De minden hiába, láthatod, nem és nem, ha így folytatom, a betűket is elfelejtem, szegény Halmai tanító bácsi hiába veszôdött velem a sárszentlôrinci evangélikus elemi iskolában. Beírta az elsô osztályos értesítômbe: „Olvasásból feltűnôen halad." De még mennyire, hogy feltűnôen, hiszen anyám már iskolábajárás elôtt megtanított olvasni. Írni azonban Halmai tanító úrtól tanultam. Rö – megráztuk a mellünkön az inget, nö – köröztünk a mutatóujjunkkal a fülünk körül, dö – ököllel a levegôbe csaptunk, cö – behajlított mutatóujjal hívogattuk a cicát. Olvasás tornával egybekötve. Úr ír. Ez volt az elsô mondat. Mártogatós tollal írtunk – természetesen a 363-assal, a vágott végű tilos volt az iskolában. Hopp, mekkora paca! A pacára csak egy orvosság volt, azon melegében lenyaltad a füzetrôl. A tinta kemény, fémes íze.

Itt kezdtük, a mártogatós tollnál, és a modern ember fölényével néztünk a palatáblára. Az éppen akkor ment ki a divatból. És most itt tartunk a számítógépnél. Közben volt töltôceruza, tintenkuli – tetszenek rá emlékezni, egy olyan töltôtoll, amely egy picinyke csôben végzôdött, ha a csövet a papírra helyezte az ember, egyben egy kis zárószerkezetet is megmozdított, folyt a szerkentyűbôl a tinta, lehetett vele írni, ha fölemelte a papírról, működésbe lépett a zár, a tintafolyam megszűnt. Aztán a rendes töltôtoll, majd a mozdonynagy Underwood és a finom Continental táskagép, a golyóstoll, az elektromos írógép, te jó ég, miket tudott, a sor végén önmagától visszafutott a kocsi, csipogva figyelmeztetett, betűtípust lehetett benne cserélgetni, és akkor mindent betetôzve, (vajon betetôzve? hol van az még?!) itt ez a számítógép. Tessék mondani, nem sok ez egy kicsit egyetlenke életre méretezve? A mártogatós tolltól a számítógépig. Írni persze egyforma nehéz mindegyikkel, ezt állíthatom. Ha tudtam volna, hogy mibe kever engem Halmai tanító úr ezzel az írástanítással, bizonyára ezerszer meggondolom, hogy körözzek a fülem körül és cicát hívogassak. Mos tmár persze mindegy. Itt ülök a képernyô elôtt, villog a kurzor. Dolgozz! – azt mondja – én minden feltételt megteremtek neked. Tényleg. Van benne valami sürgetô. A bekapcsolt számítógép szemrehányóan siseg, a lusta író behúzza a nyakát. És védekezik. Eszébe jut Móricz Zsigmond, akirôl azt állította egyik kritikusa, hogy amikor írógépet kezdett használni, megváltozott a stílusa. Kapkodóbb, sietôsebb lett. Akkor milyen stílusváltozást okozhat egy számítógépes szövegszerkesztô program? Amikor szépen befurakodik a tudatod legaljába, hogy nyomkodd csak bátran a billentyűket, hiszen bármikor, bármit kihúzhatsz. Egy mozdulat az egész. A rossz mondat eltűnik, mint a kámfor, sose hallasz többet róla, nem úgy, mint amikor kézzel írtál, vagy írógéppel. Mert akkor ott terebélyesedett a papíron ítéletnapig. Most meg kiemelsz a szövegedbôl, beemelsz, cserélgeted a bekezdéseket. Ehhez régen a teljes szöveget le kellet írnod újra. Akár kihagytál, akár beletoldottál. Most?! Annyit vacakolsz, amennyit akarsz, drámát prózává írhatsz és viszont, kalandozhatsz a szövegben elôre-hátra, a nyomtatóig mindenre van lehetôség. Link ez a dolog egy kicsit, nem? Egyszer elromlott a nyomtatóm, és a képernyôrôl írógéppel kellett lemásolnom a szöveget, mert sürgôsen le kellett adni. A munka végén vettem észre, hogy a gépelés megrövidítése végett minden fölöslegeset kihagytam a szövegbôl. A locskafecske képernyôcikkbôl egy szikár, lényegre törô gépirat keletkezett. Csak nem – rémültem meg –, lehet, hogy minden képernyôs szövegem hosszabb a kelleténél? Mint például ez is. De hogy ezt megállapítsam, valamennyit le kellene írnom írógéppel. Akkor meg miért vettem számítógépet? Nem beszélve az új műfajról. Ez valami naplóféle, gondolatok, észrevételek gyűjteménye, itt benn, a számítógépben, a magam számára, s ahányszor beleolvasok, bele is írok valamit. A szöveg egyre terjedelmesebb, de nem a végén növekszik, hanem a régebbi mondatok, félbehagyott gondolatok folytatása által a sorok között, hol középen, hol elöl. Számítógép nélkül ilyet nem lehetne írni. Egyáltalán számítógép nélkül nagyon nehéz lenne. Bár az igaz, hogy a link írót linkebbé teszi. De szolgáljon mentségére, hogy a fegyelmezettet meg még fegyelmezettebbé. Aki nem hiszi, járjon utána.

Lázár Ervin, Európai Utas