A miniszterelnök tanácsadói láthatóan abban a tévhitben éltek, hogy egy ilyen politikai show esetében a vita és a vitatkozási készség, az érvkészlet a lényeg, holott mindez csupán másodlagos. Ha Horn Gyula olyanokra hallgat, akik nemcsak konyítanak valamit hozzá, hanem ismerik is az ilyen viták történetét, akkor esze ágában sincs megadni ezt a nagy lehetőséget vetélytársának. Orbán természetesen heteken át minden követ megmozgatott a szópárbaj végett: ha semmi egyéb, a Fidesz-vezér jól érzékelhető buzgalma tehette volna gyanakodóvá a szocialista vezérkart. (…) S végül el is érte, hogy Horn úgy vélje, nem térhet ki Orbán kihívása elől.

Ha igazak a hírek, hogy az exminiszterelnök égett a vágytól összemérni érveit fő vetélytársával, s már korábban is alig lehetett lebeszélni a tévévitáról, az csak jelzi, mennyire nem világosították fel a csapdáról. Már hogyne térhetett volna ki? Csak olyannyira, mint Kohl kancellár, akinek szóvivője nyár elején meg is rótta a szociáldemokrata ellenfelet: Schröder tévesen úgy fogja fel a politikai erők megmérkőzését, mint holmi személyi show-t.”

Virsliujjú Avar ezek után még nagy hangsúlyt fektet arra a tényre, hogy Kohl sohasem vállalt ilyen tévévitákat.

A fenti szöveg a Mozgó Világ 1998/9. számából való. Címe: Képernyős kegyelemdöfés. (Amúgy a szöveget Török Gábor volt szíves előbányászni, köszönet jár ezért őneki!)

Tehát ha valaki nem értené elsőre, arról van szó, hogy a televíziós miniszterelnök-jelölti vita teljes mértékben része a kampánynak, és a jelöltek politikai érdekeik szerint döntik el, hogy vállalják-e a vitát, belemennek-e a show-ba, avagy sem. S az is nyilvánvaló, hogy a televíziós vita többnyire a kihívó fél érdeke, míg a regnáló miniszterelnök sokkal kevésbé (vagy egyáltalán nem) érdekelt annak megtartásában.

Ez a puszta politikai tény, amelyet a pőre politikai logika diktál.

Ez 1998-ban teljesen világos volt a baloldali megmondóemberek számára (is), éppen ezért írta meg virsliujjú Avar János a fenti elemzést. Amely elemzésnek végső, lecsupaszított, ám sok-sok külföldi példával alátámasztott mondandója az volt, hogy Horn Gyula óriási hibát követett el, amiért vállalta a nyilvános vitát Orbán Viktorral. És - ismételjük meg még egyszer - követendő példának állítja olvasói elé Kohl kancellárt, aki volt olyan bölcs, hogy soha sem vállalt ilyen vitát.

Nos, ebből a nézőpontból érdemes és érdekes végigolvasni, végighallgatni a jelenlegi ellenzék és a mai ellenzéki sajtó őrjöngéseit a nyilvános televíziós vita ügyében. Most ugyanis ezt a kérdést is úgy igyekeznek beállítani, mint a demokrácia meglétének vagy nem létének alfáját és ómegáját. Sok-sok nyomorult kis politikai senki meg önjelölt vátesz, népvezér, túlmozgásos gazember, sikoltozó idióta, merev és kifejezéstelen tekintetű „radikális” pártvezér és még több egyszerű és aljas seggfej ordibálja tele a napokban a nyilvánosságot, hogy Orbán nem demokrata, mert nem áll ki vitára. Meg Orbán gyáva, ezért megfutamodik.

Akkor viszont Kohl sem volt demokrata, Kohl is gyáva volt.

Vagy… Nincs vagy. És lusta is, meg dühös is vagyok megint elmélkedni az ordító kettős mércéről, és arról a leírhatatlan aljasságról, ami ezeknek a nyomorultaknak az egyetlen attribútumuk.

S végül is: ezek ráadásul nem is számítanak. Teljesen mindegy, hogy vannak vagy nincsenek. Egyszerűen feleslegesek. Nem létezőek. S a politikai logikán és törvényszerűségeken túl pontosan ezért nem szabad velük szóba sem állni. Nemhogy vitatkozni.

Bayer Zsolt – magyarhirlap.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>