Zuschi tehát visszatért. Ő, és talán még a Hagyó valóban hiányzott a kampányból, éppen időben zárkózott fel. Persze ő nem az MSZP színeiben, senkinek sem a színeiben, mert ő már akkor is lázadó volt, amikor még…
március 2014
-
-
Fricz Tamás - Szanyi kapitány nagyot téved
Azt nyilatkozta Szanyi Tibor a Zuschlag-féle „coming out” után, hogy hozhatnak ide huszonhét Zuschlagot is, akkor is az a fontos, hogy pártja huszonhét százalékról ötre csökkentené az áfát és százezer forintra emelné a minimálbért. A „Kapitány” nagyot téved.
2014 március 11. -
A Wizz Air senkitől se fél
A Forbes Magyarország legelső számának címlapembere volt Váradi József. Októberben, amikor azt a címlapsztorit készítettük, a londoni tőzsdeguruk és az iparági öreg rókák is egyöntetűen tudni vélték, hogy pár hónapon belül tőzsdére mehet a Wizz Air, s akkor minden kiderül a cégről.
2014 március 12. -
Kormányváltás? Lószart Mama!
Azért elég laza, hogy az országgyűlési választás előtt egy hónappal sikerült végre megtalálni a csapatnevet.
2014 március 12. -
Lovas István - A kormány ne félejen repülőgépe(ke)t vásárolni
Ez a jegyzet a politikai bátorsággal kezdődik és azzal zárul, hogy a jelenlegi kormánynak vásárolnia kell kormánygép(ek)et a választási győzelem után. Amely nem maradhat el, ha már a Median igazgatója is erre esküszik.
2014 március 12. -
Simon, aki tolvajnak is hülye volt
Egyszer volt, hol nem volt, a Fekete tengeren túl, de Bécstől innen, volt egy kicsi ország. Nem volt túl nagy, de szegény volt. Furcsa történelme volt, de még furcsább népek lakták, olyan emberek, akiknek az elmúlt évszázad két legnagyobb kártevője volt a kedvenc politikusuk.
2014 március 13. -
Páholy - Zuschlag esete a felelősséggel
Miután Zuschlag János kiszabadult, Simon Gábort pedig letartóztatták, még kevésbé érthető, miben hisznek azok, akik még baloldalinak tartják magukat Magyarországon.
2014 március 13. -
Bogár László: A világ végfelszámolása
Az elmúlt évszázadok legmegrendítőbb társadalmi történéseit forradalmakként tartja nyilván az emberi emlékezet. A mindent meghatározó és persze „nem létező” világerő akaratára párás szemekkel, többnyire nemzeti ünnepként kell felmagasztalni ezeket a pusztító eseményeket.
2014 március 13. -
Fradista szemmel – Szegény embert az ág is húzza
Nem is tudom hirtelen, hogy azt a szürreális eseménysort, amely az MTK elleni Örökrangadón látható volt igazán hova is helyezzem el.
2014 március 14. -
Lopott baloldal
Nincs Simon-ügy. Nincs Hunvald-ügy. Nincs Zuschlag-ügy. A Kedves Olvasó ezt így leírva látván nyilván máris a bicskájához vagy legalábbis az ép eszéhez kap. Hiszen százmilliókat zacskóztak el így vagy úgy ezekben a történetekben.
2014 március 14.