Ma 2024 december 18. Auguszta napja van. Holnap Viola napja lesz.
09f3457fc6b03d75079adec873f90c31.jpg

Királyfi

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Csak úgy süvítettek a pártus nyilak. Szinte hasították a levegőt. Ez a félelmetes fütyülő hang, még a harci lovak idegeire is hatással volt, pedig a háborúkban edzett állatok már megszokhatták. A paripák kaparták patáikkal a földet, nyakukat rángatták, a zabla miatt. A pártus lovak kis alacsonyak voltak, borzosak, s most tömpe orrukkal szagolgatták a nyári levegőt.

Csak úgy süvítettek a pártus nyilak. Szinte hasították a levegőt. Ez a félelmetes fütyülő hang, még a harci lovak idegeire is hatással volt, pedig a háborúkban edzett állatok már megszokhatták. A paripák kaparták patáikkal a földet, nyakukat rángatták, a zabla miatt. A pártus lovak kis alacsonyak voltak, borzosak, s most tömpe orrukkal szagolgatták a nyári levegőt. A íjjal, karddal, és fokossal is felfegyverzett katonák izgatottan néztek ifjú vezérükre. Végre Izates legkisebb királyfi megadta a jelet, s indulhatott a támadás. Megfeszültek az íjak, és az izmok. A lovak horkanását, csatakiáltást, kardcsörgést, és a fokosok koppanását mind egyidejüleg lehetett hallani. A domboldalról, ahol a király foglalt helyet nagyszámú kíséretével, kitűnően lehetett látni, a völgyben zajló eseményeket. Most pl. azt, hogy Monobazos idősebb királyfi serege ellentámadásba lendül, és Izates menekülni kényszerül.

-Nézze csak király apám, Izates körül zárja őket !-szólt izgatottan Emese királylány édesapjához, Adiabene pártus tartomány királyához, az őszülő Monobazoshoz. Az nem felelt semmit, csak aggódva figyelte tovább, ahogy Izates csapata ketté válva, oldalról bekeríti az őket üldöző elleséges katonákat, hogy mint egy harapófogó, összeroppantsa. Csakhogy, most nem sikerült ezt az ősi pártus hadicselt tökéletesen végrehajtani. A bekerítő hadtest egyik szárnyára kevés ember jutott, így Izates vonalait áttörték, több helyen is. Észre vette ezt a harcmezőn álló, tartalékos parancsnok, Nakeb királyfi is, és haderőit azonnal a kívánt területre irányítva, mintegy oldalba támadva az ellenfelet, és így megnyerte az ütközetet.
A katonák izzadtan, porosan, de boldogan tápászkodtak fel a földről, ocsúdtak fel a harc kavalkádjából. Mindannyian vérüket, és életüket adták volna hazájukért, és királyukért, mégis, az ilyen nyári lovas tornákat, harci játékokat jobban kedvelték, mint az igazi háborút. Fokosaikat, kardjaikat vizsgálták, hogy kicsorbult-e, lovaik nyakát csapdosták. Közben a 3 fiú, Monobazos, a legidősebb, Nakeb a középső, és Izates, a legkisebb, apjuk elé, a király elé siettek lóháton, a dombra. A katonák mostmár elcsendesedtek, és erősen fülelve, várták, hogy a királyuk melyik fiát részesíti a legnagyobb kegyben, abban, hogy még életében maga mellé ülteti a trónra. A fiúk lovaikról leszállva, már a királyi trónus előtt térdepeltek mindhárman. Monobazos király megvárta, míg a fák árnyékában egy kicsit kilihegik magukat, majd felállt, és méltóságteljes hangon így szólt.
-Fiaim ! Mindhárman jól küzdöttetek, és megálltátok a helyeteket a nyári lovas játékokon. Egy háborúnak azonban, ha még játék háború is, mindig vannak vesztesei.-ezzel Monobazos fiára nézett.-Úgy látszik te inkább a lelki dolgok iránt vagy fogékonyabb. Mivel a tudományok érdekelnek, lehetőséget adok, hogy Szuzában, a mágus városban tanulj.
Kissé lehajolva, megérintette fia vállát a király, az szelíden felnézett, köszönetképpen megcsókolta, az apja kezében lévő oroszlános kristály jogart, majd felállt, és odébb lépett. Anyja, Heléna királyné ölelte át nagy szeretettel, majd apja tanácsadói, a hét veres színű brokát ruhás mágusok gratuláltak neki.
-Nakeb fiam ! Téged a hadsereg legfőbb parancsnokának nevezlek ki, te pedig Izates, fogadd el koronámat, s ülj mellém a trónra.
A legkisebb fiú meghatottan nézett apjára. Tudta, hogy előbb utóbb ez a pillanat el fog érkezni, hiszen mindenki tapasztalhatta az adiabenei királyi udvarban, hogy ő, a legfiatalabb az apja kedvence, de talán túl korán érte ez a megtiszteltetés.
Még nem is vagyok nagykorú ! A fivéreim eddig is nehezteltek rám, amiért én vagyok a kedvenc, és most ez a nyilvános bejelentés. Ez lázadáshoz vezethet ! –gondolta Izates. Aggodalom azonban nem ülhetett most ki az arcára, ebben az ünnepélyes percben. A főtáltos Gáspár, már közeledett is, fehér ruhájában, szarvasagancsos fejfedőjében. Szemét a fejdíszből lelógó rojtok takarták el. Kíséretében jöttek az igricek, nézők, és a harsány. Mind a távoli Kusat városából, az Indus folyó mellől érkeztek erre a nagy eseményre. A király, és a táltos, közrefogták a még mindig térdeplő Izatest, és a domb oldalánál csörgedező kis patakhoz kísérték. Amíg két pártus lány kibontotta hajának két fonatát, a harmadik a páncéllá keményített bőrt oldozta le mellkasáról. Majd az ing is lekerült. Izates tudta, hogy most a férfivá avatás szertartása fog következni, ahol neki, mint a leendő királynak, a trónörökösnek, különösen is méltóságteljesen kell viselkednie, mégis, csak arra tudott gondolni, hogy lánykezek vetkőztetik, s babrálnak a hajával. A lányok pártát hordtak, innen tudta Izates, hogy már 16 évesek elmúltak. Miközben ezen morfondírozott, a dombon álló előkelő vendégek, a völgyben pihenő harcosokkal együtt, mindkét tenyerüket, az ég felé fordítva, a nyári, délidejű naphoz fohászkodtak :
Istenünk, Mithrász ! Te aki megfényesíted a világot, drága napunk, erősítsd meg a mi tenyerünket a tiedből sugárzó kegyelemmel, a jó munkára, az összefogásra. Szívünket töltsd be a szeretet fényével. Adj boldog munkálkodást, okosságot, drága hazánk megtartására, hogy elpusztuljon a gonoszság sötétsége. Ezt kérjük előtted állva, feléd fordított tenyerünkkel mutatva meg önmagunkat.
A táltos, most a félmeztelen Izateshez lépett, és a beavatási szertartás megkezdéseként, hosszú haját elől, a két hajfonatot, amit az imént a lányok kibontottak, levágta. Az örvénylő víz hamar elsodorta a tincseket. Aztán a táltos két segédje, Izatessel együtt begázolt egy kissé a patakba, és megmosták a királyfi felső testét. Ezután különféle gyógynövényekből készült olajjal kenték be a hátát. Izates kilépve a vízből, elmondta a nagykorú fiúk szokásos fohászát :
- Mithrász ! Adj jó egészséget nekem, mentsd meg lelkemet a haláltól, hiszen te vagy az élő szeretet.
Szülei díszes bőrövet nyújtottak át neki, ami ilyen ünnepen a hagyományos pártus ajándék volt. Rögtön fel is csatolta. Egy ezüst csésze is az övhöz volt erősítve. A csésze a pártusok felszereléséhez tartozott, akár az íj, vagy a kard. Boldogan mutatta Emese nővérének, behúzódva az enyhet adó lombok alá.
A főtáltos most távolabb vonult, ahol egyedül elmélkedhet, mielőtt a legnagyobb áldozatot, a fehér lovat bemutatta volna Napistennek, Mithrásznak. A mágus lányok már korábban, még a színlelt csata alatt, az erdei kemencékben tüzet szítottak, tésztát dagasztottak, s mostanára már csaknem mind ki is sütötték a kis pogácsákat, amit majd a nép közt fognak kiosztani, a király pincéjéből származó borral együtt.

Pap Nóri
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

Hozzászólások

delorescam
2020-10-08 21:00
Wow, incredible blog layout! How long have you been blogging

for? you make blogging look easy. The overall look of your site is wonderful, let alone the content!

Look at my webpage - qq online - http://198.54.120.158/
terriumv2
2020-10-09 00:01
Pretty! This has been a really wonderful article. Many thanks for supplying this information.

My web blog; Highly recommended Online site - https://craillar.home.ktk.de/guestbook.php
colleennag
2020-10-09 13:05
Thanks for sharing your thoughts about flag.

Regards

My webpage :: ufabet - https://ufabet9k.com
marisolbra
2020-10-09 14:45
naturally like your website however you need to check the spelling on several of your posts.

Many of them are rife with spelling issues and I to

find it very troublesome to tell the reality

nevertheless I'll certainly come back again.

my blog ... buy kingpen cartridges online Europe - https://buymarijuanaeurope.com/
hermanbert
2020-10-09 14:50
Awesome article.

Here is my web site Güvenlik Soruşturması - https://kadimhukuk.com.tr/makale/guvenlik-sorusturmasi/
ilar062468
2020-10-09 15:42
I am extremely inspired together with your writing talents

as smartly as with the layout to your weblog. Is this a paid topic

or did you modify it yourself? Either way stay up the excellent quality

writing, it is uncommon to look a great blog like this one today..

my web site - soi cầu xsmb Chính xác - https://bachthulo88.com/ket-qua-soi-cau-cap-xiu-chu-mn/
concepcion
2020-10-09 16:58
Hello! Do you know if they make any plugins to protect against hackers?

I'm kinda paranoid about losing everything I've worked hard on. Any

recommendations?

Also visit my homepage - Unibet ilmaiskierrokset - https://www.nettikasinota.com/unibet-casino/
lwfstephan
2020-10-09 17:02
Hey very cool website!! Guy .. Beautiful .. Superb ..

I'll bookmark your web site and take the feeds additionally?

I am satisfied to find a lot of useful info right here within the post,

we want work out extra techniques on this regard, thank you for sharing.

My web blog soi cầu xsmb - https://bachthulo88.com/soi-cau-bach-thu-xsmb-voi-cau-chay-3-ngay-sieu-chinh-xac/
danstirlin
2020-10-09 19:01
Great web site you have here.. It's hard to find quality writing like yours nowadays.

I really appreciate individuals like you! Take care!!

Also visit my homepage: soi cầu xsmb chính xác - https://bachthulo88.com/ket-qua-soi-cau-dau-duoi-giai-8-mt/
sherricolq
2020-10-10 02:32
Very nice post. I just stumbled upon your weblog

and wanted to say that I've truly enjoyed browsing your blog posts.

In any case I will be subscribing to your feed and I hope you write again very soon!

Also visit my web-site ... คาสิโน - https://ufabet9k.com
dgbpatrice
2020-10-10 05:32
Good way of telling, and pleasant post to obtain data concerning my presentation subject matter, which i am going to present

in academy.

Feel free to surf to my website - Highly recommended Internet site - http://sudi88888.com/home.php?mod=space&uid=377221&do=profile&from=space
valeriamcb
2020-10-10 15:11
Hey there just wanted to give you a quick heads up.

The text in your post seem to be running off the screen in Safari.

I'm not sure if this is a format issue or something to do with internet browser compatibility but

I thought I'd post to let you know. The layout look great

though! Hope you get the problem resolved soon. Kudos

Have a look at my weblog - highly Recommended reading - https://luckyflirt.com/blogs_post.php?id=85403
shelleymat
2020-10-10 16:00
whoah this weblog is excellent i love reading your posts.

Stay up the great work! You realize, a lot of persons are hunting around

for this info, you could help them greatly.

Here is my web site ki residences showflat - https://www.ki-residencescondo.com/
xiomarabac
2020-10-11 03:34
I don't know if it's just me or if perhaps everyone else

encountering problems with your site. It appears as though some of the text within your content are running off the screen. Can someone else please comment and let me

know if this is happening to them too? This may be a issue with my web browser because I've had this happen previously.

Thank you

my web page click here for more info - https://luckyflirt.com/blogs_post.php?id=85649
fannyhumph
2020-10-11 05:42
Excellent article. I definitely appreciate this website. Keep writing!

Also visit my site; Ki residences developer - https://www.ki-residencescondo.com/
kimberleyh
2020-10-11 17:01
I am really loving the theme/design of your website. Do you ever run into any browser compatibility problems?

A handful of my blog visitors have complained about my website not operating correctly

in Explorer but looks great in Opera. Do you have any solutions to help fix this issue?

Feel free to surf to my web page: GET - https://marblemuseum.org/3-pertanyaan-untuk-ditanyakan-pada-diri-anda-sebelum-menemukan-mitra-bisnis/
tristansin
2020-10-12 02:20
I'm extremely pleased to find this site. I want to to thank you for your time for this fantastic read!!

I definitely really liked every bit of it and I have you book-marked to look at new information on your website.

Also visit my web-site - click here - http://org.ru.net/doku.php?id=profile_lornamcilrath2
2020-10-12 08:35
Good article. I am going through many of these issues

as well..

Also visit my homepage; Jade scape Singapore - https://jadescape-marymount.com/
alejandrin
2020-10-12 11:48
Unquestionably consider that that you stated.

Your favourite reason seemed to be at the internet the easiest factor to have

in mind of. I say to you, I certainly get annoyed

even as people consider worries that they just do not

know about. You controlled to hit the nail upon the highest and defined out the

whole thing without having side-effects , people could take a signal.

Will likely be back to get more. Thank you

Here is my website; สมัครแทงบาคาร่าบนมือถือ -

https://markmee.hatenablog.com/entry/2020/10/04/164750?_ga=2.61217775.2138625554.1601796560-233368311.1601796560
brigettemo
2020-10-13 05:46
There is definately a great deal to find out about this subject.

I like all of the points you made.

Feel free to visit my website; acheter quartz fraise - https://myrollerstone.com/products/perle-quartz-fraise
timmylepag
2020-10-13 07:46
You actually make it appear so easy with your presentation but

I to find this topic to be really something that I feel I might by no means understand.

It seems too complex and extremely huge for me. I'm taking a look ahead in your next post, I will try

to get the cling of it!

Check out my homepage: pierre rhodochrosite -

https://myrollerstone.com/products/perles-rhodochrosite
boyce90082
2020-10-13 15:34
I'm not sure exactly why but this site is loading incredibly slow for me.

Is anyone else having this problem or is it a problem on my end?

I'll check back later and see if the problem still exists.

My site - accessoires fabrication bijoux - https://myrollerstone.com/products/accessoires-pour-fabrication-de-bijoux
vincecoghl
2020-10-13 21:10
Hello There. I discovered your blog the usage of msn. This is

an extremely neatly written article. I'll be sure to bookmark it and come back to read extra

of your useful info. Thank you for the post. I'll certainly

comeback.

Look into my site apatite bleue lithothérapie - https://myrollerstone.com/products/perle-apatite-bleue
2020-10-14 00:13
Have you ever considered publishing an ebook or guest authoring on other blogs?

I have a blog based on the same ideas you

discuss and would really like to have you share some stories/information. I know my subscribers would enjoy your work.

If you're even remotely interested, feel free to shoot me an e mail.

Also visit my web blog jade pierre semi precieuse - https://myrollerstone.com/products/perle-de-jade
leannehino
2020-10-14 01:36
Hi there! Someone in my Myspace group shared this site

with us so I came to take a look. I'm definitely enjoying the information. I'm book-marking and will be tweeting

this to my followers! Excellent blog and superb design.

Feel free to surf to my web-site; perle malachite - https://myrollerstone.com/products/perles-en-malachite
maynardwhi
2020-10-14 12:49
Wonderful goods from you, man. I have bear in mind your stuff previous to and you are

simply extremely fantastic. I actually like what you've obtained here, certainly like

what you're saying and the best way wherein you are saying it.

You're making it entertaining and you continue to take care

of to keep it sensible. I cant wait to learn much

more from you. That is actually a great site.

Feel free to surf to my weblog: 바카라사이트 - https://casinobauble.com
michaelawa
2020-10-14 20:28
I read this paragraph fully about the comparison of most recent and earlier technologies, it's

amazing article.

Also visit my webpage ... rentals - https://paylessdeal.online/cruises/cruises.php
madgen3918
2020-10-14 22:03
What a material of un-ambiguity and preserveness of precious knowledge about unpredicted feelings.

My homepage - click This - https://riseasia2.mystrikingly.com/blog/
ferminredm
2020-10-15 00:12
My spouse and I absolutely love your blog and find more

information - https://pbase.com/topics/brassfemale3/organic_and_natural_gardenin nearly all of your post's to be what precisely I'm looking for.

can you offer guest writers to write content for you?

I wouldn't mind publishing a post or elaborating on some of the subjects you write concerning here.

Again, awesome site!
2020-10-15 01:36
Wonderful beat ! I wish to apprentice while you amend your site, how could i subscribe for a blog web site?

The account aided me a acceptable deal. I had been tiny bit

acquainted of this your broadcast offered bright

clear idea

Feel free to visit my homepage :: google pay customer care

helpline number - https://upipaymentapp.in/google-pay-helpline-number/
bethanymob
2020-10-15 05:24
Howdy I am so delighted I found your weblog, I really found you by error, while I was researching on Askjeeve

for something else, Nonetheless I am here now and would

just like to say thank you for a marvelous post and a all

round interesting blog (I also love the theme/design), I don’t

have time to read through it all at the minute but I have bookmarked it and

also included your RSS feeds, so when I have time I will be back to read a great deal

more, Please do keep up the superb jo.

my blog - phonepe customer care helpline Number - https://upipaymentapp.in/phonepe-customer-care-helpline-number/
brodiemoll
2020-10-15 06:08
Excellent beat ! I wish to apprentice while

you amend your web site, how could i subscribe for a blog website?

The account aided me a acceptable deal. I had been tiny bit acquainted

of this your broadcast provided bright clear concept

My webpage Dream11 customer care number - https://www.kahionlinemedia.com/dream11-customer-care-number/
adelemader
2020-10-15 08:45
Hi colleagues, its great piece of writing on the topic of

cultureand completely explained, keep it up

all the time.

Here is my site; google pay customer care helpline

number - https://upipaymentapp.in/google-pay-helpline-number/
rayfordlea
2020-10-15 10:46
This website was... how do I say it? Relevant!! Finally I've found something which helped me.

Thanks!

my web page; buy likes facebook - https://socijet.com/
2020-10-16 10:04
I appreciate, lead to I found exactly what I used to be taking a look

for. You've ended my 4 day lengthy hunt! God Bless you man. Have a nice

day. Bye

Also visit my site :: Adli Sicil Kaydı - https://kadimhukuk.com.tr/makale/adli-sicil-kaydi-nasil-silinir
franchesca
2020-10-16 10:36
Hey there, You have done an excellent job. I'll definitely digg

it and personally suggest to my friends. I'm confident they'll be benefited

from this website.

Stop by my homepage: The Long Dark indir - https://sites.google.com/view/the-long-dark-turkce-indir/
arnolde81
2020-10-16 10:41
This is a topic which is near to my heart... Best wishes!

Where are your contact details though?

Visit my web page men’s leather motorcycle jackets

- https://www.royalion.us/product-tag/harley-davidson-leather-jackets/
phillippke
2020-10-16 11:01
Hi there just wanted to give you a quick heads up and let you know a few

of the pictures aren't loading correctly.

I'm not sure why but I think its a linking issue.

I've tried it in two different web browsers and both

show the same outcome.

My web site see here - https://riseasia2.mystrikingly.com/blog/
erikabraun
2020-10-16 11:26
I've been exploring for a little bit for any high quality articles or blog posts on this kind of house .

Exploring in Yahoo I finally stumbled upon this website.

Reading this information So i am satisfied to exhibit that I

have an incredibly excellent uncanny feeling I found out

exactly what I needed. I so much certainly will

make sure to do not fail to remember this web site and give it a look on a relentless basis.

Also visit my blog post - Extra resources - https://www.directorytogoto.com/united-states/atlanta/professional-services/the-law-ladieshttp://Ladies
carenhugh
2020-10-16 13:47
I'm really impressed with your writing skills as well as with the layout

on your blog. Is this a paid theme or did you

modify it yourself? Anyway keep up the excellent quality writing, it's rare

to see a great blog like click this - https://pbase.com/topics/alloyhot1/the_perfect_time_of_year_to

one these days.
lincolnxxp
2020-10-16 13:57
Yes! Finally someone writes about First Date With My Crush -

https://www.youtube.com/watch?v=9sjP3lKADBM .
fredericka
2020-10-16 18:01
Greetings! Very useful advice within this post! It's the little changes

that produce the most important changes. Many thanks for sharing!

my web blog Date With My Crush - https://www.youtube.com/watch?v=9sjP3lKADBM
berylhandc
2020-10-16 20:50
Thank you for the good writeup. It in fact was a amusement account it.

Look advanced to more added agreeable from you! By the way, how

can we communicate?

Here is my web page :: NFS Underground 2 indir -

https://sites.google.com/view/nfs-underground-2-indir/
2020-10-17 00:08
That is really attention-grabbing, You're a very skilled blogger.

I've joined your feed and look ahead to in quest of more of

your excellent post. Also, I have shared your site in my social

networks

my blog post: Sarkari Result - https://sarkari-result-online.com/
shirleenpe
2020-10-17 01:54
Excellent goods from you, man. I have take into accout

your stuff previous to and you're simply extremely great.

I actually like what you have acquired right here,

really like what you're stating and the best way in which you

are saying it. You are making it entertaining and you continue to care for to keep

it wise. I cant wait to read much more from you. That

is really a wonderful site.

Here is my page ... First Date With My Crush - https://www.youtube.com/watch?v=9sjP3lKADBM
christyund
2020-10-17 01:55
Great delivery. Sound arguments. Keep up the good effort.

Feel free to surf to my web-site - NFS Underground 2 indir -

https://sites.google.com/view/nfs-underground-2-indir/
seantaul10
2020-10-17 03:36
My programmer is trying to convince me to move to .net from PHP.

I have always disliked the idea because of the costs. But he's tryiong none the less.

I've been using Movable-type on various websites for

about a year and am concerned about switching to another platform.

I have heard very good things about blogengine.net.

Is there a way I can transfer all my wordpress content into it?

Any kind of help would be really appreciated!

Feel free to surf to my blog post ... Psikolojik Yardım Almak İstiyorum - https://www.psikolog-istanbul.com/psikolojik-destek-almak-istiyorum.html
zacheryw84
2020-10-17 06:35
Hi there, I check your blog daily. Your writing style is awesome,

keep up the good work!

Visit my blog ... GTA 4 Full indir - https://sites.google.com/view/gta-4-indir/
2020-10-17 07:10
Wow that was odd. I just wrote an extremely long comment but after

I clicked submit my comment didn't show up. Grrrr...

well I'm not writing all that over again. Anyways,

just wanted to say fantastic blog!

Also visit my web page Gta Vice City indir - https://sites.google.com/view/gta-vice-city-indir-pc/
evonnebvt
2020-10-18 16:51
This design is wicked! You most certainly know how to keep a reader amused.

Between your wit and your videos, I was almost moved to start my

own blog (well, almost...HaHa!) Fantastic job.

I really enjoyed what you had to say, and more than that,

how you presented it. Too cool!

my page ... bitdefender customer service - https://www.backlinkdir.com/support-for-bitdefender.html

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gazdaság (723) Mozi világ (440) Életmód (1) Mondom a magamét (8031) Autómánia (61) Vetítő (30) Egészség (50) Jobbegyenes (2898) Tereb (146) Mozaik (83) Rejtőzködő magyarország (168) Kultúra (9) Politika (1582) Titkok és talányok (12) Szépségápolás (15) Emberi kapcsolatok (36) Gasztronómia (539) Heti lámpás (342) Nézőpont (1) Tv fotel (65) Alámerült atlantiszom (142) Történelem (18) Belföld (11) Sport (729) Flag gondolja (38) Irodalmi kávéház (543) Nagyvilág (1310)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>