Ez a Puzsér nem hülye gyerek. Nemhiába, ő az igazi „outsider” megmondó ember a baloldalon. Eredetileg Hajósnak volt ugyan leosztva ez a szerep (lásd. 2006-os Hír Tv-s kinyilatkoztatás az öszödi beszéd kapcsán) {...}
március 2014
-
-
Szellem a fazékból - A hordók őre
Alaposan a pohár fenekére nézhetett, aki az űrmértékeket kitalálta. Az még hagyján, hogy a magyar icce (0,848 liter) nagyobb, mint a pozsonyi, hiszen ezt maga a cinkotai kántor intézte igazságos Mátyásnál, amikor a három furfangos kérdésre megfelelt.
2014 március 16. -
Frei Tamás - Nyugatabbra kerülhetünk
„Ilyen még sosem volt a történelmünkben. Ukrajna nyugatabbra tol minket.” „Ilyen még sosem volt a történelmünkben. Ukrajna nyugatabbra tol minket.”
2014 március 16. -
Bayer Zsolt: Sikerülni fog
Márciusban meghallgatunk minden verset, amit ilyenkor meg kell hallgatni. Hiszen március 15. a mi forradalmunk napja. Márciusi ifjak, Pilvax, Petőfi és Jókai, 12 pont - a nagyméltóságú Helytartótanács pedig azóta is reszketni méltóztatik minden magyar gyerek képzeletében
2014 március 16. -
Fradista szemmel – Consummatum est! - Bevégeztetett!
A mi szempontunkból vége a bajnokságnak. Az első három fordulóban a megszerezhető 9 pontból, mindössze kettőt sikerült begyűjtenünk, így kiszálltunk a dobogóért való harcból. El lehet és el is kell kezdeni építeni a következő szezon csapatát.
2014 március 17. -
Afromagyarok
Cusi elszabadult, könyvet íratott magáról, a szereplők szépen ölik egymást, és jönnek az afromagyarok. Figyelem, felnőtt-tartalom már megint (18+).
2014 március 17. -
Lovas István - Krores változó üzenetei a rasszista Klub Rádió ügyéről
Miután a Klubrádió megkapta ingyenes frekvenciáját, azt kérdeztük Neelie Kroes digitális ügyekért felelős uniós biztostól, vajon legalább egy mondattal nyugtázni kívánja-e, hogy Magyarországon a demokrácia és a jog útjai megfelelően működnek, {...}
2014 március 17. -
Bencsik András: Csak a Fidesz!
A baloldal nem adta fel. Most az az új figura, hogy túlértékelik a Fidesz előnyét és a Jobbik megerősödését: „Az, hogy közel áll a beteljesült szerelem eljövetele az Orbán-féle galeri és a Vona-féle (náci) szélsőjobbos csapat közt, nem kétséges.
2014 március 17. -
Hazai pálya - 2013-2014 - NB I. 20. forduló
Az NB1. 20 fordulóját követően szinte biztosan állítható, hogy a DVSC csak elveszíteni tudja a bajnokságot. Immár hét pontra növekedett az előnye az őt követő sorra betliző Videotonnal szemben. A dobogó második és harmadik fokáért azonban még nyílt a küzdelem.
2014 március 18. -
Eddie Reim és a Baker fiúk - Hommage à Szív Ernő
A férfi mozdulatlanul feküdt egy bronxi padon, mellette üres sörösdobozok sorakoztak és a fejéből szabályos időközönként vércsepp hullott a földre.
2014 március 18.