Móser Zoltán fantasztikus cikksorozata a régmúlt idők, az elfelejtett Magyarország kincseit mutatja meg nekünk ebben a párját ritkító sorozatban, mely a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának volt elengedhetetlen tartozéka. Utazzon velünk, ismerjük meg együtt Magyarországot egy kicsit másképpen.
Mind
-
-
Orbán: Senkit sem hagyunk az út szélén
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke bizakodással tekint a júniusi EP-választások elé – hangzott el azon a rendezvényen, amelyen a Fidesz „Igen, Magyarország többre képes!” című programját mutatták be.
2009 május 14. -
A Fradi dicső múltja, 9.rész - 1909-10
Az 1909-es év első fele a Fradi sikereitől volt hangos. Az új évadban is mindenki az FTC további diadalmenetét várta. Ha nem is 100 %-ban, de a csapat megfelelt az elvárásoknak.
2009 május 14. -
Bölényzsír
Kis csoport ősember üldögél a sziklák alatt, egy nagy hársfa árnyékában. A legtöbbjük még gyerek, rajtuk kívül Dönci tanár úr és egy idegen, tanfelügyelő a megyétől. Vagyis egy ősis-kola munkájával ismerkedünk. -Jóreggelt kölykök!- kezdi az első órát tanár úr.
2009 május 15. -
Nagy nevettetők 4.rész: Buster Keaton
Keaton a legmerészebb gegeket is rezzenéstelen arccal tudta előadni s ezzel közönségét a hangnélküli fimben megnevettetni. Csak a legritkább esetben szorult trükkök segítségére, akkor is beépítette ezeket poénjaiba. Gegjei azonban üresek lennének Buster egyénisége nélkül.
2009 május 15. -
Zuschlag a "jóságos keresztapa"!
Zuschlag politikai ambícióinak kiszolgálását szolgálta az Ifjú Szocialisták Mozgalma (ISZM) – olvasta ma a Bács-Kiskun megyei Bíróságon dr. Fodor Endre bíró az egyik tanú korábbi vallomását.
2009 május 15. -
Egy csepp víz
Csöndes, nyugodt napnak tűnik a mai. Az eget vastag, sötétszürke felhők borítják, eltakarva az előző hetek során szárnyait próbálgató Napot. Hűvös eső hull az égből, s cseppjei egyenletesen kopognak az ablakpárkányomon.
2009 május 15. -
A hét filmje: Clara
A Clara című német-magyar koprodukció egy múlt századi kivételes asszony életét jeleníti meg. Clara Wieck, a zeneszerző Robert Schumann felesége volt, majd Schumann halála után Johannes Brahms szerelme.
2009 május 15. -
A Fradi dicső múltja, 10.rész - 1910-11
Az előző két évben kialakult egy igazán ütőképes, a közönséget messzemenően kiszolgáló csapat, amely sorra nyerte a bajnokságokat és a címeket. Egyetlen dolog hiányzott, a csapathoz méltó pálya. 1911-től már ez sem hiányzott többé.
2009 május 15. -
BL győzelem kapujában a győri kézis lányok
Hatalmas siker küszöbére érkezett a Győri ETO női kézilabdacsapata. A magyar bajnokcsapat – minden előzetes várakozást felülmúlva – idegenben szerzett kétgólos előnyt a Bajnokok Ligája döntőjében, Aalborgban a dán sztárcsapat, a Viborg ellen, ma pedig már a visszavágót játssza a két együttes Veszprémben.
2009 május 16.