron a Balaton partján ebben a ruhadarabban „meztelenkedett bődületesen”.
Szigethy Gábor új könyvében számos eddig ismeretlen történetet tár az olvasók elé
Ma már csak nevetünk ezeken a kommunista túlkapásokon, azonban a filmhez kapcsolódóan a szerző megoszt egy sokkal megrázóbb történetet is. Az alkotást Máriássy Félix rendezte, akinek családja gyakran nyaralt együtt a Gábor-Ruttkai házaspárral. A gyerekek, a Máriássy ikrek és Gábor Juli naphosszat játszottak a Balaton-parton, míg a felnőttek beszélgettek, álmodoztak, politizáltak. Letaglózó volt hát a hír a családnak, amikor kiderült, hogy a rendező besúgó volt, és róluk, a barátairól is jelentett, ráadásul gyomorforgatóan alpári színvonalon. Okkal teszi fel a szerző a kérdést:
Máriássy Félix hogyan volt képes Ruttkai Éva szemébe nézni?
Persze remekművekről is olvashatunk a Filmtűznézőben, így például sokunk nagy kedvencéről a Szindbádról is. A szerző a filmköltemény rendezőjét, Huszárik Zoltánt idézve mutat rá arra, hogy Latinovits Zoltán anno miért tartózkodott Szindbád szerepétől:
Nem a színész cáfolt, berzenkedett, védekezett a szerep ellen, hanem egész perszonalitása. S ha őt most faggatnám, talán bevallaná, hogy a szerep mögött egész nemzedékének kórképét és korképét látta.
S lám, mit tud az istenadta tehetség, a berzenkedés ellenére is olyan maradandó jelenlétet alkot, amely talán örökké velünk marad.
A kötet minden oldala telis-tele van kordokumentumokkal, ezek olykor képek (akár a saját családi archívumukból), de a legtöbb esetben idézetek az alkotókkal megjelent interjúkból, illetve a korabeli újságokban megjelent kritikákból.
Kivételesen alapos kutatásra utal, hogy nemcsak hazai, hanem határon túli médiumokat is szemlézett a szerző. Ezeket az információ morzsákat egészít ki a saját véleményével, így foglalva őket egy keretbe, ezáltal azonban az írások egyszerre lesznek tárgyilagosak és mégis igazán személyesek. Ami minden anyag esetében szembeötlő, az Szigethy Gábornak a színészek iránti tisztelete, valamint a kor hatalmasságai, a kommunista rezsim elvtársaira kimondott ítélete. Ez utóbbit így fogalmazza meg a szerző a kötet előszavában:
Ma már csak szépkorúak emlékeznek arra, hogy milyen volt Magyarországon akkor a mindennapi élet: (…) a vörös festékkel gátlástalanul átmázolt, meghamisított magyar múlt-, jelen- és jövőidő Rákosi és Kádár elvtársak rosszemlékű regnálása idején.
Azonban, amíg alkotnak ilyen nagy tudású szerzők, addig bizton remélhetjük, hogy a valódi múlt feltárul és azok is megismerhetik, akik akkor és ott még nem élhettek.
