Ma 2019 augusztus 19. Huba napja van. Holnap István napja lesz.
7bc674327898fa093cf1039f793f8a75.jpg

Az én asztalom - Braseiro

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Amikor beülök egy vendéglőbe, azt szeretem, ha a jó konyha reményén kívül valami erős benyomás ér, megragad a hangulat vagy asszociációk indulnak bennem, emlékek, és megtelik számomra élettel a hely. Most is volt ilyen élményem.

Megnyitása, vagyis 2008 augusztusa óta készülök az Oktogon és az Aradi utca közötti Nagykörúton a vonzó nevű Braseiroba. A név parazsat jelent, utalva a fő konyhai attrakcióra, de nyilván arra is, hogy brazil étteremről van szó. Brazíliáról pedig nekem rengeteg minden jut eszembe. Csodálatos, hatalmas ország, az egyik jövőváltozata a világnak szerintem itt készül.

A hetvenes évek elején kezdődő olajválságok után számtalanszor írtam mániákusan cikkeimet az akkor még nem divatozó témáról, hogy el kell kezdeni a katasztrofális olajfüggőségtől való szabadulást a nap-, szél-, föld- és vízenergia fejlesz-tésével. Érthetetlen volt a civilizációs világ passzivitása (sokkal érthetőbb az olajbiznisz csillapíthatatlan mohósága). És csodálattal írtam Brazíliáról, ahol a cukornád alkoholjával járatták az autókat. Később, logikus laikusként, arról is többször írtam, hogy a válságba kergetett magyar mezőgazdaságot is galvanizálhatná cukornád híján a cukorrépa, ha mi is áttérnénk a „motalkó” használatára. (Azóta még a cukorgyárainkat is bezárták.)

 

Amikor a kilencvenes évek elején kiderült, hogy meghívtak a magyar delegációba, mely a Nemzetközi PEN Brazíliában tartandó világkongresszusára utazik, boldog voltam. Szerencsénkre olyan magyar nagykövet volt a vendéglátónk és kalau-zunk, mint az íróbarát és jótékonyan irodalomfertőzött Benyhe János, a régi Európa Könyvkiadó alapembere, minimum hét nyelv tudója. (De jó is volt egykoron belépni abba a lektori szobába, ahol Benyhe, Vas István, Lator László, Katona Tamás és még sokan mások elszántan, első vérig veszekedtek, mondjuk egy ezoterikus portugál költő szimbolikájáról).

Végtelen repülés után megérkezve Rio de Janeiróba, szokásom szerint, valahányszor ismeretlen helyre érkeztem, azonnal fölfedező útra indultam, kisétálva a szállodából a világ legcsodálatosabb városi tengerpartjára, a Copacabanára. (Már az első percekben rámsóztak három bőrtáskát.) Kíváncsian bementem a szállodasor mögötti utcákba is (később mondták, ez életveszélyes őrültség). Majd elvitettem magam az öböl szirtfokán magasodó monstruózus Krisztus-szoborhoz, elké-pesztő látvány e sajátos Eiffel-toronyból a város. Hamarosan siettünk tovább Sao Paolóba, ahol magyar bencéseknél laktunk. És én a kongresszus helyett az egyik szerzetes atyával a városszéli favellába jártam, a világnyomor – nem mondha-tom másként – szakrális rezervátumába. Életem egyik legmegrázóbb élménye volt. Aztán vittek bennünket a hegyekbe, az ametiszt fő lelőhelyére, ahol egy rusztikus ötvöstől nagy, nyers ametiszt darabokból készült, gyönyörű ékszereket vet-tem a páromnak. Nagyon szerette, ilyen nem volt senkinek. (Ma már van. Minthogy 2003-ban kirabolták a házunkat, elvitték ezt is).

De abba kell hagyjam, térjünk vissza a pesti Braseiróba. Mint látható, emlékzuhatagot felidézően tetszett. A nem igazán sikerült portál után nagyvonalú és ízléssel kialakított és berendezett terembe lépünk, hatalmas pálmákkal, remek bútorok-kal. Elegancia és gaucho hagyomány, speciális kiszolgálással. Ami például azt jelenti, hogy a nyárson sült étkeket óriási nyársakon forrón a parázsról hozzák az asztalhoz, és ott húzzák le a tányérra a finomságokat, igény szerint. De nem érdemes megrakatni a tányért, mert amint a söralátétszerű piros-zöld lapocskát zöldre fordítjuk, már hozzák is az ismét forró nyársat, míg csak nem fordítjuk pirosra a lapocskát. Pompás előételek után a büféasztalról, és egy sűrű kolbászos bab-leves után, így ettünk hatalmas királyrákokat, lazacot, sajátosan pácolt tintahalat, külön tálalt pisztrángot és Victoria-tóbeli fogast, majd a gaucho hagyomány hátszínét ismét nyársról. Ennek csak a jól megsült rétegét hántják a tányérodra, és természetesen jön a következő frissen sült réteg – csak annyit mondhatok, hogy fenomenális lakoma. Nagyon illik hozzá a Nyakas-féle Irsai Olivér, mely házibornak számít – és ezzel a kis magyar beütéssel teljes a brazil boldogság.

fn.hu, Görgey Gábor

Hozzászólások

taktam
2016-01-28 13:27
Végre indul egy olyan információs sorozat, amely műveli a hazai olvasóinkat... Szerintem, ezt az első 22 évben nagyon elhanyagoltuk...

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (171) Kultúra (4) Mondom a magamét (3841) Mozi világ (440) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Flag gondolja (33) Heti lámpás (210) Autómánia (61) Gazdaság (619) Tv fotel (65) Tereb (133) Szépségápolás (15) Vetítő (37) Életmód (1) Sport (728) Irodalmi kávéház (468) Történelem (6) Mozaik (6) Belföld (5) Politika (1571) Nagyvilág (1388) Alámerült atlantiszom (142) Jobbegyenes (1574) Egészség (50)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>