Feltehetőleg ez is szerepet játszhatott abban, hogy a választások után megalakuló új kormányban a film főszereplői közül hárman is helyet kaptak, mégpedig mindhárman igen fontos poszton. Ángyán József a földművelés és vidékfejlesztésben, Bencsik János az energetikában, Tóth Zoltán József pedig az új alaptörvény kidolgozásának megalapozásában államtitkárként lett tagja az új kormánynak. Ángyán József lemondásával azonban most már mindhárman kikerültek abból a kormányból, amelynek megszületésében fontos szerepük volt, többek között éppen a Háború a nemzet ellen című filmben való részvételükkel is. Mivel mindez arra hívja fel a figyelmet, hogy a kormány nemzetstratégiai törekvéseinek megvalósítása minden elképzelhetőnél bonyolultabban, és kényesebb érdek-, erő- és hatalmi viszonyok között játszódik, próbáljuk meg összerakni, hogy valójában mi is áll ezek mögött a nem túlságosan szívderítő történések mögött.

Ahogy már említettem, mindhárman nagyon kényes területen láttak munkához. Az új alaptörvény ellen már akkor is, és a mostani globális megtorlási hullámok közepette ma még inkább, szabályos világhatalmi hajsza zajlott/zajlik. Óriási tétje volt tehát annak, hogy a dokumentum valóban képes lesz-e elindítani azt a történelmi jelentőségű folyamatot, amelynek során a magyar nemzet visszahelyezi magát arra a szakrális hagyománytalapzatra, ahonnan pusztító világerők az elmúlt évszázadban brutálisan letépték. Ám az is nagyon lényeges volt, hogy mindezt úgy tegyük meg, hogy e pusztító világerő ma is meghatározó képviselői ne találjanak az új alaptörvényen „fogást”, vagyis a nyugat-európai jogállami normáknak is teljesen megfeleljünk. Tóth Zoltán Józsefnek is köszönhető, hogy ez az igen nehéz és kényes feladat sikeresen megoldódott, így nem alaptalanul reméltük, hogy szerepe a továbbiakban még inkább felértékelődik. Ám nem így történt, nem sokkal az új alaptörvény elfogadása előtt leváltották posztjáról. Tragikomikus, hogy miközben túlságosan is sok kompromisszumot kötöttünk, a világ urainak most ez a kevés is elviselhetetlenül sok.

Bencsik János a minden társadalom számára igen fontos, stratégiai jelentőségű energetikát kapta feladatul. Az energetika – részben a globális hatalmi viszonyokban játszott szerepe, az ökológiai krízishez való kapcsolódása és az elmélyülő szociális válságra gyakorolt elemi hatásai miatt – egyike a legkényesebb területeknek. Ráadásul esetünkben a függés nemcsak külsőként, hanem „belsőként” is megjelenik, mert az egész úgynevezett „hazai” energetika is javarészt a „hazán” kívüli tőkestruktúrák kezében van. Bencsik János e komplex és igen szenzitív feladat minden elemét kitűnően kezelte, ám a múlt év végén bejelentette lemondását.

Ángyán József a magyar nemzet mint közösség számára az anyagi-fizikai élettér szempontjából legdöntőbb területen, a földművelés és vidékfejlesztés terén kezdett az átfogó, hosszú távú stratégia megalkotásába, majd a valóra váltás megszervezésébe. Ez a stratégia először tett kísérletet arra, hogy a kérdés minden elemét együtt kezelve adjon világos képet a helyzetről, a szükséges és a lehetséges teendőkről. Minden jel arra utalt, hogy a magyar vidéki társadalom hosszú évtizedek után először kap valós esélyt arra, hogy alávetett helyzetéből kikeveredjék. Éppen ezért igazán megrendítő, hogy Ángyán József e stratégia végrehajtásának kezdetén indoklás nélkül a felmentését kérte, amit a miniszterelnök minden ellenvetés nélkül el is fogadott.

A három „történet” fontos közös része egyébként, hogy Orbán Viktor mindhármukat maga hívta meg a kormányába, és egészen a kilépésükig minden jel szerint elégedett volt a tevékenységükkel. Fel kell tennünk tehát azt a kérdést, hogy ha nem a miniszterelnök, akkor ki vagy mi, mármint milyen erők, struktúrák, informális hatalmi konstrukciók játszhattak szerepet fájdalmas, és a kormány működése szempontjából mindenképpen negatív hatású kilépésükben? Ennek az igen kényes és nehezen kezelhető kérdésnek a megválaszolására csak akkor tehetünk kísérletet, ha feltételezzük, hogy minden formális uralmi rendszer mögött (alatt, fölött, stb.) létezik egy olyan „szuperstruktúra”, amely a hatalom valóságos gyakorlója. Ez a feltételezés nem összeesküvés-elmélet, hanem azon egyszerű és nyilvánvaló tény tudomásul vétele, amely szerint az igazi hatalom nem szereti a nyilvánosságot. Ennek az az egyszerű oka, hogy úgy szeretné folyamatosan meghatározni a legfőbb újratermelési folyamatokat, hogy a következményekért semmilyen felelősséget ne kelljen vállalnia. Ez egyébként egy olyan sajátos „munkamegosztás” a látható uralmi rend és a láthatatlan hatalmi rend között, amit úgy lehet leírni, hogy „enyém a haszon, tiéd a költség”.

Igen sok jel utal arra, hogy a valóságos, de az intézményi szerkezet mögött elrejtőző hatalmi struktúrák az elmúlt évszázadok során nem sokat változtak. Politikai rendszerek, kormányok, uralmi struktúrák jönnek-mennek, de a globális hatalmi függés és az ezt „belülről üzemeltető” kollaboráns struktúrák ugyanazok maradnak.

Jelenczki István filmjében elhangzik, hogy az új kormány első másfél éve során kiderül, a régi rendszer utolsó kabinetjéről vagy az új rendszer első kormányáról van-e szó. A film három főszereplőjének sorsát szemlélve úgy látszik, az új rendszer kialakulásának még vannak bizonyos akadályai. A háború a nemzet ellen tehát egyelőre tovább folytatódik.