Ma 2024 október 14. Helén napja van. Holnap Teréz napja lesz.
03c4e15e54845bae4731ae7cc855d6f0.jpg

Hazai pálya - 2013-2014 - NB I. 20. forduló

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Az NB1. 20 fordulóját követően szinte biztosan állítható, hogy a DVSC csak elveszíteni tudja a bajnokságot. Immár hét pontra növekedett az előnye az őt követő sorra betliző Videotonnal szemben. A dobogó második és harmadik fokáért azonban még nyílt a küzdelem.

Szombathelyi Haladás - Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 1-0 (0-0)
Szombathely, 2320 néző, v.: Becséri
gólszerző: Gyurján (55.)
sárga lap: Simon Á. (19.), Halmosi (72.), Guzmics (86.), illetve Karan (18.), Szalai D. (31.), Forró (68.)

Az első félidőben alacsony színvonalú találkozót láthatott a közönség, ezt a két vezetőedző is érzékelte, ugyanis mindketten kettős cserére szánták el magukat a szünetben. Hazai oldalon a változtatás be is jött, mivel a pályára küldött Gyurján - Karan hatalmas hibája után - vezetéshez juttatta a szombathelyi együttest. A 22 éves középpályás ezzel csapata első tavaszi gólját szerezte. Ezután is inkább a hazaiak akarata érvényesült, ennek ellenére csak kapusuknak köszönhették, hogy otthon tartották a három pontot, ugyanis a hajrában Rózsa hatalmas bravúrral védte Pavicevic ziccerét.

Diósgyőri VTK-Lombard Pápa Termál FC 2-1 (0-1)
Diósgyőr, 5000 néző, v.: Farkas
gólszerző: Gosztonyi (75., 80., utóbbit 11-esből), illetve Griffiths (40.)
sárga lap: Kostic (20.), Elek (34.), Gosztonyi (75.), illetve Jagodics (6.), Sekour (30.), Nagy T. (70.), Présinger (76.), Csizmadia (79.), Szűcs L. (80.)

Az első félidőben a Diósgyőr játszott mezőnyfölényben, de csak kapufáig jutott, míg a gyors ellentámadásokra berendezkedő vendégek egy szép akció végén vezetést szereztek. Közvetlenül a szünet előtt Szivics Tomiszlavot, a hazaiak vezetőedzőjét reklamálás miatt elküldték a kispadtól. A folytatásban nagy erőket mozgósított a Diósgyőr, s bár a Pápa sokáig állta a rohamokat, a 100. NB I-es meccsén szereplő Gosztonyi megpattanó lövésével egyenlítettek a piros-fehérek, majd a jubiláló középpályás büntetőjével megérdemelten megnyerték a találkozót.

Mezőkövesd Zsóry – Újpest FC 0-1 (0-0)
Mezőkövesd, 2200 néző, v.: Andó-Szabó
gólszerző: Balogh (88.)
sárga lap: Melczer (51.), Kiss (90.), illetve Kabát (37.), Kosovic (70.)

Az Újpest kezdte jobban a találkozót, de gólig nem jutottak a vendégek. A félidő közepére a meg-megélénkülő szélben ellaposodott a játék, komolyabb lehetőség nem adódott egyik csapat előtt sem. A szünet után sem változott a játék képe: többet támadott az Újpest, de nagy helyzetet nem tudott kialakítani. Az utolsó negyedórában aztán megélénkült a játék, mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, s a győztes  találatot végül a vendégek szerezték meg.

Kaposvári Rákóczi-Puskás Akadémia 1-1 (0-1)
Kaposvár, 1000 néző, v.: Solymosi
gólszerző: Kink (57.), illetve Lencse (32.)
sárga lap: Firtulescu (30.), Okuka (58.), Murai (74.), illetve Vaskó (20.)

Az alacsony színvonalú találkozó első félidejében inkább a hazaiak akarata érvényesült, mégis a vendégek szereztek vezetést. A folytatásban viszont a kaposváriak mezőnyfölénye már helyzetekben is megmutatkozott, a játékrész elején előbb a kapufa még kisegítette a Puskás Akadémiát, de aztán egyenlített a zöld-fehér csapat. A hajrában mindent megtett a sereghajtó, hogy megszerezze a három pontot, de nem járt sikerrel.

PMFC-Matias - MTK Budapest 1-0 (1-0)
Pécs, 800 néző, v.: Szabó Zs.
gólszerző: Koller (44.)
kiállítva: Rodenbücher (42.) sárga lap: Pölöskei P. (52.), Romic (76.), illetve Kanta (25.), Pölöskei Zs. (28.), Torghelle (66.), Kálnoki Kis (72.)

Enyhe hazai mezőnyfölénnyel kezdődött a mérkőzés, amelynek első nagy helyzete mégis egy MTK-futballista, Torghelle Sándor nevéhez fűződött. A kihagyott ziccer után egészen a félidő utolsó néhány percéig a mezőnyben folyt a játék, a két gárda sok hibával futballozott. A 43. percben Rodenbücher 16-oson belül elkövetett szabálytalansága nyomán az MTK védőjét kiállította a játékvezető, a megítélt büntetőt Koller a kapuba lőtte, így a Pécs ember- és gólelőnyben vonulhatott a szünetre. A második játékrészben már annyi esemény sem történt, mint az elsőben. A hazaiak valamelyest fölényben játszottak az emberhátrányban leginkább a védekezéssel törődő MTK-hoz képest, de a lefújásig az eredmény már nem változott.

Videoton FC – Győri ETO FC 0-1 (0-0)

Székesfehérvár, 3050 néző, v.: Vad II
gólszerző: Martinez (67.)
sárga lap: Juhász (45.), Caneira (45.), Oliveira (93.), illetve Lang (34.), Kamber (41.), Pátkai (89.), Mevoungou (92.) piros lap: Vinicius (45.)

A találkozó elején a Videoton lépett fel támadólag, a vendégek kontrákból próbáltak veszélyt teremteni. A csapatok csak helyzetekig jutottak egészen a félidő utolsó percéig, amikor a győri Varga Roland kapufát lőtt, majd a kipattanó labdára érkező Pátkait Vinicius buktatta a tizenhatoson belül. A játékvezető a brazil légióst kiállította, és büntetőt ítélt, Rudolf tizenegyesét azonban Calatayud kivédte. A második félidőben – emberelőnye birtokában – a Győr ragadta magához a kezdeményezést, és Martinez fejesgóljával megszerezte a vezetést. Mint később kiderült, ez a találat eldöntötte a három pont sorsát. A harmadik Győr győzelmével egy pontra megközelítette a második helyezett Videotont. A dühös hazai szurkolók a mérkőzés végén különböző rigmusokkal adták José Gomes vezetőedző tudtára, hogy távozását kívánják. A Videoton november 18. óta nem nyert bajnoki mérkőzést, akkor a Mezőkövesdet verte meg 1-0-ra.

Budapest Honvéd-MVM Paks 1-1 (0-1)
Bozsik Stadion, 2000 néző, v.: Németh Á.
gólszerzők: Daud (52., 11-esből), illetve Délczeg (42., 11-esből)
sárga lap: Ignjatovic (40.), Lovric (46.), illetve Lázok (20.), Tóth B. (45.), Windecker (52.), Horváth G. (89.)

Mindkét csapat a biztos védekezésre helyezte a hangsúlyt, és bár valamivel a kispestiek játszottak veszélyesebben, a vendégek szereztek vezetést büntetőből. A folytatásban a hazaiak - szintén 11-esből - egyenlítettek, a gól után pedig a Honvéd beszorította riválisát, de nem élt lehetőségeivel, majd kiegyenlítetté vált a játék. A hajrában ismét a fővárosiak játszottak fölényben, ám Molnár Péter kapus bravúrjainak köszönhetően a Paks végül egy ponttal távozhatott a Bozsik Stadionból.

Ferencváros - DVSC-TEVA 1-1 (1-1)
Puskás Ferenc Stadion, 8000 néző, v.: Kassai
gólszerző: Somália (8.), illetve Volas (27.)
sárga lap: Jovanovic (62.), Mateos (67.), Somália (86.), illetve Se. Bouadla (58.), Ludánszki (60.)

Az új edzőjével, Thomas Doll-lal a bajnokságban még nyeretlen Ferencváros kezdte jobban a találkozót, s hamar vezetést is szerzett. Ezt követően is támadásban maradt a zöld-fehér csapat, s egyértelműen uralta a találkozó első 20-25 percét. A listavezető aztán fokozatosan "magához tért", és egy szép góllal egyenlíteni tudott a játékrész derekán. A kifejezetten nagy iramú, lüktető első félidő hátralévő részében is az FTC volt valamivel kezdeményezőbb, de mindkét oldalon alakult ki nagy helyzet, újabb gól azonban nem született. A második félidőben kissé visszaesett a tempó, érezhető volt, hogy a Debrecen nem akar kikapni, s a Ferencváros sem ment előre fejetlenül. A hazaiaknak több lehetőségük adódott ebben a játékrészben is, ám nem tudták bevenni Novakovic kapuját, s a debreceniek szórványos kontrái sem voltak veszélyesek, így megosztoztak a pontokon a csapatok. A Ferencváros szeptember óta nem tud bajnoki mérkőzést nyerni a Puskás Ferenc Stadionban.

A forduló képe:

A bajnokság állása:

  Csapat Msz. Gy. D. V. Gk. P.
1 ]]>Debreceni VSC]]> 20 12 6 2 45-21 42
2 ]]>Videoton FC]]> 20 10 5 5 36-19 35
3 ]]>Győri ETO]]> 20 9 7 4 31-25 34
4 ]]>Diósgyőr]]> 20 8 9 3 33-24 33
5 ]]>PMFC-Matias]]> 20 9 5 6 34-30 32
6 ]]>Haladás]]> 20 7 7 5 28-23 31
7 ]]>Bp. Honvéd]]> 20 8 6 6 31-24 30
8 ]]>Ferencváros]]> 20 8 5 7 31-31 29
9 ]]>Lombard Pápa]]> 20 7 4 9 24-28 25
10 ]]>Újpest FC]]> 20 6 7 7 34-34 25
11 ]]>Kecskemét]]> 20 6 7 7 26-33 25
12 ]]>Puskás Akadémia]]> 20 5 6 9 23-37 21
13 ]]>Mezőkövesd]]> 20 5 4 11 22-34 19
14 ]]>MTK]]> 20 4 7 9 21-24 19
15 ]]>MVM Paks]]> 20 4 7 9 24-33 19
16 ]]>Kaposvár]]> 20 2 6 12 18-40 12

Flag Sport - MTI

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (168) Belföld (11) Flag gondolja (36) Mozi világ (440) Tv fotel (65) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Vetítő (30) Heti lámpás (329) Nagyvilág (1310) Titkok és talányok (12) Autómánia (61) Kultúra (9) Szépségápolás (15) Történelem (18) Jobbegyenes (2859) Tereb (146) Nézőpont (1) Irodalmi kávéház (537) Egészség (50) Gazdaság (717) Alámerült atlantiszom (142) Politika (1582) Életmód (1) Sport (729) Mondom a magamét (7884) Mozaik (83)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>