Ma 2024 december 19. Viola napja van. Holnap Teofil napja lesz.
08e1f64e603aa619753a1261469f5108.jpg

Fradista szemmel - Janus arc

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A bajnokság feléhez értünk, ideje egyfajta mérleget vonni az őszi idény eredményeinek a figyelembevételével. A Kaposvár elleni múlt heti vereségünk miatt bevallom egy kicsit elbizonytalanodtam. Valóban megtört a varázs?

Az elmúlt hetek mérkőzésein (Győr, MTK, DVSC) úgy érezhettük, hogy valami elindult, valami megmozdult végre a csapatnál. Az igaz, hogy az  eredmények nem akartak jönni, de a játék, az akarat bizalomra adott okot. Domináltunk ezeken a találkozókon, mi irányítottuk a mérkőzést. A probléma a helyzetkihasználásunkkal volt legfőképpen. A szurkolók és csapat egymásra találtak. Ekkor érkeztünk el a Kaposvári mérkőzésig, ahol keserű szóda került a borba - nagyon gyengén játszottunk, kilátástalanul, helyzetek nélkül.
Minden játékos kritikán aluli teljesítményt nyújtott. Talán Jovát lehetne kiemelni, hiszen volt 3-4 parádés védése, s ha ő nincs nagyobb arányban is győzhettek volna a somogyiak. Prukner nagyon összerakta ezt a Kaposvárt, ez már hetek óta látható volt, ennek ellenére, ha sikerült volna a saját játékunkat játszani, akkor nem jelentett volna gondot legyőzni őket. De nem sikerült a játékunkat ráeröltetni a hazaiakra. Egy beívelés, egy rövidzárlat és már kaptuk is a menetrendszerű gólunkat, megújulni pedig nem volt erőnk ezen a találkozón. Jogos és megérdemelt vereséget szenvedtünk.


... minnél több ilyen pillanatot!
 
Legyinthetnénk egyet és mondhatnánk azt, hogy minden csapat életében van ilyen gyenge mérkőzés.
Ez igaz is, de sajnos nekünk nem csak ez az egy ilyen gyenge találkozónk volt. Most játszottunk a  leggyengébben az egész őszi szezonban, de a Siófok és az Eger elleni mérkőzéseink sem kerülnek majd be a Fradi nagy mérkőzéseit taglaló aranykönyvbe. Az igazi probléma az az, hogy amikor jól játszottunk akkor sem hoztuk az eredményeket. Elhullajtottunk legalább hat(!) pontot (Eger 2; Újpest 1; Győr 2; MTK 1).
Ha ezek a pontok most a zsákunkban lennének egészen más hangvételű lenne az értékelés.
Erre a teljesítményre szokták mondani, hogy Janus arcú, tehát két arcú. Megvertük a Videotont, a DVSC-t - ugyanakkor nem bírtunk a Pakssal, a Siófokkal, az Egerrel-  kikaptunk a Kaposvártól, az MTK-tól stb.
egyenletes jó teljesítményt nem nyújtottunk az ősszel, voltak jó mérkőzéseink, de a visszaesés egy-egy jó mérkőzés után szinte törvényszerű volt. Ezen mindeképpen változtatni kell a jövőben, mert csak egyenletes, kiegyensúlyozott  teljesítménnyel lehet jó eredményeket elérni.

7 ]]>Ferencváros]]> 15 5 6 4 21-19 21

Ez a végeredménye a 2012-2013-as bajnokság őszi idényének. Nem túl fényes, de a nagyon sűrű mezőny miatt még így is mindössze négy pont választ el minket a dobogó harmadik fokától, igaz a 14. helytől is.
Janus a ]]>római mitológiában]]> az átjárások (iani) és kapuk (ianuae), így a be- és kijárás, a kezdet és vég védőszelleme. Hozzá imádkoztak a rómaiak minden fontos tettük előtt. Az ősidőkben az istenek apjának is őt tartották. A Janus-arcú megnevezést gyakran használják a kettősségre, a kétszínűségre. Róla kapta nevét ]]>január]]> hónap. (wikipédia).
Fradista barátaim, próbáljunk meg ebbe az utolsó mondatba kapaszkodni és a Janus arcúságot, stilszerűen az új esztendőben Januárban levetkőző csapatot vizionálni a téli alapozás és a nagy tavaszi hadjárat előtt. Persze addig van még két előrehozott mérkőzésünk a Kecskemét és a Pécs ellen. Jó volna olyan eredményekkel lehozni ezeket a találkozókat, hogy valódi reményeink legyenek, ne csak hiú ábrándjaink a bajnokság végkimenetelét illetően.

Hajrá Fradi!

Csépányi Balázs

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Heti lámpás (342) Nagyvilág (1310) Szépségápolás (15) Rejtőzködő magyarország (168) Mozaik (83) Nézőpont (1) Mozi világ (440) Történelem (18) Titkok és talányok (12) Kultúra (9) Sport (729) Irodalmi kávéház (543) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Vetítő (30) Autómánia (61) Jobbegyenes (2898) Egészség (50) Mondom a magamét (8034) Politika (1582) Tereb (146) Emberi kapcsolatok (36) Gazdaság (723) Belföld (11) Életmód (1) Tv fotel (65) Flag gondolja (38)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>