Érdekes kergetődzésbe kezdtek március 15-én az önmagát baloldalnak nevező, Össze(Vissza)fogás–Korszakváltás–Kormányváltás (további névötleteket a kiadóba kérjük!) pártszövetség vezetői.
március 2014
-
-
Antidogma – Már az NBB is rasszista?
Az utóbbi hónapok során egyre nőtt az ellenségesség az afrikai államok körében a Nemzetközi Büntetőbírósággal (NBB) szemben, éspedig teljesen nyilvánvaló okból: a Római Statútum 2002. júliusi életbe léptetése óta ugyanis ez a grémium – amely az Afrikai Unió tagállamai szerint csak a nevében nemzetközi – {...}
2014 március 19. -
Walking Csirkefarhát
Ismét támad a szociális demagógia, az MSZP legmegbízhatóbb fegyvere. Eddig is felszínen tartották a témát, persze csak a szokásos hitelességi szinten (Simon "éhségmenet" Gábor és az ürgebőrbe varrt százmilliók, ugye.), {...}
2014 március 19. -
Lovas István - Az EP elítélte a pusztítást okozó Trojkát
Az Európai Parlament (EP) március 13.-án nagy többséggel két olyan jelentést is elfogadott, amelyek igen negatív képet festenek a trojka (az Európai Központi Bank, az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valuta Alap) szerepéről {...}
2014 március 19. -
Bayer Zsolt: Még húsz nap
Nagyon nehéz húsz nap áll előttünk. S aztán egy sorsdöntő választás. Mindig azt mondjuk kampányok idején, hogy sorsdöntő választás előtt állunk. Jól hangzik ez, és egyáltalán nem kell belegondolni.
2014 március 19. -
Hitel nélkül
Van annak egy diszkrét bája, amikor a baloldali politikusok arra szólítják fel az Orbán-kormányt, hogy ne csak ígérgessen, hanem segítsen a bajba jutott devizahiteleseken.
2014 március 20. -
Antidogma – Churchill üzlete az ördöggel
„Sohasem gondoltunk a békére, még abban az évben sem, amikor teljesen el voltunk szigetelve, és amikor könnyedén megkaphattuk volna a brit birodalomra nézve jelentősebb veszteségek nélkül és az önök kárára. Miért gondolnánk rá most? Hiszen a győzelem már miénk, mindhármunké”, írta Churchill Sztálinnak {...}
2014 március 20. -
Bogár László: Önző egyének világhódítása
Kenneth Rogoff, a Harvard Egyetem közgazdász-professzora egyik interjújának lényegét foglalják össze az alábbi mondatok. „A kapitalizmus a magánjavak gyarapításában jelesre vizsgázott, a gond az, hogy a közjavak előállításában és megtartásában már akadozik a gépezet.”
2014 március 20. -
Előre az afro-európai úton!
Nem tudni, képes-e teljesíteni az álbaloldali összeverbuválódás a legújabb ígéreteit, miszerint most kezdődik csak az igazi gyűlöletkampányuk.
2014 március 21. -
Seggberúgott Attila bohóc
Kellemes borzongással nézve a baloldal bénázását – egy sláger motoszkál a fejemben. A dallam halkan kúszik a fülembe, a címe meg már-már a nyelvem hegyén… Mindjárt kimondom… Mindjárt eszembe jut!
2014 március 21.