- 0
Sajnos a címben szereplő nem túl elegáns kifejezés használatára felhatalmazva érzem magam, hiszen a vasárnapi Kecskeméti produkciónk minden eddigi teljesítményünket alulmúlt.
Ez az igazság, még akkor is, ha az elkeseredés nem túl objektív hangja mondatja is ezt velem.
Valami itt nagyon nem akar összeállni.
Mi a hiba?
Teszik fel egyre másra az elkeseredett kérdést Fradisták ezrei a tavaszi produkciónk láttán. A keretünk jónak mondható, annak ellenére, hogy vannak hiányos posztjaink. Az edzőnk is jó, a körülmények is nagyszerűek, mint azt halljuk egyre másra a vezetőktől és a játékosoktól is.
Akkor mi a fészkes fenéért nem vagyunk már hetek óta képesek győzni?
A legnagyobb helyzeteket is ki tudtuk hagyni az eddigi találkozókon. Most még azt sem tudom mondani, hogy egyre másra alakítottuk ki a helyzeteket, persze még így is gólokkal kellett volna megvernünk ezt a harmat gyenge Kecskemétet. Már évek óta halljuk és tapasztaljuk is hétről hétre, hogy minden csapat beáll védekezni, ha velünk játszik, még sem vagyunk képesek feltörni ezt az akadályt.
Ma már ott tartunk, hogy az egykoron bokájukat lefosó, megszeppent ellenfeleink már csak legyintenek, ha velünk kell játszaniuk – „csak egy biztos, koncentrált védekezés kell a Fradi ellen, hátul úgyis 1-2 alkalommal hibázni fognak, akkor kell résen lennünk és meg is van a mérkőzés. „
Valljuk be, koncentráció és masszív védekezés kell csupán az ellenfeleink sikeréhez!
Egész egyszerűen nem tudom mi lenne a megoldás. Persze Doll többször elmondja minden fórumon, hogy hisz az elvégzett munkában, mi is hiszünk, de most már eredmények kellenek!
Elég volt a szimpatikus vesztes megalázó szerepköréből! Sikerek kellenek és azonnal! Mint azt a legutóbbi Fradista szemlében már leírtam, a dobogós álmainknak vége, de el kell kezdenünk építkezni, mert most már fogytán a türelem.
Az szinte borítékolható, hogy a jövő hét pénteki derbiig biztos nem lesz semmilyen személyi változás, retorzió.
Hétvégén jön a nagyon szívós Pápa, bele sem merek gondolni, hogy egy esetleges pontvesztést követően, ne adj Isten a Derbit elveszítve mi fog történni a házunk táján… de jobb, ha gyorsan el is hessegetem ezeket a sötét gondolatokat!
Mindent bele srácok!
Hajrá Fradi!
Csépányi Balázs
Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!
Köszönettel és barátsággal!