Zuschlag könyvalakot öltő kitárulkozása lerántja a leplet mindarról, amit mindenki sejtett, és amit Simon büntetőügye szintén elénk tár majd a maga kegyetlen valóságában. A milliárdos álbaloldali főszereplők pedig mára vagy olyan amnéziásak lettek, hogy föl sem ismerik egykori bűntársaikat, vagy csak azt hajtogatják, a Fidesz el akarja terelni magáról a figyelmet a két ügy napirenden tartásával. Kétségünk ne legyen, legalább kétmillió honfitársunk bedől ennek az ámításnak, és meg sem próbál elgondolkodni, mi folyhatott abban az ifjúsági minisztériumban, ahol Gyurcsány volt a miniszter, Szilvásy György, Mesterházy Attila államtitkár, Zuschlag pedig mindennapos látogató. Hogy miért működik ma is a velejéig romlott főmágus, Gyurcsány tömeghipnózisa, annak nagyon mélyen gyökerező, kulturális okai vannak.

A probléma megközelítéséhez hallgassuk csak Alföldi Róbert legfrissebb gondolatait arról, miért van szinte tudathasadásos állapotban a magyar társadalom egésze. „A demokrácia bonyolult folyamat, a bevezető szakasznál tartunk. De már eljutottunk odáig, hogy nagyjából értjük: a dolog lényege a felelősségvállalás. Saját magunkért, a szomszédért, a szegényekért, a romákért, egymásért, persze kinek-kinek a maga lehetősége szerint” – nyilatkozta a 168 Óra című lapnak. Később kifejti, hogy vannak ők, „akik ezt akarják, és képesek is rá”, és vannak azok, akik a kormánytól várják a békesség, a rend megteremtését, vagyis azt akarják, hogy az általuk megválasztott hatalom vegye le vállukról a felelősség terhét. Majd cinikusan megjegyzi, hogy „sokan lehetnek, akik bár nem azt látják, amit nézni szeretnének, ragaszkodnak a képzelt, sugalmazott valósághoz”. Alföldi tehát azt állítja, hogy a jelenlegi kormányt csupa felelősségáthárító, avítt, lejárt szavatosságú eszméktől megrontott elméjű, az egyedfejlődésben visszamaradt emberutánzat segítette a hatalomba. Aki nem ilyen, az eltűz innen, ha tud, ha nem, akkor túlélésre rendezkedik be, de előbb-utóbb eljut odáig, hogy azt mondja: „ebből elég”.

Nagyon furcsa ezt egy olyan ember szájából hallani, akinek családján keresztül személyes tapasztalatai lehetnek azon szocialista hatalom gondolkodásmódjáról, amelyik Medgyessy Pétert vezetőjének tudta tekinteni. Emlékezetesek az ellene készülő puccsról még mit sem sejtő miniszterelnök szavai arról, hogyan is képzeli el ő a felelősségvállalást: „A fiatalok csak bulizzanak, koktélozzanak”, majd ők, a hozzáértők megoldják az ország előtt álló feladatokat. „Az előző fideszes kormány bár ért el eredményeket, ebből az emberek semmit nem éreztek” – szólt a balliberális propaganda. De majd ők megmutatják, hogyan kell szétteríteni a javuló makrogazdasági mutatók adta jólétet a kisemberek között a társadalmi béke, a nyugodt rend, a tökéletes boldogság érdekében. Vagyis épp fordítva, mint azt Alföldi állítja, a szocialisták hitették el a társadalom erre fogékony részével, hogy hitelből finanszírozva bár, de vissza tudják adni Kádár népének az elvesztett köz- és magánbiztonság érzetét, azzal is csökkentve a benne növekvő feszültséget, hogy leveszik válláról az önmaga sorsának alakításáért viselt felelősséget. Ezt az ősbűnt keni most Alföldi politikai ellenfeleire, miközben azt állítja magáról, hogy ő beszél a valóságról, holott az ellenkezőjét állítja annak, ami van. Mert Zuschlag van, meg Simon van, felelősségvállalás pedig nincs!

De jó példa erre a kifacsart gondolkodásra az is, amit az elvándorlásról próbálnak belénk sulykolni. Akit nem tett amnéziássá a szocialista delej, az jól emlékszik azokra a mondatokra, hogy „Bécsben nyithatnak majd a vállalkozó kedvűek cukrászdát”, a magyar nép végre átélheti az uniós csatlakozással az igazi szabadságot, ott bontakoztathatja ki tehetségét, ahol csak akarja. Majd valahogy nem indult el Nyugatra a tömeg, és az örömóda átcsapott károgásba. Hogy nincs még egy ilyen begyepesedett népség, amit hat ökör sem tudna kimozdítani düledező, de megszokott istállójából, hogy csak a sült galambot várják, de nem tennének semmit, főleg nem mennének arrébb egy kicsit sorsuk javítása érdekében. Majd egyre romlott a helyzet, és felharsant az „el lehet innen menni, tessék” a ripacs szájából, és már az lett a vád, ha valakinek nagyon nem tetszett, amikor a lerabolt ország iránti felelősségről a rablók osztották az észt. Mára viszont csavartak még egyet a történeten, és egyenesen azt állítják, hogy a jelenlegi kormány üldözte el azokat a százezreket, akik a jobb élet reményében külföldön próbáltak szerencsét. Kivándoroltak legjobbjaink, sírják tele az étert mindenfelé. És persze az önreflexió jegyében, a politikus színház egyik végvárában, a Katonában Máté Gábor gyorsan meg is rendezte az Illaberek című előadást, amiben egy prostituált, egy meleg pár és egy hibbant szakmunkás története segít megértenünk a magyar társadalmat feszítő probléma mozgatórugóit. Az egyik nyílt próba végén Máté Gábor megkérdezte a nézőket, milyen észrevételeik vannak a darabbal kapcsolatban, mit hiányolnak belőle, mely részekhez volna hozzáfűznivalójuk. Sokan, főként az idősebb generáció tagjai jelezték, hogy az 1956-ban kivándorolt rokonaik jutottak eszükbe, s egy erre utaló jelenetet vagy történeti szálat hiányoltak. A fiatalabb generáció tagjai a továbbtanulást, illetve szüleik nehéz helyzetét említették. Elhangzott olyan szívszorító példa is, mely egy magára hagyott tinédzserről szólt, a szülők a külföldön megkeresett pénzzel támogatják az egyedül élő gyereket. Akadt olyan kommentár, mely az itthon maradást szorgalmazta. Szóval ezek hiányoztak az előadásból. Ezek után el lehet képzelni, mi látszott a görbe tükörben…

Nincs persze Máté Gábor egyedül. Mohácsi János azzal szállt be a kampányszínházról kibontakozó vitába, hogy a színházcsinálónak kutya kötelessége a színpadon megjeleníteni, ha valamiről úgy véli, hogy modellértékű, vagy a mai társadalmat átszövi. Megjegyezhetnénk kajánul, hogy rajta, írass a tesóddal jó zaftos darabot Zuschlag könyvéből, aztán játsszátok ezerrel a Nemzetiben! Modellértékű lesz. De zárjuk inkább azzal, mit gondol Mohácsi Matthias Hartmannról, aki időközben lemondott a Burgtheater vezetői posztjáról. A színházi szakember közleményben jelentette be, hogy a személye ellen irányuló „támadásokra és kampányokra” tekintettel azonnali hatállyal felhagy tisztsége ellátásával, hogy „lehetővé tegye a tárgyilagos vitát”. Mint mondta, már a gyermekeit is inzultusok érik. A színház felügyelőtanácsa február végi jelentésében okirat- és mérleghamisítást, valamint hűtlen kezelést állapított meg a Burgtheaternél, ahol nagy meglepetésre 8,3 millió euró hiány alakult ki a 2012/13-as évadra. „Ha a színház igazgatójáról kiderül, hogy neonáci vagy pedofil, az zavart volna. Ha könyvelési trükkök szerepelnek a vádak között, az azért teljesen más” – fejtette ki a Népszavában az ügyről a mester. Csak halkan jegyezzük meg, hogy közpénzek magánzsebbe vándorlásának gyanúja merült föl a művészetnek éppen abban a szentélyében, ahonnan oly bőszen kritizálták a magyar viszonyokat, hogy még Balog miniszter is belepirult, amikor azzal vádolták, politikai megfontolásokból véreztet ki alkotóműhelyeket, elvonva tőlük a forrásokat. Részleteiben alig ismert anyagi jellegű problémát erkölcsi fertőnek kikiáltani, ez Mohácsi szerint elkenése az igazságnak. Egy rutinszerű igazgatóváltást ideológiai megszállásnak, politikai zsákmányszerzésnek titulálni viszont maga a megigazulás. Nos, így működik ez. Ezért van könnyű dolga a ripacs Cipollának.

Gajdics Ottó - mno.hu