Henri Becquerel (a Curie házaspár munkatársa) véletlenül abba a fiókba dobta a használhatatlannak vélt uránércet, amelyben a fényképezéshez szükséges síkfilmeket tartotta, s pár nap múlva megdöbbenve tapasztalta, hogy a negatívok valahonnan fényt kaptak. Így fedezték fel a radioaktivitást. 1884 decemberében pedig egy szórakozott cukrászinas vajköpülés közben só helyett süvegcukorport szórt az edénybe, s a mester, Dobos Carl (később C.) József "feltalálta" a dobostortát.

A karamellizált cukorral bevont sütemény persze korántsem játszott akkora szerepet az emberiség történetében, mint a penicillin vagy a maghasadás, de jó húsz évig élénken foglalkoztatta a cukrászok fantáziáját. Mindenki a titkos receptet kutatta. Arra hamar rájöttek, hogy a tészta közönséges piskóta, amelybe kevéske vajat olvasztottak, hogy porhanyósabb legyen. Világos volt az is, hogy a cukormáz alá baracklekvárt kell kenni, s karamellizálás közben nem árt egy kávéskanálnyi citromlé sem. Ám a rafinált, selymes krém (a kakaómasszából, kakaóvajból, tojásból, vaníliás cukorból, keserű csokoládéból készült vajkrém) mindenkin kifogott. Egyedül Riedl József - a Wikus-műhely cukrásza - tudott valami hasonlót készíteni, ám ő még Dobos C. Józsefnél is féltékenyebbnek bizonyult.

Pedig megérte volna a hamisítás, mert az 1885-ös Budapesti Országos Általános Kiállításon nem volt ennél híresebb sütemény. Az elegáns, modern "dobos" mind formájában, mind ízében eltért a kor felcicomázott, tejszínhabos tortakölteményeitől. Még Erzsébet királyné (a legendás Sissi) és Ferenc József is megkóstolta, sőt - amint egy számla is bizonyítja - rendeltek is belőle. A kereslet akkora volt, hogy Dobos különleges hűtődobozokban társzekereken szállította süteményét Európa fővárosaiba. Pedig nem volt olcsó. Feljegyezték, hogy a Dobos-pavilonban egyszer Wekerle Sándor is megkóstolta - az ő nevét a legtöbben a kispesti Wekerle-telep lakásairól ismerik -, s a számlára pillantva csak ennyit mondott: "Na, ezek az árak nem egy szegény pénzügyminiszternek valók."

Dobost mindez nem izgatta különösebben. Különc, zárkózott ember lehetett, akit csak az üzlet érdekelt. Bár nős volt, sokan agglegénynek hitték, hiszen többször hangsúlyozta, hogy a szakács legfőbb hibája, ha megházasodik. Kilencszobás Kecskeméti utcai lakásában öt szoba választotta el a családjától, soha nem mutatkozott velük nyilvánosan, mindig egyedül étkezett. Éjszaka fel-alá járkált, villanyt nem gyújtott, lépteit két gyertyatartó árnyéka kísérte.

Ám a kereskedés képességét a génjeiben hordozta. Amikor 1878 decemberében, egy havas téli napon a Belvárosban, a Kecskeméti és a Magyar utca sarkán megnyitotta bodegáját (az ételbár és a csemegebolt ötvözetét), egy fillért sem költött hírverésre. Egyszerűen belefordított egy márkás bordeaux-i vörösbort meg egy francia pezsgőt a kirakatban trónoló - malomkő nagyságú - két gorgonzola sajtba. A pesti sznobok meg hetekig lesték, mikor érik be az ínyencség, sokan naponta elzarándokoltak a kirakathoz és percekig bámulták, ahogy a sajt elszíneződik. Budapesten ő árult először orosz kaviárt, fűszerkeveréket pástétomhoz, szarvasgombát, hatvanféle sajtot, déligyümölcsöt, de kínált folyami rákot, saját készítésű szörpöt, sőt tüsszentőport is. Aztán 1881-ben kiadta a századvég legvaskosabb receptgyűjteményét. A Magyar-franczia szakácskönyv 2385 "vény"-t tartalmazott, s bár siker lett, két év múlva "Duby Károly urasági szakács" álnéven jelent meg. Dobos soha többé nem beszélt róla. A kortársak Szentpály Jankát, a máramarosi főispán lányát tartották a szerzőnek, aki a könyv címlapján mint fordító szerepel. Mit fordított? Dobos tökéletesen írt és beszélt németül és franciául is. Rejtély.

Miért kellett Dobosnak álnevet használnia? Plágiumper fenyegette? Nem valószínű. Mert bár Dobos forrásmegjelölés nélkül átvette a francia Urbain Dubois La Cuisine classique (Párizs, 1856) című szakácskönyvének 400 metszetét és felhasználta az eredeti francia, illetve a két évvel később megjelent német változat (Julius Rottenhöfer Illustriertes Kochbuch, München, 1858) receptjeit, Európában akkortájt nem létezett szerzői jogvédelem. Miért kellett akkor a második kiadásban mégis álnevet használnia? És miért hívja fel könyve elején gúnyolódva a figyelmet azokra, akik "hangzatos, sokatmondó czímű "legújabb", "legjobb" "leggyakorlatibb" szakácskönyvekben" a francia szerzőket másolják? "Hát rendjén való dolog-e - kérdezi -, hogy a szerző ellopja valamelyik társának a szellemi munkáját, hogy azzal aztán, mint tulajdonával kérkedhessék?"

A kérdésre Éliás Tibor "ízrestaurátor" a Dobos Édesség múzeum alapítója, a cukrász életének jó ismerője sem tud kimerítő választ adni. De majd nyilván fény derül erre is. A dobostorta titkát maga a mester fedte fel, amikor 1906-ban átadta a féltve őrzött receptet a Cukrászok és Mézeskalácsosok Ipartestületének. Különös módon ezen a napon üzletét is feladta. Egyszerűen lehúzta a rolót.

Regényeket írt a női lélek titkairól. Németül. Az első szélütést akkor kapta, mikor megtudta, hogy vagyona, amit hadikötvényekbe fektetett, elúszott. A második szélütés után megbénult, elveszítette az ízlelés képességét. 1924-ben halt meg, szinte észrevétlenül. Sírfeliratán ez áll: "Mi az ízlés étvágy nélkül? Gyógyíthatatlan szenvedés. És mi az étvágy éhség nélkül? Maga a halál."

Vinkó József - hetivalasz.hu