Bokros Lajos is a megújulás szimbóluma, letéteményese lett. Szinte hihetetlen. Az az ember, akinél többször senki sem fordított köpönyeget, az az ember, aki szinte minden volt már a magyar politikai életben, csak éppen akasztott ember nem.
március 2014
-
-
D. Tóth Kriszta - Celeb vagyok, de hódítani akarok
A gyerek egyik régi óvodai barátnője a hálószobai tükör előtt állt a hálószobánkban. A legszebb magassarkúmat viselte, a napszemüvegemet és a tavalyi farsangi szezonban vásárolt ezüst sálamat.
2014 március 22. -
Befejezetlen levél
A hatodik napon…pedig, a teremtés művének koronájaként, megteremtette az embert „az Ő képére, Isten képére teremté őt, férfiúvá és asszonnyá teremté őket" (1Móz 1:27). „És látá Isten, hogy minden, amit teremtett vala, ímé, igen jó." (1Móz 1:31)
2014 március 22. -
A hazugságpolitika liberális kiszolgálói
Végighazudtuk az utolsó másfél-két évet – leplezte le önmagát a Hazugságrém 2006. májusában. Hazud-TUK – mondta. Azaz: Mi. Együtt. Szocialisták és liberálisok. Vállhoz a vállt vetve.
2014 március 22. -
Szellem a fazékból - Három a magyar igazság
Legalábbis étteremfronton. A Costes és az Onyx után a Borkonyha is megkapta a macaront (azt a kis piktogramot , amely leginkább a francia Becsületrend rozettájához hasonlít, és semmi köze a mandulás süteményhez), {...}
2014 március 23. -
Frei Tamás - Veszélyben a reggelink
Már megint a spekulánsok! Kénytelen vagyok ilyen propagandisztikus mondattal indítani ezt a jegyzetet, mert ami a reggeli „nyersanyagpiacon” történik, az bizony nagyrészt megint spekuláció.
2014 március 23. -
Viták és emlékművek
Nagy a felháborodás, hogy a kormány úgymond tárgyalás nélkül képes emlékművet állítani a német megszállásnak: olyat, ami le kívánja tagadni állítólagosan, hogy Magyarország is kivette a részét a borzalmakból. És tárgyalás nélkül volt képes újjáépíteni, balosból jobbosra csinálni a Kossuth teret.
2014 március 23. -
Hazai pálya - 2013-2014 - NB I. 21. forduló
A 21. forduló számos csapat számára szerencsésnek bizonyult. A DVSC a 94(!!) percben kapott 11-essel legyőzte a Pécs csapatát, a Győr szinte végig védekezte a Paks elleni mérkőzését, de így is el tudta hozni a három bajnoki pontot.
2014 március 24. -
Boros Imre: Köz- és nemzetgazdászok
Talán a legutóbbi öt évszázadban megtett történelmi utunk a felelős azért, hogy a hazai gazdasági ügyek tudományos igényű és egyben gyakorlati értelemben is használható elemzésére szakosodott gárda szinte csak néhány évtizede jött létre.
2014 március 24. -
Bencsik András: A Nemzet Főterén járva
Ha a második Orbán-kormány négy évét egy fogalommal kéne leírni, azt mondanám: Kossuth tér. Aki járt arra március 15-én vagy azt követően, az tudja, miről beszélek.
2014 március 24.