Ma 2019 január 19. Sára, Márió napja van. Holnap Fábián, Sebestyén napja lesz.
bocuse.jpg

Szellem a fazékból - Lyon oroszlánja

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Néhány éve kiejteni sem tudtuk, ma ez a varázsszó: Bocuse d’Or.

Végre vége a kulináris megaláztatásnak, az öt Michelin-csillag, az európai első hely, a tavalyi Gastronomika kongresszuson való részvétel után Széll Tamás és csapata – 24 gárda közül – negyedik lett Lyonban. A lapok címoldalon hozták a szenzációt, a televízió megszakította adását, a forint erősödni kezdett, még a volt miniszterelnök is gratulált Facebook-oldalán: „Elképesztő amatőrök vagyunk Széll Tamáshoz képest. Én még annál is inkább!” (Nem világos, hogy Gy. F. miniszterelnökként vagy szakácsként tartja magát amatőrnek.) A hír hallatán Béla is felsóhajtott a Fény utcai piacon, és áttette papírból műanyag tányérba a lángost. Nincs még minden veszve e hazában.

Itt van Amerika

Érezni lehetett ezt már Franciaországban is. A fapados járat kapitánya (miután a pannon drukkerek minden pezsgőt felvásároltak) sok sikert kívánt a magyar csapatnak, a határőrök gyorsabban kezelték az útleveleket, és ezúttal a hivatalos honlapon is helyesen sorolták a versenyzőket (egyedül Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnökének keresztnevéről maradt le az ékezet).

Szóval ment minden, mint a karikacsapás. Hamvas lobbizott a magyar csapatért a zsűritagok körében, Vomberg Frigyes coach az ütemet diktálta, Szabó Kevin commis fájó derékkal is a séf keze alá dolgozott, Szulló Szabina tekintetével segített a VIP-páholyból, Széll Tamás meg – akinek, ugye, kötélből vannak az idegei – hozta legjobb formáját, mint Sebastian Vettel a Forma–1-ben. Precizitás, kreativitás, hidegvér.

Aztán már csak figyeltük a többieket. Mit tudnak ők? A japánok fantasztikus tányért varázsoltak össze, de az étel (a zsűritagok szerint) kesernyés lett. A norvégok görcsösen vissza akartak vágni a budapesti vereségért. A franciákat nyomasztotta az elvárás: a Bocuse d’Or alapításának harmincadik évfordulója, a bresse-i csirke, amelyet Paul Bocuse tett világhírűvé és most kötelező alapanyag volt, valamint a tény, hogy az eddigi 15 versenyből csak hetet nyertek ők, hetet az északiak (a hiányzó egyet a luxemburgi Léa Linster, az egyetlen nő, aki ez idáig győzni tudott). De kitettek magukért a finnek, az észtek is, és a kulisszák mögött mindenki arról pusmogott, hogy az Egyesült Államoktól ezúttal nem lehet elvenni valamelyik dobogós helyet, mert a világhírű séf, Thomas Keller minden energiáját (valamint több barátja pénzét) beletette a felkészülésbe, ráadásul az amerikai csapat azon kevesek közé tartozik, amelyek az összes eddigi versenyen bejutottak a világdöntőbe.

Ria, ria, Hungária!

Eközben jelen sorok szerzője találkozott Philippe Bernachon csokoládékirállyal és édesanyjával, Françoise Bocuse-zel, a szakácskirály lányával. Megtudta, hogy a február 11-én 91 éves szakácspápa – évek óta tartó súlyos betegsége miatt – biztosan nem vesz részt a díjátadáson, sőt már az elnöki posztot is átadta fiának, Jérôme Bocuse-nek. Az alapszabály szerint ugyanis a fődíjat akkor is egy Bocusenek kell átadnia, ha halak potyognak az égből.

Ezúttal nem potyogtak, halétel helyett vegán tál volt a kötelező második tányér, amelynek elkészítésekor a franciák használták azt a kis grillezőt, amelyet a magyar csapatnak nem engedélyeztek. Sebaj, a hazai pálya mindig lejt egy keveset.

Aztán felvirradt a verseny második napja. A mezőny gyengébb fele foglalta el a bokszokat, de minket ez már kevéssé érdekelt, déltől mindenki csak az eredményhirdetést várta. Hogy milyen volt a hangulat? Aki kint volt a budapesti európai döntőn, megérezhetett valamit a dologból. Amikor bevonulnak a versenyzők (és ezúttal az elmúlt harminc év minden győztese), az aréna varázsütésre tombolni kezd. A franciák trombitálnak, verik az üstdobot, a norvégok dudálnak, a japánok fakanalakat vernek össze, lobog a zászlóerdő – az amerikai profi kosárlabdadöntő lehet ilyen.

Ám még az is semmi ahhoz a pillanathoz képest, amikor a magyar tábor vezérszurkolója, Csapody Balázs m agára húzza – kissé feszülő – nemzeti színű pólóját, és (ezúttal ökörfejes sapka nélkül) kiterjesztett karral jelt ad a magyar tábornak, köztük Bolyki György zenekarának. Nos, ezért a pillanatért érdemes volt felbontani hatszáz csirkét, kivillamosozni mínusz hét fokban az arénába, kibírni szponzorok és politikusok semmitmondó marketingszövegét. Ez a „Ria, ria, Hungária” olyan, mint a mennydörgés, a legnagyképűbb franciának is eláll a lélegzete, a marokkói szakács meg ijedtében elejti a merőkanalat.

Ennél nagyobbat csak az szól, ha elhangzik Paul Bocuse neve. Mert ennek a show-nak ő a lelke. A világ leghíresebb szakácsa, nemzeti ereklye, mint az Eiffeltorony vagy a rokfort sajt. Lyon oroszlánja (az angol szójátékban Lion of Lyon), aki egész életében azért harcolt, hogy a szakácsok sztárok legyenek. Ezért született a hatvanas évek vége felé a nouvelle cuisine mozgalma, ezért hozta létre az európai szakácsok unióját, indította el harminc éve a világ legnagyobb presztízsértékű szakácsversenyét. A médiaricsaj is az ő „bűne”, a főzésből ő teremtett divatot: mindenki az ő séfkabátjából bújt elő.

Izlandi becsúszó

Aztán a mámoros hangorkán közepette kiderül, hogy a plakátversenyt harmadszor is mi nyertük. Széll Tamás arcán átsuhan a csalódás. Az nem lehet, hogy ennyi szív, ész, erő és akarat hiába sorvadozzon egy átoksúly alatt, jőni kell nagyobb díjnak is. És jő is: miénk a legjobb hústál. A bresse-i csirke, amelyet a plakáton Széll Tamás kalitkában cipel Lyon felé. A séf arcán azonban újabb rémület: aki különdíjat nyer (bármilyen hízelgő is az), többnyire lecsúszik a dobogóról. És így járunk mi is. Az Egyesült Államok csapata nyer, a norvégok másodikok, és becsusszan elénk (vékonyka 16 pont különbséggel) Izland. Dermedt csönd. Pedig Izland már Budapesten is jól versenyzett. Alig fogjuk fel, hogy megszereztük a világraszóló negyedik helyet – sovány három pont előnnyel – a házigazda franciák lógó orra előtt. De hát az utóbbi időben megnőtt az étvágyunk. Az elmúlt években a magyar gasztronómia felébredt Csipkerózsika-álmából, és most helyet követel a legjobb konyhák rangsorában.

Aztán a feszültség lassan felenged, hiszen mindenki gratulál. Soha magyar szakács ekkora sikert nem könyvelhetett még el. 2011-ben ki sem jutottunk a döntőre. Aztán volt egy kilencedik és egy 13. hely. És most a világraszóló negyedik. Amit már a nagyon finnyás francia ínyencek is elismernek, hiszen Széll Tamás nevét a legnagyobbak között emlegetik. A hivatalos honlap a XXI. század szakácssztárjait sorolja: Regis Marcon, Tamás Széll, Daniel Boulud, Noriyuki Hamada, Rasmus Kofoed.

Megtanulták leírni a nevünket. Hibátlanul. Ez többet ér minden dobogós helyezésnél.

Vinkó József - ]]>www.valasz.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Politika (1570) Irodalmi kávéház (452) Mozi világ (440) Sport (727) Jobbegyenes (1448) Emberi kapcsolatok (36) Szépségápolás (15) Heti lámpás (191) Kultúra (3) Nagyvilág (1293) Belföld (4) Mondom a magamét (3270) Mozaik (6) Rejtőzködő magyarország (171) Gasztronómia (539) Tv fotel (65) Tereb (125) Életmód (1) Vetítő (37) Gazdaság (599) Egészség (50) Alámerült atlantiszom (142) Flag gondolja (32) Történelem (3) Autómánia (61)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>