- 0
Nem szeretném profanizálni a veszprémi választási kampányt, de emlékszem, annak idején volt olyan évfolyamtársnőm, akinek annyi kapcsolata volt szimultán, mint égen a csillag.
Vagyis nem volt senkije. Valahogy így van ez a veszprémi pártokkal, pártocskákkal, jelölőszervezetekkel is. Maguk is sokan vannak, jelöltjeik is számosak, meg sem lehet őket jegyezni. De van-e köztük esélyes?
Ráadásul a függetlenek is balos ihletésű szövegeket nyomnak, mint dr. Bősze Ferenc, aki szerint ha a miniszterelnök nem tesz semmit, a Fidesz „elzuschlágosodik”. „Tudja, ki az a Zuschlag?” – kérdezi Orbán Viktort az ügyvéd úr a cikkében. Ehhez persze erős fantáziával el kell tudni képzelni a tájékozatlan, tudatlan és semmiről sem értesülő miniszterelnököt, amint dr. Független Bőszére emelve tekintetét nemet int. Mire Bősze: „Az a nyegle fiatalember, aki egyszer csak úgy »beszólt«.” Ez aztán a meghatározás!
Ezt mondjuk kampányszínvonalnak; nem csoda, ha a magyaroknak elegük van már a választásokból. A Nemzeti Választási Bizottság Veszprémben tizennyolc jelölőszervezetet vett nyilvántartásba . Van köztük baloldali, jobboldali, mindkettőből mérsékelt is, szélsőséges is, magukat középre szánók, rejtőzködők, helyüket keresők, helyüket nem találók, elégedetlenek, nagyon elégedetlenek, kisebbségiek, liberálisok, munkások, zöldek, szocdemek, kereszténydemokraták.
Zászlaikra tűzik a hazát, a szabadságot, a demokráciát, a civileket, az összefogást, a közösséget, a jólétet. Veszprémi legyen a talpán, aki eligazodik köztük. Aztán lehet találgatni, hogy a munkáspártban van-e munkás, a civileket képviselők közt van-e civil, a kereszténydemokraták közt akad-e keresztény, a liberálisok közt találunk-e olyat, aki nemcsak dogmáinak akar szabad utat, a zöldeknek van-e közük a természethez, vagy a lapulevél alól kilóg a politikai lóláb, és lehet-e más az a politika, amely ugyanolyan, csak sokkal rosszabb, nos, mindez kérdés.
A hétfői határidőig huszonhatan kérték nyilvántartásba vételüket az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságnál, így legfeljebb ennyien szerepelhetnek a szavazólapon. A Republikon Intézet még tavaly év végén megrendelt felmérése szerint Kész Zoltánt, aki – jellemzően függetlenként – végül a baloldal egységes jelöltje lett, a veszprémiek alig ismerik. Sebaj, hiszen még több mint egy hónap van a választásokig, addig csak-csak megismerik, bár ki tudja, mi hoz többet egy képviselőjelölt konyhájára, ha alig ismerik, vagy ha nagyon is megismerik.
Némedi Lajos Fidesz–KDNP-jelölt nyilatkozata szerint a legfontosabb az, hogy a veszprémiek a megkezdett úton haladjanak tovább, a kétharmad ehhez képest másodlagos. A baloldali és a liberális média hónapok óta lázban ég, hatalmas lufivá fújják fel a veszprémi választás tétjét. Pedig ha történetesen elvész a kétharmad, a kormány attól még ugyanúgy fogja végezni a munkáját.
Egy mandátumon olyan sok nem múlik, a legfontosabb törvények meghozatala, amelyekhez kellett a kétharmad, már megtörtént. A baloldal megint nem tartotta fontosnak azt, ami számukra a legfontosabb lett volna: hogy mögéjük felsorakozhasson legalább az LMP, netán a Jobbik is. Természetesen senki nem gondolta, hogy egy Brad Pitt küllemű, Szent-Györgyi Albert intelligenciájú, Kohl kancellár formátumú jelölttel rukkolnak elő, és ezzel nem Kész Zoltán feltételezett kvalitásait bagatellizáljuk.
Veszprémben választás lesz, eldől, ki lesz a képviselőjük. Más (az ország, a kormány) nem dől se el, se le, és nem is dől be, ne reménykedjen a baloldal.
mno.hu - Körmendy Zsuzsanna
Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!
Köszönettel és barátsággal!