- 0
Felgyorsultak az események a messzi Ámérikában. Minket teljesen ellep a migránstéma-áradat és saját európai házunk tája, de a tengeren túl, egy globális hatalmi szempontból nagyon-nem-mindegy választás lesz.
Itt az idő újra összegezni, mi a helyzet. Ez pedig nem más: Hillary is back.
B.Boogieman
Az amerikai elnökválasztási hosszú kampány során – mint arról szőrmentén a Toronyház is beszámolt – a nyár és korai ősz a republikánusok előretörésével, és a demokraták háttérbe szorulásával telt. Főleg annak volt ez köszönhető, hogy Hillary Clinton – aki egyértelmű favoritja volt a demokrata térfélnek – csúnyán belegabalyodott a Benghazi-botrányba, ami mellé – köszönhetően a republikánus think tankok időzítésének – az ún. „e-mail botrány” is súlyosbította a helyzetét.
Ez a még mindig tartó, folyamatosan adagolt botrány-cunami amúgy kb. arról szól, hogy Clinton mama majdhogynem twitter üzenetekben dobálódzott Amerika legszigorúbban titkos katonai és hírszerzési információival külügyérként. Mindenki – látszólag még a demokraták is – azt hitték, ezzel kb. vége Clinton tündöklésének, s a lejtmenet, amit a felmérések ekkor mutattak, valóban nem adtak okot túlzott bizakodásra a Clinton-Soros-Gates-Zuckerberg liberális NGO-k alkotta tengelynek.
Amerika manapság nagyon furcsa arcát mutatja. Ha őszinték akarunk lenni, sokkal rosszabb a helyzet, mint azt korábban gondoltuk. Nézzük is meg melyek voltak azok az események, amelyek az elmúlt hónapokban oda vezettek, hogy jóformán ugyanott tartunk, ahol az év elején: Clinton jön, lát és valószínűleg győz, a republikánusok meg képtelenek kihasználni az egyéb iránt korábban látható „kormányváltó hangulatot”, ami Obama uralkodását követően a Nép Egyszerű Gyermekében sűrűsödött.
Az amerikai nép körében ma már csak 48% gondolja úgy, hogy gyökeres változásra van szükség a „dolgok menetében”, míg ez a szám a nyár elején stabilan 60% felett tanyázott.
Az amerikai választások természetét ismerve az úgynevezett „előválasztásoknak” a jelentősége nagyon nagy, hiszen az alapvetően kétpártrendszerre kalibrált amerikai szisztémában az eltérő nézetek, elképzelések a politikai spektrum két oldalán először így méretnek meg. Fontos még ezen túl a pártok népszerűsége államonként is, hisz az elektori rendszer lényege az, hogy az egyes államok úgynevezett elektorokat küldenek az elnök megválasztására, s ezek szavaznak a tulajdonképpeni elnökre. Magyarul: ha mondjuk Kaliforniában csak a nép 50%+1 szavazattal választ demokrata jelöltet, akkor is 55 elektort küldenek, míg ha mondjuk Texasban 100%-os a republikánus győzelem, ők akkor is csak 38-at.
Történelmileg nézve az a faramuci helyzet áll fenn, hogy a kampányt tulajdonképp a népesebb, ezáltal több elektort küldő államokra koncentrálják, melyek azonban hagyományosan demokrata többségűek. Kalifornia a legnagyobb, 55 elektorral, de Chicago 20 és New York 29 elektorral igazából magnetikusan húzzák a többi államot. A republikánusok „bástyája” Texas, csupán 38 elektort képes küldeni, Florida pedig, déli – konzervatív – térség második legtöbb elektort küldő állama a maga 29 főjével pedig hagyományosan „hintaállam”.
A többi állam átlagosan 10 elektort küld, ezért is hívják őket „fly-over states”-nek a két part között, és tipikusan ezek az államok adják az amerikai konzervatívok stabil hátországát örökös kisebbségbe szorítva őket, melynek okai az Amerikai Polgárháborúig vezetnek vissza, amikor a jelenlegi rendszer kidolgozásakor a déli államok politikai erejét akarták minimalizálni.
Ebből látható, hogy tulajdonképp a keleti és nyugati part dönti el a választásokat. Még akkor is, ha az összes többi állam – s velük Amerika többsége – tulajdonképp máshogyan szavaz.
Jelenleg úgy áll a helyzet, a republikánusok a régi – vesztes – forgatókönyv szerint haladnak a bukás felé, a demokraták pedig lassacskán hátradőlhetnek, hisz a fontos államokban erőteljesen vezetnek az előzetes felmérések alapján. Épp ezért alapvetően más stratégiát kellene látnunk a republikánusok részéről, hogy ezen fordíthassanak.
Donald Trump erősen bekavart a konzervatívok háza táján. Fogalmazhatunk úgy, széttrollkodta a republikánusok nyár elején még virágzó esélyeit. Clinton kifejezetten jól járt Trump nyárvégi, koraőszi kampány-ámokfutásával, hisz Donalddal jól el tudta foglalni magát a szovjet propaganda szintjén mellette kampányoló amcsi balmédia egésze, míg ő átsiklott csendben Amerika Watergate utáni legnagyobb skandalumán, mintha az meg se történt volna. Ez volt az említett e-mailbotrány, melyben Clinton külügyérként olyan államtitkokat fecsegett ki még kapafogú lányacskájának priviben, valamint a Benghazi eseményről is számos olyan részlet kerülhetett napvilágra, ami nagyban befolyásolhatta a jelenlegi közel keleti válságot.
Egyre jobban úgy tűnik, az egész „arab tavasz” kakit a demokrata (sorosNGo-s) think tankokban gondolták ki és úgy kúrták el, ahogy kell, mi meg Európában fuldokolhatunk a migránsválságban.
Ezért kevésbé meglepő Coleen Bell néni nemrégiben elkövetett kirohanása, hisz a szőke nagykövetnő többszázezer dolcsival tolta meg anno a Clinton Alapítványt, és ez a kinevezés amolyan jutalomfalat az egykori TV-producernek. Mint az említett e-mailekből kiderült: Clinton konkrétan állami pozícióban is saját NGO-jának üzletét egyengette egészen pofátlan módon.
Ezt sikerült megúszni azzal, hogy a másik oldalon – minden potenciális jelöltet elnyomva – a republikánus kampány Trump egyszemélyes stand-up comedyjéről szólt.
Hillary Clinton tudatos felépítése minden létező propaganda-elképzelést és amerikaiaktól megszokott politikai marketing fogást felülmúl. Népszerű TV showkban simizi a gyerekeket, sztárokkal pózol, és a média szinte készséggel tolja a segge alá a feminista tematikát, hogy a sok szobapáfrány agyú Y generációs idiótát most azzal vehesse rá Hillary Clinton támogatására, hogy Hermione Granger feministatanonc szeretné, ha nő lenne az elnök, mert mekkora gender equality ez már.
És tényleg: a teljesen alkalmatlan, hazug, kapzsi, pofátlan és néha kifejezetten gonosznak tűnő Clintonból azért lesz elnök, mert nunija van. Mindeközben nem kizárt, hogy Donald Trump titkon épp az ő „embere”. A hónap elején már a jobboldali mainstream média is kifejtette, Trump „establishmenten kívülisége” és a GOP „elrablása” egy régóta meglévő politikai stratégia része lehet.
Kiszivárgott, alig pár héttel (!) elnökjelöltsége bejelentése előtt „szívélyes üzleti ebéden” találkozott Bill Clintonnal.
(folyt. köv.)
Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!
Köszönettel és barátsággal!
