A lényegi különbség a megközelítésben rejlik, hiszen ezúttal nem egyszerűen a fiúk karrierjét követi végig valaki kronologikusan, nem a dalok hangnemi, hagyományokkal összevethető és azoktól eltérő sajátosságait és gondolati újításait elemzi az író, hanem mindezt a hatvanas évek valóban világrengető változásainak kontextusába helyezi, minek köszönhetően sok olyan összefüggés válik végre teljesen világossá, amelyek a tradicionálisabb vizsgálódási módszerekkel nem feltárhatók.

 

Hiszen a hatvanas évek morális, világnézeti földcsuszamlását senki más zenéje nem fejezheti ki jobban a Beatlesénél.

 

 

Szemben a csak látszatra fésületlenebb Rolling Stones-zal, akiket sokan a liverpooliak nagy riválisaként tartottak számon (noha ennél jóval bonyolultabb volt a kapcsolatuk), a Beatlest a tényleges spontaneitás, a képzetlenségből, a kizárólag gyakorlati alapon megszerzett tudásból fakadó eredetiség, a szabályszegéstől való félelem hiánya, sőt, egyfajta tudatosan anarchista intézményesség-tagadás jellemezte, aminél tökéletesebben semmi és senki nem volt képes kifejezni a kor fogyasztói materializmusának, spirituális elbizonytalanodásának auráját és lelkületét.

 

MacDonald kereken ki is mondja, hogy amikor Lennon megtette híres-hírhedt, nem egy fundamentalista keresztény USA-államban hatalmas botrányt keltő kijelentetését, hogy immár népszerűbbek Jézusnál is, voltaképp egészen pontosan értékelte a helyzetet.

A hatvanas évek – főleg az évtized közepe – ugyanis a teljes világnézeti elbizonytalanodás, a talajvesztettség, az útkeresések időszaka volt.
Még nem lehetett tisztán látni, hogy az erkölcs és vallás bizonyosságait végül az újszövetségi eszméktől nem is oly messze álló általános szeretet, az agresszív, hosszabb távon diktatórikus visszarendeződéssel fenyegető lázadás és anarchizmus, vagy a drogkultúra veszi-e át.

 

A Beatles mindezzel többé-kevésbé egyforma meggyőződéssel kísérletezett, de a pályájukat és az átmeneti korszakot végül meghatározó két album, a Revolver és a Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band egyértelműen az LSD felszabadító hatásának köszönhető.

Előtte csupán a korábbi tendenciák kreatív továbbviteléről beszélhetünk, utána ellenben ugyanennek a tudatmódosító szernek az egyéniség határait elmosó, használóját mindenféle objektív értékítélet meghozására képtelenné tevő, romboló hatása érvényesült, minek köszönhetően a zenekar későbbi lemezeit a vergődés, a sokszor erőltetett együtt zenélés feszültsége hatja át.

 

Nem kell ugyan mindenben egyetérteni MacDonald ítéleteivel, megállapításai mindenképp megfontolásra érdemesek, bizonyos passzusok pedig kifejezetten megdöbbentő erejűek. S közben minden egyes Beatles-dalról részletes elemzést találhatunk, amely feltárja a szám zenei és kulturális értékeit, valamint esetleges fogyatékosságait.

 

Ha másért nem, szerető tárgyilagossága miatt feltétlenül elolvasásra érdemes e monográfia, de nem kizárólag Beatles-rajongóknak lehet tanulságos a relatív vaskossága ellenére is érdekfeszítő kötet.