Ma 2024 december 18. Auguszta napja van. Holnap Viola napja lesz.
09f3457fc6b03d75079adec873f90c31.jpg

Királyfi

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Csak úgy süvítettek a pártus nyilak. Szinte hasították a levegőt. Ez a félelmetes fütyülő hang, még a harci lovak idegeire is hatással volt, pedig a háborúkban edzett állatok már megszokhatták. A paripák kaparták patáikkal a földet, nyakukat rángatták, a zabla miatt. A pártus lovak kis alacsonyak voltak, borzosak, s most tömpe orrukkal szagolgatták a nyári levegőt.

Csak úgy süvítettek a pártus nyilak. Szinte hasították a levegőt. Ez a félelmetes fütyülő hang, még a harci lovak idegeire is hatással volt, pedig a háborúkban edzett állatok már megszokhatták. A paripák kaparták patáikkal a földet, nyakukat rángatták, a zabla miatt. A pártus lovak kis alacsonyak voltak, borzosak, s most tömpe orrukkal szagolgatták a nyári levegőt. A íjjal, karddal, és fokossal is felfegyverzett katonák izgatottan néztek ifjú vezérükre. Végre Izates legkisebb királyfi megadta a jelet, s indulhatott a támadás. Megfeszültek az íjak, és az izmok. A lovak horkanását, csatakiáltást, kardcsörgést, és a fokosok koppanását mind egyidejüleg lehetett hallani. A domboldalról, ahol a király foglalt helyet nagyszámú kíséretével, kitűnően lehetett látni, a völgyben zajló eseményeket. Most pl. azt, hogy Monobazos idősebb királyfi serege ellentámadásba lendül, és Izates menekülni kényszerül.

-Nézze csak király apám, Izates körül zárja őket !-szólt izgatottan Emese királylány édesapjához, Adiabene pártus tartomány királyához, az őszülő Monobazoshoz. Az nem felelt semmit, csak aggódva figyelte tovább, ahogy Izates csapata ketté válva, oldalról bekeríti az őket üldöző elleséges katonákat, hogy mint egy harapófogó, összeroppantsa. Csakhogy, most nem sikerült ezt az ősi pártus hadicselt tökéletesen végrehajtani. A bekerítő hadtest egyik szárnyára kevés ember jutott, így Izates vonalait áttörték, több helyen is. Észre vette ezt a harcmezőn álló, tartalékos parancsnok, Nakeb királyfi is, és haderőit azonnal a kívánt területre irányítva, mintegy oldalba támadva az ellenfelet, és így megnyerte az ütközetet.
A katonák izzadtan, porosan, de boldogan tápászkodtak fel a földről, ocsúdtak fel a harc kavalkádjából. Mindannyian vérüket, és életüket adták volna hazájukért, és királyukért, mégis, az ilyen nyári lovas tornákat, harci játékokat jobban kedvelték, mint az igazi háborút. Fokosaikat, kardjaikat vizsgálták, hogy kicsorbult-e, lovaik nyakát csapdosták. Közben a 3 fiú, Monobazos, a legidősebb, Nakeb a középső, és Izates, a legkisebb, apjuk elé, a király elé siettek lóháton, a dombra. A katonák mostmár elcsendesedtek, és erősen fülelve, várták, hogy a királyuk melyik fiát részesíti a legnagyobb kegyben, abban, hogy még életében maga mellé ülteti a trónra. A fiúk lovaikról leszállva, már a királyi trónus előtt térdepeltek mindhárman. Monobazos király megvárta, míg a fák árnyékában egy kicsit kilihegik magukat, majd felállt, és méltóságteljes hangon így szólt.
-Fiaim ! Mindhárman jól küzdöttetek, és megálltátok a helyeteket a nyári lovas játékokon. Egy háborúnak azonban, ha még játék háború is, mindig vannak vesztesei.-ezzel Monobazos fiára nézett.-Úgy látszik te inkább a lelki dolgok iránt vagy fogékonyabb. Mivel a tudományok érdekelnek, lehetőséget adok, hogy Szuzában, a mágus városban tanulj.
Kissé lehajolva, megérintette fia vállát a király, az szelíden felnézett, köszönetképpen megcsókolta, az apja kezében lévő oroszlános kristály jogart, majd felállt, és odébb lépett. Anyja, Heléna királyné ölelte át nagy szeretettel, majd apja tanácsadói, a hét veres színű brokát ruhás mágusok gratuláltak neki.
-Nakeb fiam ! Téged a hadsereg legfőbb parancsnokának nevezlek ki, te pedig Izates, fogadd el koronámat, s ülj mellém a trónra.
A legkisebb fiú meghatottan nézett apjára. Tudta, hogy előbb utóbb ez a pillanat el fog érkezni, hiszen mindenki tapasztalhatta az adiabenei királyi udvarban, hogy ő, a legfiatalabb az apja kedvence, de talán túl korán érte ez a megtiszteltetés.
Még nem is vagyok nagykorú ! A fivéreim eddig is nehezteltek rám, amiért én vagyok a kedvenc, és most ez a nyilvános bejelentés. Ez lázadáshoz vezethet ! –gondolta Izates. Aggodalom azonban nem ülhetett most ki az arcára, ebben az ünnepélyes percben. A főtáltos Gáspár, már közeledett is, fehér ruhájában, szarvasagancsos fejfedőjében. Szemét a fejdíszből lelógó rojtok takarták el. Kíséretében jöttek az igricek, nézők, és a harsány. Mind a távoli Kusat városából, az Indus folyó mellől érkeztek erre a nagy eseményre. A király, és a táltos, közrefogták a még mindig térdeplő Izatest, és a domb oldalánál csörgedező kis patakhoz kísérték. Amíg két pártus lány kibontotta hajának két fonatát, a harmadik a páncéllá keményített bőrt oldozta le mellkasáról. Majd az ing is lekerült. Izates tudta, hogy most a férfivá avatás szertartása fog következni, ahol neki, mint a leendő királynak, a trónörökösnek, különösen is méltóságteljesen kell viselkednie, mégis, csak arra tudott gondolni, hogy lánykezek vetkőztetik, s babrálnak a hajával. A lányok pártát hordtak, innen tudta Izates, hogy már 16 évesek elmúltak. Miközben ezen morfondírozott, a dombon álló előkelő vendégek, a völgyben pihenő harcosokkal együtt, mindkét tenyerüket, az ég felé fordítva, a nyári, délidejű naphoz fohászkodtak :
Istenünk, Mithrász ! Te aki megfényesíted a világot, drága napunk, erősítsd meg a mi tenyerünket a tiedből sugárzó kegyelemmel, a jó munkára, az összefogásra. Szívünket töltsd be a szeretet fényével. Adj boldog munkálkodást, okosságot, drága hazánk megtartására, hogy elpusztuljon a gonoszság sötétsége. Ezt kérjük előtted állva, feléd fordított tenyerünkkel mutatva meg önmagunkat.
A táltos, most a félmeztelen Izateshez lépett, és a beavatási szertartás megkezdéseként, hosszú haját elől, a két hajfonatot, amit az imént a lányok kibontottak, levágta. Az örvénylő víz hamar elsodorta a tincseket. Aztán a táltos két segédje, Izatessel együtt begázolt egy kissé a patakba, és megmosták a királyfi felső testét. Ezután különféle gyógynövényekből készült olajjal kenték be a hátát. Izates kilépve a vízből, elmondta a nagykorú fiúk szokásos fohászát :
- Mithrász ! Adj jó egészséget nekem, mentsd meg lelkemet a haláltól, hiszen te vagy az élő szeretet.
Szülei díszes bőrövet nyújtottak át neki, ami ilyen ünnepen a hagyományos pártus ajándék volt. Rögtön fel is csatolta. Egy ezüst csésze is az övhöz volt erősítve. A csésze a pártusok felszereléséhez tartozott, akár az íj, vagy a kard. Boldogan mutatta Emese nővérének, behúzódva az enyhet adó lombok alá.
A főtáltos most távolabb vonult, ahol egyedül elmélkedhet, mielőtt a legnagyobb áldozatot, a fehér lovat bemutatta volna Napistennek, Mithrásznak. A mágus lányok már korábban, még a színlelt csata alatt, az erdei kemencékben tüzet szítottak, tésztát dagasztottak, s mostanára már csaknem mind ki is sütötték a kis pogácsákat, amit majd a nép közt fognak kiosztani, a király pincéjéből származó borral együtt.

Pap Nóri
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

Hozzászólások

armandomed
2020-10-23 13:30
Hi there, just became aware of your blog through Google, and found that

it's truly informative. I am gonna watch out for brussels.

I'll be grateful if you continue this in future.

Lots of people will be benefited from your writing. Cheers!

Feel free to visit my page پیش بینی فوتبال
saulibk717
2020-10-27 23:29
Wow, this post is nice, my sister is analyzing

these kinds of things, so I am going to tell her.

my blog post - en koleji
francinetx
2019-05-20 08:08
Hi colleagues, how is everything, and what you desire to say regarding this

post, in my view its in fact amazing for me.

Here is my website ... passende Adapter - http://www.autoradio-adapter.eu/produkt-kategorie/autoradio-einbauset/
2019-07-26 06:34
Hey! Someone in my Facebook group shared this

website with us so I came to take a look. I'm definitely loving the information. I'm book-marking and will be tweeting this to

my followers! Wonderful blog and wonderful design.

my web blog :: https://v.gd/bio_native_keto_review_15175
horacioi14
2020-04-09 10:57
Way cool! Some extremely valid points! I appreciate you penning this article and the rest

of the website is also really good.

Here is my web page - ufabet - https://www.ufa88s.com
lynnangas
2020-04-11 17:18
Simply want to say your article is as astounding.

The clarity on your publish is just nice and i could suppose you are a professional in this subject.

Well together with your permission let me to grasp your feed to keep updated with impending

post. Thanks one million and please continue the gratifying work.

Also visit my homepage: bandarq Online
jessikasmi
2020-04-15 04:03
Thank you for sharing your thoughts. I truly appreciate your efforts and I am waiting for your further write ups thanks

once again.

my blog post :: Tembak Ikan - http://216.83.47.78
carrol7727
2020-05-27 01:03
Wow, that's what I was looking for, what a information! existing

here at this webpage, thanks admin of this website.

Here is my blog ... pleksi masa
jesusxpi69
2020-10-02 12:51
Actually no matter if someone doesn't be aware of afterward its up

to other visitors that they will assist, so here it takes place.

Here is my web blog: more info - https://fittuber.tumblr.com/
roderickqu
2020-09-22 17:55
Ahaa, its nice dialogue about this piece of writing here at this website, I have read all

that, so at this time me also commenting at this place.

Here is my site: incelemek icin bak
peggytobia
2020-09-26 22:41
I loved as much as you will receive carried

out right here. The sketch is tasteful, your authored material stylish.

nonetheless, you command get bought an nervousness over that

you wish be delivering the following. unwell unquestionably

come further formerly again as exactly the same nearly

a lot often inside case you shield this hike.

my weblog :: buy Fake Documents online - http://www.expresspassportonline.com
janiebyers
2020-10-01 02:51
Hello to every one, the contents existing at this website are truly awesome for people experience, well, keep up the nice work fellows.

My blog - OBAT PEMBESAR KONTOL
2020-10-01 09:38
Hiya very cool website!! Man .. Beautiful .. Wonderful ..

I will bookmark your website and take the feeds additionally?

I'm satisfied to find so many helpful info here within the put up, we'd like develop

more strategies on this regard, thanks for sharing. . .

Feel free to surf to my homepage - Magento theme

development - https://4ouryou.com/product/93-premium-responsive-magento-themes-and-templates/
kina712341
2020-09-23 08:03
Thank you for the good writeup. It in fact was a amusement account it.

Look advanced to far added agreeable from you!

However, how can we communicate?

Look at my webpage - profilemate
lelandaiy
2020-09-23 15:17
Generally I do not read post on blogs, but I would like

to say that this write-up very pressured me to try

and do so! Your writing style has been surprised me. Thank you, very nice post.

Take a look at my website: buy paypal account - https://buy-stealth-account.com/buy-paypal-account.php
francescah
2020-09-28 20:15
What's up to every single one, it's genuinely a pleasant for me to pay a quick visit this web site, it

includes useful Information.

Also visit my webpage: DominoQQ Online
averyhanki
2020-04-13 02:13
excellent publish, very informative. I'm wondering why the opposite specialists

of this sector do not notice this. You must proceed your writing.

I am sure, you have a great readers' base already!

My webpage :: teacup pomeranian for sale
melbafrenc
2020-04-14 04:19
I am not sure where you are getting your information, but

great topic. I needs to spend some time learning more or understanding more.

Thanks for excellent information I was looking for this info for my mission.

My web blog ... Android News - https://outdroid.com/
grettalewe
2020-05-30 12:55
We are a group of volunteers and opening a new

scheme in our community. Your web site provided us with

valuable information How To Increase Organic Website Traffic Top SEO 2020 work on. You have done a formidable job and our whole community will be thankful to you.
karolinmen
2020-09-27 08:42
Unquestionably consider that which you said. Your favorite justification appeared to be on the internet the easiest

factor to take into accout of. I say to you,

I definitely get annoyed while other folks think about concerns that they plainly don't recognise

about. You managed to hit the nail upon the top Continuum Review

and Bonus - https://www.danielcortes.net/p/continuum-review-and-bonus.html also outlined out the entire

thing without having side-effects , people could take a signal.

Will likely be back to get more. Thanks
louisahbh5
2020-10-01 06:30
Howdy! This blog post could not be written much better! Reading through this

article reminds me of my previous roommate!

He constantly kept talking about this. I'll forward this post to him.

Pretty sure he'll have a good read. Many thanks Buy followers for Instagram PayPal sharing!
2020-05-30 13:21
Hello! This post couldn't be written any better!

Reading through this post reminds me of my previous room mate!

He always kept chatting about this. I will forward this write-up to him.

Pretty sure he will have a good read. Thank you for sharing!

My web page - att net
evonnezoo0
2020-09-26 04:06
great submit, very informative. I wonder why the opposite experts of

this sector do not understand this. You should proceed your writing.

I am confident, you have a great readers' base already!

Stop by my webpage 46 best free seo tools list seo checker tools
harriss308
2020-09-24 17:30
Undeniably believe that which you stated.

Your favorite reason appeared to be on the internet the easiest thing to be aware of.

I say to you, I certainly get annoyed while people consider worries that

they just don't know about. You managed to hit the nail upon the top and defined out

the whole thing without having side effect , people can take a signal.

Will probably be back to get more. Thanks

Here is my blog post; This Site - http://ladiesshoesstore.com
clairebutt
2020-09-26 02:22
Heya i am for the first time here. I found this board and I find It really useful & it helped me out a lot.

I hope to give something back and help others

like you helped me.

My web page: SMM Panel - https://4ouryou.com/
loraschult
2020-09-30 10:59
My brother suggested I might like this web site. He was totally right.

This post truly made my day. You cann't imagine just how much

time I had spent for this information! Thanks!

Visit my web blog: porto theme magento - https://4ouryou.com/product/93-premium-responsive-magento-themes-and-templates/
2020-05-30 11:26
Heya i'm for the first time here. I found this board and I find It really

useful & it helped me out much. I hope to give something back and help others like

you helped me.

My web site bone pain symptoms of bone cancer in hip
elbascantl
2020-09-24 23:17
Hi there, always i used to check best web developer in Pakistan. - https://www.wordpressgeeks.tk/2019/06/best-web-developer-in-pakistan_8.html

site posts here early in the daylight, for the reason that i enjoy to learn more and more.
santodemko
2020-09-27 07:01
Excellent article! We are linking to this great article on our

site. Keep up the good writing.

Feel free to visit my web site: คาสิโนUFABET
jocelynmin
2020-09-26 13:46
Hi, I do think this is an excellent blog. I stumbledupon it ;) I may revisit yet again since i have

book-marked it. Money and freedom is the greatest way to change, may

you be rich and continue how To make money Online at

home no investment 2020 - https://www.digitaldownloadbooks.com/2020/09/24/get-1-free-premium-domain-search-name-com-org-net/ help other people.
2020-09-26 16:57
I got this website from my pal who informed me about this website and at the moment

this time I am visiting this web site and reading very informative posts at this place.

Stop by my blog :: 토토사이트 추천
carmenhurl
2020-09-28 01:24
Way cool! Some extremely valid points! I appreciate you writing this post plus the rest of

the site is extremely good.

Here is my page; skor88
stevendall
2020-09-28 07:40
I have been browsing Daftar Slot Online - https://issues.apache.org/jira/browse/AAR-522 more than three

hours today, yet I never found any interesting article like yours.

It is pretty worth enough for me. Personally, if all

webmasters and bloggers made good content as you did, the web will be much more useful than ever before.
sondraledg
2020-09-22 22:43
Your style is so unique compared to other people I have

read stuff from. I appreciate you for posting when you have the opportunity, Guess

I'll just book mark this web site.

Also visit my page ... 일탈계
timothyodr
2020-09-27 10:57
Remarkable! Its genuinely amazing article, I

have got much clear idea on the topic of from this article.

Here is my blog ... 46 best free seo tools list seo checker tools
2020-05-26 00:33
Hello! Do you use Twitter? I'd like to follow you if that would be ok.

I'm absolutely enjoying your blog and look forward ti Einai to forex

trading - http://forextraders.gr/ new posts.
freddyfloo
2020-05-29 17:34
Greetings I am so delighted I found your blog page, I really found you by mistake,

while I was searching on Aol for something else, Anyhow I am here now and would just

like to say kudos for a fantastic post and a

all round entertaining blog (I also love the theme/design), I don’t have time to browse it all at the

moment but I have book-marked it and also included your

RSS feeds, so when I have time I will be back to read more, Please do keep up the excellent b.

Also visit my website ... Adagium Hukum
kristanstr
2020-05-29 18:48
A motivating discussion is definitely worth comment. I do think that

you need to publish more on this subject matter, it

might not be a taboo matter but generally people don't talk

about these subjects. To the next! Cheers!!

my website; https://lambangdaihoc4rieu.com - https://lambangdaihoc4rieu.com
vicentecms
2020-09-23 07:07
Hey there! Quick question that's totally off topic.

Do you know how to make your Related Site mobile friendly?

My weblog looks weird when viewing from my iphone.

I'm trying to find a theme or plugin that might be able to resolve this problem.

If you have any recommendations, please share.

Thanks!
adellmarkh
2020-09-27 11:44
I am extremely impressed together with your writing

abilities as well as with the format for your weblog.

Is this a paid subject or did you modify it yourself?

Anyway keep up the excellent quality writing, it's rare to

look a great blog like this one nowadays..

Here is my website ... Continuum Bonus - https://www.danielcortes.net/p/continuum-review-and-bonus.html
sommer47u4
2020-09-27 00:52
Very quickly this site will be famous among all blog users, due to it's pleasant articles or

reviews

Feel free to visit my page; système alarme résidentiel
meiloewent
2020-09-27 11:26
You could definitely see your skills within the work you write.

The arena hopes TOEFL certificate for sale

more passionate writers like you who are not afraid to say how they

believe. All the time follow your heart.
2020-05-30 08:39
Hello friends, its enormous article regarding tutoringand

completely explained, keep it up all the time.

Here is my site judi online
virgilordo
2020-09-23 21:49
What's up, its fastidious piece of writing about media print,

we all be familiar with media is a wonderful source of information.

My website ... أجهزة UPS - http://egyptsec.com/
rashadvdi2
2020-09-23 08:41
Hi there friends, how krishiweb is an Indian agriculture website - https://krishiweb.in/

all, and what you want to say about this post, in my view its in fact

awesome in favor of me.
patrick905
2019-07-26 13:20
Ridiculous story there. What happened after?

Take care!

Here is my webpage - Olumideadeleye.com
mellissaga
2020-04-04 21:10
If you want to grow your familiarity just keep visiting this site and

be updated with the newest news posted here.

my web blog essential seo toolkit - https://bit.ly/2UFc9hk
2020-05-30 04:41
What i do not realize is actually how you are not actually a lot more

neatly-favored than you might be right now. You're so

intelligent. You recognize therefore considerably with regards to this topic, produced me in my opinion consider it from so many various

angles. Its like men and women are not fascinated unless it's something to

accomplish with Woman gaga! Your personal stuffs outstanding.

At all times take care of it up!

Also visit my site :: viralqq
edisonglyd
2020-09-25 07:24
This text is invaluable. How can I find out more?

my site frisuren halblang gestuft
terrance65
2020-04-14 10:19
This is my first time pay a quick visit at here and i am genuinely pleassant to

read all at single place.

My web page: ffp2 mask suppliers - https://www.unitex-factory.com/medical-mask-supplier/

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Flag gondolja (38) Kultúra (9) Heti lámpás (342) Autómánia (61) Életmód (1) Emberi kapcsolatok (36) Mondom a magamét (8031) Nézőpont (1) Gazdaság (723) Alámerült atlantiszom (142) Mozi világ (440) Tereb (146) Politika (1582) Belföld (11) Szépségápolás (15) Irodalmi kávéház (543) Mozaik (83) Tv fotel (65) Titkok és talányok (12) Jobbegyenes (2898) Rejtőzködő magyarország (168) Történelem (18) Nagyvilág (1310) Egészség (50) Sport (729) Vetítő (30) Gasztronómia (539)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>