Hol volt, hol nem volt, valamikor réges-régen, még valamikor az azóta megszüntetve megőrzött átkosban, hogy nagyot és merészet, mondhatnánk világraszólót gondolt a budapesti pártbizottság. (Akkor még egy párt vala. A szerk.) Kitalálta, hogy mozgósítja a forradalmi magyar ifjúságot, legalábbis annak középiskolás részhalmazát.

Történt, hogy egy szürke hétköznap délelőtt váratlanul zsibongó érzés és feszültség járta át a folyosókat és a kebleket, ideges tanárok, mindenre elszánt diákság. Jött az ukáz, a negyedik órától a tanítás elmarad, mert tüntetni megyünk. Egységben, vállvetve, kéz a kézben a Nagy Ügyért.

André Goodfriend a Bitó-szalonban. Fotó: facebook.com

Ne szaporítsuk a szót, a budai diákság hosszú, tömött sorokban vonult a Gellért téren át és a Rudas fürdőig a fél úttestet is elfoglalta, ami akkoriban különös dolog volt, a buszsofőrök szájtátva ámultak. Irány a Tabán. Ott volt egy-két szónoklat, aztán hazamehettünk. Majd elfelejtettem, Angela Davis szabadságáért és a gaz agresszor amerikai imperializmus ellen vonult fel önként és dalolva, tanítási idő alatt a haladó és öntudatos kommunista magyar ifjúság, jövőnk záloga.

Mindezt már rég elfelejtettem volna, soha nem is jutott azóta az eszembe, csak mostanában derengett fel, amikor érdekes tüntetések vannak, no meg azért, mert az egykor gaz imperialista ma már nem is olyan gaz agresszor, hanem szövetségesünk és legjobb barátunk, hála az égnek.

Amíg Szíjjártó Péterünk az elmúlt hónapokban kétszer is körberepülte a világot, azalatt új szakma, új fogalom született: tüntetés-szervező. Szép összetett szó. Ülnek ezek a fiatalok a tv-stúdiókban, állnak az utcán a kamerák előtt és beszélnek. Azt nemigen mondják, hogy kicsodák ők, honnan jöttek, ki kérte fel őket (horribile dictu kik pénzelik őket), ezt nem mondják. Csak azt, hogy fel vannak háborodva. Állítólag volt ha-hások, höok-osok, egyetemisták, szóval civilek. Nem sokat tudnak mondani, csupán azt, hogy mondjon le a teljes politikai elit, mert nagyon cikik. Így beszél egy mai egyetemista.

Az persze tény, hogy hallani sem akarnak az ellenzékről, sőt irritálja őket, ha néhány szerencsétlen hivatásos korszakváltó baloldali ott megjelenik. Arról most ne beszéljünk, hogy egy tüntetés nem csupán szervezési-technikai kérdés, hanem normális esetben szellemi-lelki találkozás is, szolidaritás és néha katarzis is, már csak ilyen a lélektana. Ha egyáltalán van neki.

De itt semmi. Ezt nem tudják. Takarodjon a kormány, de nem kell nekik az ellenzék sem, majd lesz valami. Talán az űrből. Aztán sajnálkoznak, hogy a tüntetés vége felé nem tudták kézben tartani az események folyását. Hát nem tudták.

Különös az is, hogy a megtépázott ellenzéki oldal különböző elemei milyen magabiztosan vegyültek el a tömegek soraiban. Mintha ők szervezték és indukálták volna az egészet. És mintha őmiattuk vonultak volna fel a tömegek. Szegény Kunhalmi már megint lengette az uniós lobogót, azt hiszi, ez munkaköri kötelessége. Az Együtt emberei is ott voltak, pedig Bajnai után a PM is lelépett a szövetségből – van valami irracionális bája az Együtt magányosságának. Persze a PM is megéri a pénzét, a Párbeszéd Magyarországért tagjai először saját LMP-frakciójukat hagyták el, majd kacskaringós utakon (három választás) jutottak el a máig, ahol nincs párbeszéd sem az egykori társakkal, sem az egykori szövetségesekkel, és természetesen Magyarországgal sem. A DK és az MSZP sebei sem nagyon gyógyulnak, utóbbi a háromszázadik megújulására készül. Azt még ma sem fogták fel, mekkora károkat okoztak maguknak és egymásnak, hiszen vidéken, a kistelepüléseken még ma sem tudják az ott lakók, hogy ki DK-s vagy MSZP-s, nemhogy a választás napján.

Közben a tüntetések jönnek, mert be van ígérve. Valahol ezt is kitalálták, mint annak idején azt a másikat a budapesti pártbizottságon. Ezt meg talán Manhattan-ben. Ha már nem sikerült Hillaryéknak a Gordon-projekt, ráadásul jött az újabb kétharmad, valamit lépni kell. Hát léptek.

Ez az istenbarát amerikai ügyvivő is tudja ezt. André Goodfriend nagyon viszi az ügyeket. Ha kérdezik, nem válaszol, sejtelmeskedik, ködösít, közben a háromnegyed ország Vidázik, NAV-ozik. Egy adóhivatal sehol a világon nem népszerű, hát akkor legalább vádaskodásokkal romboljuk földig a tekintélyét. Úgy tűnik, az ördögi terv sikeres. André is jól tudja ezt. Elvégre nem bombázhatják Budapestet (mint nemrég a Vajdaságot), még tönkremenne a szépen felújított Kossuth tér meg a Várbazár. No meg mit szólna Brüsszel? André ezt is jól tudja.

Inkább vendégségbe megy Bitóékhoz, ott legalább jó a társaság. Egy kis kamarillázás finom és polkorrect emberekkel, kit jelölünk, ki lépjen vissza, stb. Így megy ez ebben az illegális felsőházban. André most is elégedett volt. Olyannyira, hogy még énekelt is, zongorakísérettel.

De hogy mit, arról még a nagy tudású Gréczy Zsoltnak sincs fogalma. A Szép, vagy, gyönyörű vagy Magyarország vagy a Székely Himnusz kizárva. Schubert meg néhány kuplé sem valószínű. Remélem, legalább megvolt a Jingle Bells.