Elég, ha kicsit hadonászik a fakanállal a televízióban (esetleg belecsap a lecsóba), vagy csirkepaprikást főz a Lánchíd budai pillérén. De pincérnek lenni hálátlan szerep. Az igazi pincér - néhány még ma is él ebből a fajtából - sohasem sztár, inkább pszichológus, gyóntatópap, amolyan "lelki szemetesláda". Szürke eminenciás, "a kávéházak és a vendéglők szmokingos katonája", aki vezetéknevén szólít több száz törzsvendéget, ám őt mindenki csak keresztnevén ismeri.

Ilyen kellner volt Krúdy öreg pincnöke, Fridolin, aki kicsit mindig előreállította az órát, vagy a Szindbádot kiszolgáló Vendelin. De ilyen volt Guszti és Károly a Terminus kávéházból, a "vörös bajszú, feltűnően egykedvű" Laci pincér a Hadikból, akit Devecseri és Karinthy jókedvében csak Lacajkának nevezett. Muki főpincér zsebében (Fiume) több száz kifizetetlen számla lapult.

A Philadelphia kávéház áldott jó pincérének, (Dubrova) Károlynak is csak az utókor derítette ki vezetéknevét, mert a cinikus és kötekedő Szabó Dezső még azt sem jegyezte meg, hogy hívják. Pedig az írónak élete legnehezebb napjaiban a Fillér utcai lakásba a pincér vitte a tűzifát és a meleg ételt.

A New York kávéház legendás pincérének, Jeannak is (aki "megnemadomra" folyósított kölcsönt íróknak) csak azért maradt fenn a vezetékneve, mert Bródy Sándor megírta. A titokzatos nemzetiségű, egykori artistát Jozef Bezalelnek hívták, s a vendégek minden szokását ismerte. Krúdy úr söre nem lehet hideg, Bródynak sötét tejeskávé, zsemlye és parádi víz, Karinthynak langyos kávé sok habbal, Színi úrnak két négyperces tojás pohárban.

Egy profi pincér élete során felszolgál kétszázezer korsó sört (tízezret maga is megiszik), kiállít százezer számlát, elkoptat negyven pincérfrakkot, gyalogol félmillió kilométert. Nem véletlenül írja a Vendéglősök Lapja már 1887-ben: "A leghosszabb életűek a papok, a legrövidebb élettel pedig a pincérek bírnak".

Egy vérbeli kellner soha nem lepődik meg. Ha kell, kölcsönt ad, szódabikarbonát, Algopyrint, szivart vagy olvasószemüveget hoz, tippet ad a tétre és befutóra, felszolgál énekelve (a Belcanto étteremben), görkorcsolyázva (például a floridai tengerparton), részt vesz a tokaji pincérfutáson a Toldi fogadótól a főtérig. A neve hol garcon, hol kellnyer vagy csálinger, ha külvárosi zugkávéházban dolgozik, akkor pintyó. A főúr brencsálinger (brennel az argóban azt jelenti: "tejel"), a pincértanuló pikoló. Súgópincérnek azt a felszolgálót nevezzük, aki lányokat is közvetít.

Az éremnek van másik oldala is. Hrabal pikareszk regényében (Őfelsége pincére voltam) Jan Dítének elég rápillantania az étterembe tévedt vendégre, és már szó nélkül fordulhat is a konyhába: tudja, mit fog rendelni. És beismerik a csálingerek vagy sem: mire egy pincér megvénül, trükkök százait ismeri. Ha egy piás vendég értéktárgyait (a pincérkendőbe rejtve) elemeljük, az hangedlizés. Ha a borokat összeöntjük és visszadugózzuk, az a házasítás. Ha fokhagymás tejben "pácolt" disznóhúst adunk el borjúként, neve: kontárpác. Ha csörgetjük zsebünkben az aprópénzt, az figyelmeztetés a borravalóra. Ha pedig egy fizetés nélkül távozó vendég után kell rohanni, az bizony zrínyizés.

Aki más asztalához leülve akar potya piához jutni, hiéna, aki csak ücsörög, de nem rendel, mert azt mondja, hogy vár valakit, almavári, aki pedig többször benéz, ám mégsem foglal helyet, sétálgató. A részegnek, amikor kivezetjük a kocsmából, azt mondjuk: "Jár a baba, jár!", a taxistól jattot kapunk. Aki pedig nem tud folyamatosan mosolyogni, jobban teszi, ha elmegy - vendégnek.

Ami a spanyolországi Cullera városában történt, attól még a sokat megélt vén csálingereknek is leesett az álla. A Casa Pocho nevű tapasbár tulajdonosa közhírré tette, hogy csehójában bárki gyalázhatja a pincéreket. Sőt, a legszellemesebb sértésért még ingyen pia is jár. De nyugodtan "lemajmozhatjuk" a pincéreket a Kajabukija nevű szakéházban is (Tokió közelében). Itt két, egyenruhába bújtatott igazi makákó szolgál fel. Jat Csan és Fuku Csan hordja ki az italokat és a meleg törülközőket, a vendégek cserébe szójával etetik őket. Nem ügyetlenebbek, mint néhány budapesti hobbipincér. És még jattot sem kérnek.

A Dans le noir nevű, a londoni East Endben található étterem élelmes tulajdonosának még hajmeresztőbb ötlete támadt. Koromsötét vendéglőjében - ilyen már üzemel Párizsban - valóban vak pincéreket alkalmaz. A vendégek sötétben állítólag angyalian türelmesek.
 

A PINCÉR TÍZPARANCSOLATA

- Ha nem tudsz mindenen mosolyogni, jobb, ha vendégnek születsz.
- Nincs jó vagy rossz vendég, csak jó vagy rossz pincér van.
- A vendég előtt soha ne beszélj fogyókúráról!
- Soha ne ócsárold a konkurenciát!
- Soha ne légy bizalmaskodó!
- Soha ne politizálj!
- Soha ne kóstolj bele a vendég levesébe!
- Nincs nagy számla, csak kis borravaló.
- A vendég is ember, még ha ezt nehéz is elhinni.
- Nyugodj bele, hogy a vendég jobban érti a mesterségedet, mint te.

A VENDÉG TÍZPARANCSOLATA avagy azonnal távozz, ha a pincér

- a bejárat előtt cigarettázik, nem köszön vissza vagy letegez;
- piszkos a köténye és az ujja belelóg a levesbe;
- borlap átadása helyett azt kérdezi: "fehéret vagy vöröset?";
- nyitott sört, bort, ásványvizet akar felszolgálni;
- a szalvéta takarékossági okokból félbe lett vágva;
- a kuka mellett Tesco feliratú csomagolópapírt látsz;
- az étlap húsz oldal;
- hallod a konyha felől a mikrohullámú sütő csengetését;
- nem tudja, mi a napi ajánlat;
- előre megkérdezi tőled, hogy kártyával fogsz-e fizetni, és kérsz-e áfás számlát.

Vinkó József - hetivalasz.hu