Pillanatfelvétel. Még csak nem is vázlat. Az is csak így tükörből, persze - az ember egy életen át nem látja azt a tárgyat, ami kívül és belül, állítólag legjobban érdekli, legközelebb van hozzá - furcsa, nem? Nyakkendőm alsó része az utolsó határ, ha lefelé pislantok - aztán homályba vész a kilátás, nincs tovább.
Mind
-
-
Gadány középkori temploma
Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.
2009 május 16. -
Rakodópart
A madarak, egytől-egyig, lélekjelképek, s ekképp valamilyen minőségét, „halmazállapotát” ábrázolják a léleknek. Ez jutott eszembe reggel, midőn a pesti rakparton autómmal araszolva büdösítettem a teremtés művét (és dühítettem Illés Zoltánt).
2009 május 16. -
Az én asztalom - Az „58-as” kisvendéglő
Ifjúkoromban, amikor még egy-egy nagy film felforgatta a világot – Fellini, De Sica, Antonioni, Bergman, a francia újhullám (egyébként ez volt, pártállam ide, pártállam oda, a magyar film világhírre szert tett virágkora is) –, az egyik legnagyobb filmélményem volt Truffaut remeke, a 451 Fahrenheit.
2009 május 16. -
A Fradi dicső múltja, 11.rész - 1911-12
A hazai mezőnyben verhetetlennek tartották az FTC-t. A bajnokság újbóli megnyerése kötelező házi feladatnak tűnt. Kellett egy új cél. És mi más lehetett volna ez, mint annak bizonyítása, hogy az FTC igazán nemzetközi klassziscsapattá érett. Nem csak hazai pályán, idegenben is. Ez a szezon gyakorlatilag erről szólt.
2009 május 16. -
Idehaza bukták el a BL döntőt a győri lányok
Hiába szerzett egy hete idegenben 2 gólos előnyt az ETO a Viborg ellen, a dán csapat a Veszprémben rendezett visszavágón hárommal kerekedett a magyar bajnokcsapat fölé, így Dániába került a BL serleg.
2009 május 17. -
Orbán: A demokrácia megerősítése a cél
Ha a következő országgyűlési választásokon a Fidesz kétharmados többséget kap a parlamentben, akkor élni fog ezzel a lehetőséggel, hogy ezáltal megerősítse a demokráciát – mondta Orbán Viktor szombaton Budapesten.
2009 május 17. -
Minden másképp van 1.rész
Valami huszonévesen hallottam egyetemista barátomtól az ő fura elméletét. Képes volt azt állítani, hogy a nagy ázsiai mongol birodalomnak Batu kán által vezetett hadai sohasem jártak Magyarországon.
2009 május 17. -
A Fradi dicső múltja, 12.rész - 1912-13
Sorrendben négy bajnoki cím elnyerése és az európai elismertség után kezdett bele csapatunk az új idénybe. Mi más lehetett volna a célja, mint a “mesterötös”. És úgy tűnik, ebben az idényben egy kicsit odafigyeltek a Magyar Kupára is.
2009 május 17. -
A moszkvai csomag
Kádár pontosan tudta, mit vár a magyaroktól a Szovjetunió. Feltétlen hűséget, az önkéntesség és az össznépi egység látszatával. Ezt kellett szemléltetni 1957. május elsején ország-világ előtt, bármi áron. Egyértelművé kellett tenni, hogy a Rákosi- (és a Gerő-, Révai-) korszaknak vége, eztán a Kádár-korszak következik.
2009 május 18.