Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
1edb4c09fa6c0c4c65688ecadae3f1f8.jpg

Cenzúra nélkül, ahogy a „Szentlélek diktálta”

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Akkor amit anno elolvastunk, az nem is ért egy kalap szart se? Cimborám így fogadta a hírt, mikor elmondtam neki: péntek este a Nyugati téri Alexandra könyvesházba megyek, ahol Jack Kerouac kultikus művének, az Úton című beatbibliának azt a fordítását mutatták be, amely az „eredeti tekercs” alapján készült. Megpróbálok válaszolni is a kérdésre. 

Na, a tekercs kapcsán ne a Holt-tengerre gondoljunk, de azért közel vagyunk: a legenda ugyanis úgy szól, hogy egy alaposan átbenzedrinezett (az ötvenes évek speedje volt a „benyó”) három hét után Kerouac egy összeragasztott papírrengetegre, folyamatos révületben, a spontán próza minden előírásának megfelelően leírta úti élményeit, majd elvitte kiadatni a művet úgy, hogy közölte, szerkeszteni nem lehet, mert a sorokat maga a Szentlélek diktálta. Ez a sztori jól hangzik, de csak három dolog igaz belőle: a három hét, a tekercs, és persze Kerouac, aki valójában kávézott és jegyzetekből leste az inspirációt, a szerkesztést pedig ő maga is megkezdte a kiadás előtt. Később pedig valószínűleg csak műbalhét csapott, mikor közölte, hogy dühíti az a sok felesleges vessző, ami a szerkesztés során bekerült a szövegbe, mivel M. Nagy Miklós emlékeztet: 1956-ban, amikor már tombolni látszik a beatkorszak, maga a szerző közli, hogy belemegy minden kompromisszumba, csak adják már ki nagy művét.

A fordítótól tudtuk azt is, hogy a legendát leginkább Allen Ginsberg terjesztette, és még azt is, hogy a tekercsnek csak akkor szabad megjelennie, ha már „mindenki meghalt”. Mármint aki a könyvben szerepel, ugyanis Kerouac látomásokkal kiegészített útinaplóját valós nevekkel írta meg, így a szerkesztett kiadás Dean Moriartyja a tekercsben Neal Cassady néven szerepel, de találkozhatunk a nagy bolyongásban a Meztelen ebéd szerzőjével, William Burroghs-zal, és hát persze Ginsberggel is. Ez már önmagában is izgalmas, pláne, ha hozzátesszük, hogy bizony a cenzúrázott részek is visszakerültek (igen, cenzúra, ott, amit úgy hívnak: land of the free). 2007-ben aztán hosszas tulajdonjogi viták után, a szerkesztett változat kiadásának ötvenedik évfordulójára megjelent a tekercs könyv alakban, a „tiszta létezés eksztatikus öröme”. Négy év múltán pedig magyarul is kapható, stílusosan dombornyomott, rendszámtáblára emlékeztető borítóval, és bekezdések nélkül, lobogva áradó sorokkal. Földes László Hobónak ez pluszélmény, különösen úgy, hogy a nyolcvanas években, Bartos Tibor fordításában megjelent kiadást olvasva nem is tudta, hogy van ennek egy eredetije. Sőt, magát a tekercs történetét is Ginsbergtől hallotta, amikor a költő itt járt Magyarországon. És Hobo még akkor is valamiféle WC-papírra asszociált, lévén itt és akkor semmilyen információhoz nem jutottak hozzá.

Fasírt és konzerv

Itt fel is merült, hogy a magyar fordítóknak miért is van/volt/lesz nehéz dolguk: konzervdobozt kellett írni sörös doboz helyett, mert a legvidámabb barakkban még nem volt dobozos sör, és fasírtot hamburger helyett, mert hát hamburger se volt. M. Nagy pedig a dig szó kapcsán került bajba. Az angol szó azt jelenti: ásni, de használják olyan értelemben is a szlengben, mint nálunk azt, hogy „vágod?". És hogy tovább bonyolítsuk: még gyönyörködést is jelent. Hobo is bevallotta, irtózatos nehéz átmenteni az olyan szavakat például, hogy Jumpin' Jack Flash, és egyáltalán: kemény dió a lobogó szlenget visszaadni, ami szándéka szerint olyan, mint egy folyam, egy igazi, zenei lebegés. Aztán az idő sem a fordítónak dolgozott: a gyorsan kopó szlengre úgy kellett figyelnie, hogy egy hatvanéves szöveggel dolgozott, nem adhat hát mai aranyköpéseket a beatkorszak hőseinek szájába.

 

A tekercs
A tekercs

És akkor a kérdés. Hogy melyik is az igazi? A szerkesztett változat, vagy amelyik kigördült Kerouac írógépéből? A kanonizált, vagy a Szentlélek sugallta? Hiszen az egyik az mégiscsak majdnem olyan, amilyennek írója tervezte, a másikból viszont idéznek és idézünk már több évtizede. M. Nagy szerint egy csemege született most meg, Hobo viszont erre a folyamra fog most ráülni, sok zenével, Bob Dylannel méghozzá, és élményeit egy közös estbe gyúrja majd össze.

De egy biztos: a fejfedőnyi ürüléknél egész biztos többet ér a rongyosra olvasott, szerkesztett verzió. Mert mindenkinek be fog ugrani a saját útja. Nekem is a piaci antikvárius, akitől vettem, és azok a dögunalmas fizikaórák, amikor a pad alatt az Útont olvastam. És amikor a gimnáziumunk előtt megállt egy mulatóst ordíttató platós IFA, és dudált, hogy vegyünk szabolcsi almát, legszívesebben felugrottam volna és mentem volna velük tovább. Mondván: a mi 51-esünk is van olyan izgalmas, mint a 66-os út, és ezek az arcok is vannak olyan szédültek, mint Dean Moriarty. Utóbbi helyett ugye most Neal Cassadyt fogok olvasni, és ezt szokni kell majd. De azt hiszem, menni fog.

mno.hu - Tompos Ádám

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Történelem (17) Mondom a magamét (7501) Gazdaság (702) Emberi kapcsolatok (36) Heti lámpás (310) Egészség (50) Vetítő (30) Kultúra (6) Nézőpont (1) Tv fotel (65) Flag gondolja (36) Nagyvilág (1309) Életmód (1) Titkok és talányok (12) Szépségápolás (15) Autómánia (61) Belföld (10) Irodalmi kávéház (537) Mozi világ (440) Alámerült atlantiszom (142) Sport (729) Jobbegyenes (2778) Gasztronómia (539) Politika (1582) Rejtőzködő magyarország (168) Mozaik (83) Tereb (146)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>