- 0
Nem is tudom hirtelen, hogy azt a szürreális eseménysort, amely az MTK elleni Örökrangadón látható volt igazán hova is helyezzem el.
Talán valahol a szilveszteri baki parádé szerencsétlen sportolói és a klasszikus burleksz filmek botladozó főhősei közé sorolnám be az egész Fradit és természetesen a játékosainkat is egyenként.
Sajnos van, amit nem lehet, vagy csak nagyon nehezen lehet megtanítani a játékosoknak. Ez pedig nem más, mint a jó értelembe vett vagányság, karakánság, fifika és a furfang.
Nem kellet volna egyebet tennünk, abban az ominózus esetben, amikor is 7!! mezőnyjátékosunk tartózkodott csupán a pályán, mint hogy valakinek el kellet volna játszania a sérültet és összerogynia. ennen az esetben ugyanis kénytelen lett volna a játékvezető megállítani a játékot. A mai totális futballban egy ember előny is hatalmas fölényt jelent, nem hogy három.
...egy kis hangulatkép az Örökragadóról
A pech kategóriába sorolhatnánk még a sorra kimaradó nagyobbnál-nagyobb helyzetek és az elkerülhető kapott gólokat, de kár is ezekről beszélni.
A jó csapatnak szerencséje is van, tartja a mondás. Mi még ezek szerint nem vagyunk jó csapat.
Ismét csak a sajnálkozás meg a fogadkozás maradt nekünk. A tények azonban makacs dolgok, két mérkőzésből mindössze 1 árva pontot sikerült begyűjtenünk a megszerezhető hatból. Ez nagyon karcsú teljesítmény még a dobogóhoz is, nem hogy a bajnoki cím megszerzéséhez.
Dolgozzunk keményen és bízzunk a jobb folytatásban. Mert még mindig maradt esélyünk, a riválisaink jóvoltából a dobogó megszerzésére. Sajnos, ahogy fogynak a mérkőzések egyre kevesebb lehetőségünk marad az előre lépésre. Meg kell ragadnunk minden lehetőséget. Most vasárnap a bajnoki cím talán legnagyobb várományosa érkezik a Puskásba, a Loki.
A feladat szép, a lehetőség adott! Győzzük le a Debrecent!
Az utolsó utáni pillanatban vagyunk.
Hajrá Fradi!
Csépányi Balázs
Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!
Köszönettel és barátsággal!