Márpedig manapság már csak a holly­woodi narratíva pixeljei teszik lehetővé a hanyatló birodalom valóságának maszkírozását. Ráadásul a folyamat egyre gyorsul. Donald Trump valószínű győzelme Clintonné ellenében érezhető pánikot kelt a washingtoni politikai alvilágban, amely most előre menekül és ellentüzeket próbál gyújtani, ahol csak tud, végső kétségbeesésében attól sem riadva vissza, hogy otthon faji polgárháborút, külföldön pedig (Oroszországgal és/vagy Kínával) atomháborút provokáljon ki. Az amerikai „mély állam”, vagyis a katonai-ipari komplexum, a titkosszolgálatok és a Wall Street koalíciója mint a hatalom – népakarattól, választásoktól, elnököktől független – valódi birtokosa egy állandó, korporatizált, militarizált, körülárkolt bürokrácia, amely törvények fölött állónak érzi magát, és teljes joggal. Ez a hatalmi konstelláció valójában a rendőrállam rejtett arca. Először Theodor Roosevelt kottyantotta ki a létezését, még 1912-ben, amikor elárulta, hogy „a látszólagos kormány mögött trónol egy láthatatlan kormány, amely nem tartozik hűséggel, elismeréssel és felelősséggel a népnek”.

Ennek az árnyékkormánynak a vezetői, úgy tűnik, végleg eldöntötték a novemberi elnökválasztás kérdését. Hillarynek vége. Még ha pillanatnyilag meg is úszta a vád­emelést az úgynevezett e-mail gate-ügyben, Clintonné már csak egy politikai hulla, aki önmagán alkalmazza a mesterséges lélegeztetést, és láthatóan már senki sem akar a győzelmére fogadni. Gyakorlatilag menthetetlen, és ha a W. Bush esetében kétszer is bevált választási csalás megismétlésével végül mégis őt hozzák ki majd győztesnek, akkor sem fog tudni kormányozni. Túl sok időzített botrány van a szekrényében, amelyek csak arra várnak, hogy a megfelelő pillanatban kizuhanjanak vagy éppen kirobbanjanak belőle. Már azzal is gyanúsítják, hogy a Fehér Házban eltöltött éveit arra használta fel, hogy hatalmas összegeket tarháljon össze az alapítványa számára hadiipari megrendelésekért cserébe.

Közben a 2014-ben Fergusonban elkezdődött faji polgárháborús helyzet a dallasi és Baton Rouge-i rendőrgyilkosságokkal tovább eszkalálódott. Emlékeztetőül, tavaly több mint 1100 polgártársukat lőtték agyon szolgálatteljesítés közben az amerikai rend (többnyire és nem véletlenül) paranoiás őrei, köztük minden második színes bőrű volt, a 40 százalékuk pedig fegyvertelen néger. Ilyen szinten már nem kilengésekről van szó, sokkal inkább tudatos stratégiáról. Adott esetben ugyanis a véres utcai zavargásokban és fajok közötti lincselésekben kulminálódó társadalmi feszültségek ürügyként szolgálhatnak mindenféle hatalomátmentő és status quo-stabilizáló művelethez, a választási procedúra felfüggesztésétől a rendkívüli állapot bevezetésén keresztül egészen Trump likvidálásáig. Így vagy úgy, minden afelé mutat, hogy 2016 döntő év lesz az USA összeomlásának folyamatában.

Ez a perspektíva persze első hallásra szédítő, sőt hihetetlen. Ahhoz, hogy objektíve felmérjük a lehetőségét, el kell szakadnunk a hollywoodi narratívától, mert csak akkor érthetjük meg, hogy az USA valójában nem rendelkezik semmiféle valódi kötőanyaggal, amely lehetővé tenné számára egységes államként való túlélését. A népessége ugyanis történelmi-tradicionális-transzcendentális értelemben nem alkot egységes nemzetet, legfeljebb csak egy haszonelvű részvénytársaságot, amelyben a részvényes állampolgárok számára a rentabilitás számít legfőbb értéknek, ez pedig egy mélyen megosztott mesterséges entitást eredményez, állandó feszültségekkel a különböző régiók és közösségek között. Elég arra emlékeztetni, hogy ezt a rendszert a fegyverek erejével teremtették meg a – polkor kifejezéssel polgár-, valójában azonban: – szecessziós háború (1861–1865) nyomán. Nem véletlenül adta parancsba Lincoln és Grant Shermannek, hogy pusztítson el mindent a déli kultúrából, a „déli nemzetből” a hírhedt 1864-es georgiai menetelése során. Nagyon is jól tudták ugyanis, hogy ez a rendszer nem tud elviselni semmilyen különbözőséget.

Arról nem is beszélve, hogy már magának a létrehozásnak a körülményei megfosztják ezt az országot minden természetes köteléktől a földdel, amelyet elfoglal, mivel egy olyan területen fekszik, amelyet az indián nemzetektől raboltak el, miután az írott történelem legnagyobb és leginkább elhallgatott genocídiuma során majdnem teljesen kiirtották őket. A valódi nemzetek létrehozásának organikus alapja, az általuk birtokolt élettér legitimitása tehát ugyancsak hiányzik az Egyesült Államok esetében, amely ebből a szempontból csak egy lopott föld felszínén „lebegő” utilitarista rendszer.

Annak valószínűsége, hogy szövetségi államként szétesik, birodalomként pedig összeomlik, legalább akkora, mint a Szovjetunió esetében volt. Egyformán „eredendő bűnben” fogantak: a sorsuk sem lehet különböző. Ha néhány pillanatra kiszabadítjuk magunkat a hollywoodi propaganda és az intellektuális terrorizmus alól, amely az amerikai mítoszt 70 éves agymosás folyamán az európaiak szellemébe plántálta, akkor valójában mi marad az USA-ból?

Egy velejéig korrupt, lassanként már a demokrácia utolsó fügefalevelét is levetkőző, kolosszális kereskedelmi deficitet generáló és gyakorlatilag visszafizethetetlen adósságterhet cipelő, a mértéktelen fogyasztáson alapuló, a haszon mindennel szembeni elsőbbségét hirdető, ragadozó típusú oligarchátus, amely szibarita életmódja (a híres american way of life) fenntartásához naponta (!) egymilliárd dollárt kölcsönöz a világ többi részétől, és így teljes egészében ez utóbbitól függ tőke, árucikkek és energiahordozók tekintetében egyaránt. Egy fennhéjázó globális koldus, kiszolgáltatva bármilyen embargónak. Nem véletlen, hogy több tagállama, köztük Texas és Kalifornia egyre határozottabb szeparatista húrokat kezd pengetni, hogy elkerülje a teljes összeomlást, amely azzal fenyeget, hogy mindent maga alá temet ebben a szemfényvesztő levia­tán államban. Akár Clintonné győz, akár Trump, a végső visszaszámlálás folyamatát egyikük sem tudja már leállítani. Az USA-nak mindenképpen befellegzett.

Gazdag István - ]]>www.demokrata.hu]]>