Akkor most olvassunk hosszabban virsliujjú Avar Jánost: „Belesétálván Orbán Viktornak a közgazdasági egyetemen felállított csapdájába, Horn Gyula a Fidesz javára döntötte el a választási mérleget. (...)
március 2014
-
-
Lovas István - Heller nem ismeri Európát?
Az OECD tagjai közül a munkavállalókat bőrszínük alapján a legrasszistábban diszkrimináló ország, Svédország közszolgálati televíziója bennünket menetrendszerűen besározó műsorában kiabálta bele a nézők arcába a tőle megszokott valótlanságait Heller Ágnes budapesti filozófus, éppen a világ által csodált 1956-os magyar forradalom évfordulóján.
2014 március 25. -
Kálmánolga nem érti...
Ezt én nem értem – sóhajtozza a minőségiújságírás Kálmánolgája az ATV-én, miközben a szocialista pártra 5-6 watergate-botrány méretű politikai meteorit zuhan rá éppen.
2014 március 25. -
Fricz Tamás - Miért kell a Békemenet?
Két okból. Az egyik, hogy lezárjunk egy korszakot, a posztkommunizmus korszakát, s ezzel befejezzük a rendszerváltást. A másik, hogy ezzel egy időben megkezdjük a nemzeti szuverenitásra épülő demokrácia korszakát, {...}
2014 március 25. -
Antidogma - 9/11 lufija
Kétségtelen, hogy nem lehetünk eléggé bizalmatlanok a közvélemény-kutatások iránt.
2014 március 26. -
Fradista szemmel – Kurva gyenge!
Sajnos a címben szereplő nem túl elegáns kifejezés használatára felhatalmazva érzem magam, hiszen a vasárnapi Kecskeméti produkciónk minden eddigi teljesítményünket alulmúlt.
2014 március 26. -
Szanyi, az eszelős
Szanyi Tibor egy személyben tükrözi mindazt, ami miatt a szocialisták gyomorforgatóan vállalhatatlanok. Közismerten durva és demagóg, az igazság helyett ténytöredékekből és képzelgésekből kreál érveket, a hecckampány egyik leggátlástalanabb működtetője.
2014 március 26. -
Lovas István - Égjen Brüsszel! 1.
„Sztálin elvtársnak nagy, kérges tenyere volt…”, indítja az index.hu január 15-i támadását Stier Gábor, a Magyar Nemzet napilap külpolitikai rovatvezetőjének vezércikke ellen.
2014 március 26. -
A nyitott kultúra zártsága
Már ezen a blogon is írtam arról, kormánypárti politikusként milyen fontosnak tartom, hogy eleget tegyek olyan orgánumok, fórumok meghívásainak, amelyek közönsége vagy résztvevői nem a Fidesz törzsszavazóinak köréből kerülnek ki.
2014 március 27. -
Szigetvári vs. Galamus...
Vihar a biliben. Vagy mégsem? Mert vajon mi oka volt Balogh S. Évának, a Galamus-csoport tagjának, hogy a választások előtt beszóljon Szigetvári Viktornak?
2014 március 27.