- 0
A magyar miniszterelnök beszédétől volt hangos Európa.
Orbán Viktor évértékelő beszédétől volt hangos a nemzetközi sajtó, a legtöbb médium a svéd NATO-csatlakozással és Novák Katalin köztársasági elnök lemondásával foglalkozott. Az orosz állami hírügynökség a címlap tetején közölte a cikkét.
Orbán Viktor szombaton délután tartotta a már hagyományosnak számító évértékelőjét, a nemzetközi sajtó szeme pedig Budapestre szegeződött. A TASZSZ orosz állami hírügynökségnél közvetlenül az évértékelő után az Orbán Viktor beszédéről szóló cikk került a laptetőre, amely az adott nap legkiemeltebb és legfontosabb történése. Az orosz hírügynökség a svéd NATO-csatlakozás ratifikálását emelte ki, és azt, hogy januárban Orbán Viktor meghívta svéd kollégáját, Ulf Kristerssont, hogy tárgyaljon a NATO-csatlakozásáról. Kristersson először beleegyezett, de később megjegyezte, hogy csak akkor jön Budapestre, ha a magyar parlament ratifikálja a megállapodást.
A TASZSZ azt is kiemelte Orbán Viktor beszédéből, hogy a kormányfő leszögezte: Miközben az EU vezetői szinte egyenesen belerángatták Európát az ukrajnai katonai konfliktusba, Magyarország következetesen a szomszédos ország helyzetének békés rendezését szorgalmazta.
A Világgazdaság írt arról, hogy a svéd Aftonbladet örömmel tudatta az olvasóival, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette , amint megkezdődik az Országgyűlés tavaszi ülésszaka, Svédország NATO-ratifikációja megtörténhet . A lap szerint a magyarok és a svédek konfliktusa hamarosan véget érhet. A cikkben kiemelik azt is, hogy Orbán azt is hangsúlyozta, hogy ő és a svéd miniszterelnök, Ulf Kristersson lépéseket tettek a bizalom újjáépítésére.
A Politico szintén a NATO-tagságot emelte ki. A lap felidézte, hogy az orosz ukrajnai invázió által előidézett politikai változás során Svédország 2022 májusában jelentkezett a NATO-tagságra.
Orbán januárban hivatalosan is támogatta Svédország jelöltségét, de azt még a magyar parlamentnek kell érvényesítenie. A parlamenti szavazás legyen formalitás, hiszen Orbán kormányzó Fidesze kényelmes többségben van
– fogalmaz a Politico.
Erre hívta fel a figyelmet a Reuters hírügynökség is, amely arra is kitért, hogy Orbán Viktor 14 éves miniszterelnöksége legnehezebb időszakát élte át az elmúlt héten, de a hírügynökség kiemelten foglalkozott az uniós politikával egyaránt.
Orbán, aki összetűzésbe került az Európai Bizottsággal kormányának a médiaszabadság és az LMBTQ-jogok megfékezésére tett lépései, valamint a migrációs politikája miatt, azt mondta, hogy az idei év változásokat hozhat Európában és máshol is
– fogalmaz a Reuters, és ehhez csatlakozott az Al Jazeera is.
Novák Katalin köztársasági elnök lemondását és Orbán Viktor arra adott válaszát emelte ki az Eurointegration ukrán nyelvű portál, amely úgy fogalmazott:
Novák Katalin lemondását veszteségnek nevezte az ország számára, de azt mondta, hogy szerinte ez volt a helyes döntés, mivel a nagy visszhangot kiváltó kegyelmet a társadalom nagy része nem fogadta el, és a döntés aláásta a nemzeti egységet.
A Bloomberg is Novák Katalin államfő lemondásával kezdte a tudósítást.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök az ország gyermektámogatási törvényeinek és intézményeinek átdolgozását szorgalmazta annak érdekében, hogy csillapítsa az eszkalálódó politikai válságot, amely azzal fenyeget, hogy alááshatja pártja támogatottságát
– írja a lap, amely azt is megjegyezte, hogy Orbán Viktor elvesztette a két legkiemelkedőbb női politikusát, így a kizárólag férfiakból álló miniszteri kabinet maradt az irányításban.
Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde után a Várkert Bazárban 2024. február 17-én (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)