Ma 2020 szeptember 21. Máté, Mirella napja van. Holnap Móric napja lesz.
8a8e030f8215f640719ee98feca131c3.jpg

Időszerű futurisztikum

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Valamikor e század végén, eltévedt időutazó pottyant (fog pottyanni? így jobb lesz) kies hazánk gyönyörű téreire. Hogy ez lehetséges-e, fel sem merülhet, hiszen ama utazó magam voltam, vagyis leszek.

Az úgy leszvolt, hogy nem is tudtam, hová lettem, mert egy tizenkilencedik századi falut láttam magam körül, nádtetős parasztházak, kapirgáló tyúkok, ilyesmi, s éppen vasárnapi miséről jődögéltek a népek, asszonyok haza, férfiak a kocsmába, szóval ahogyan ezt kell. Gyanús volt a dolog, ezért némi ismerkedés után, mintha messziről érkeztem volna, rákérdeztem a dátumra, de stimmelt a dolog, 2o98 kora tavaszán vagyunk. Magam is a korcsmahivatal felé irányoztam lépteimet, ahol is sikerült jó kapcsolatot teremtenem néhány helybélivel, két pohár után lassan, az ilyenkor szükséges óvatossággal bemutatkoztam. Legnagyobb meglepetésemre azonnal elfogadták, hogy százötven éves időutazó vagyok, mint Sipos, a kántor mondta, nagyobb csudák is történnek manapság a Magyar Királyságban. Meghívott ebédre, ez alkalommal megismerkedtem népes családjával, fiatal és csinos felesége, öt orgo-nasípja, vagyishogy gyermeke, és az asszony szülei, amolyan tőrölmetszett dunántúli paraszt-emberek éltek együtt. Az ebéd igazán kitűnő volt, utána némi durmolás után egymásnak estünk. Na ne érts félre, az egymás élete iránti kíváncsiságunkat elégítettük ki.

   -Azt nem értem, -kezdtem,- hogy hová tettétek a technikát, hiszen az én időmben minden zörgött-csattogott körülöttünk, a levegő büdös volt, és térdig jártunk a szemétben.
   -És ez talán tetszett nektek?
   -A fenét, de nem lehetett mit csinálni. A huszadik század végére már nem volt ember, aki képes lett volna gépek nélkül élni. Elfelejtettünk kaszálni, faragni, az asszonyok kenyeret sütni, teknőben mosni, szóval a teljes tohonyaságban fetrengtünk.
   -Nohát részben megtanultuk újra, részben elrejtettük a kacatokat.- Azzal elővett valami mobiltelefon-félét a kredencből. –Ezt lényegében ismerheted, igazán csak mennyiségileg tud többet, mint a tiéd. Negyven terapixeles fényképezőgép, internet mindennyelvű tolmáccsal, ilyes-mi, hazai fejlesztés, de hát kit érdekel? Egy hónapban három-négy napot bemegyek dolgozni az érseki hivatalba, Veszprémbe, akkor viszem magammal, meg ugyanannyi itthoni feladat, de az időm java részét a kórus meg a szőlő tölti ki.
   Hihetetlenül békés, nyugodt életet ismertem meg Sipos Géza és elbűvölő családja körében. Ez Magyarország, vagyis a Magyar Királyság, pontosabban Zalahaláp község a huszonegyedik század végén. Hanem egy hét után nyugtalankodni kezdtem, hiszen ez csak egy falu a sok közül, nem beszélve a városokról, egy szó, mint száz, utazgatni kezdtünk Gézával. Az úgy kezdődött, hogy kimentünk a tapolcai út mellett egy hodályba, és vendéglátóm előhozta a kocsiját. Nagyot nézhettem, mert egy helikopter buborékkabinját láttam, a külső elemek, rotorok meg ilyesmik nélkül.
   -Á, semmi különös, az Ikarus Szent László-szériájának a 424-es típusa, használtan vettem két éve. Egyébként a híres régi gőzmozdony iránti kegyeletből kapta számát, ez is verte a világmezőnyt a maga idejében, úgy négy-öt éve. Jó időnk van, felszállunk.
   Azzal két perc múlva felülről bámultam az oly ismerős hegyeket. Körözni kezdtünk, egyre tágabb ívben, és amikor túlmentünk a lesencei hegyeken, valami különöset pillantottam meg. Hatalmas folyó, húsz kilométerről is jól kivehetően, kanyarog a Zala völgyében!
   -Te Géza, szélesvásznúvá tettétek a Kis-Balatont?
   -Nahát, még nem is említettem, az ott a Duna. Fura történet, igazán senki sem érti… Egy-szerűen elhagyta a régi folyását, valami hetven évvel ezelőtt, nem volt hajlandó többé átfolyni Budapesten.
   -De Gézám, mi az, hogy nem hajlandó a Duna? Mi van Budapesttel?
   -Na ez érdekes történet. Politikai eredetű a dolog, tudod, annakidején a FIDESZ és a Hajrá Magyarország minden téren gatyába rázta az országot, helyreállt a Szent korona hatalma, majdnem hogy eljött a kánaán, de Pesten valahogy nem működnek a dolgok. Volt egy fura alak, te biztosan ismerted, Demszky nevezetű főpolgármester, hát ezt ötször egymásután úgy választották meg hivatalába, hogy közben folyamatosan és nyilvánvalóan romlottak a pesti viszonyok. Utoljára törvényt hozott az Országgyűlés, hogy senki sem lehet két ciklusnál hosszabb ideig efféle hivatalban, de már késő volt. No nem szaporítom a szót, nézd meg magad.
   Azzal éles kanyart vettünk, és hatszáz méteres magasságban, cirka kétszáz kilométeres sebességgel megindultunk arrafelé. Már a velencei-tó felett látható volt, hogy valami nincs rendben, mert a Szabadság-hegy helyett csak valami gusztustalan barnás ködfelhőt láttam. Semmi, ami jellemző lenne a nagyvárosra, de semmi, csak a köd. Géza folytatta:
   -Negyven éve be sem lehet menni, ki még kijön néhány rongyos menekült, akik valami oknál fogva a FIDESZ-re szavaztak, így helyzetük teljesen ellehetetlenült, de nem tudjuk, hányan lehetnek még bent. A hivatalos ügyek úgy zajlanak, hogy havonta megjelenik az osztyapenkónál két elegáns ürge, és átadják a királyi biztosnak az irataikat, ő meg beadja nekik a Magyar Közlönyt. Hogy valóban vannak-e közhatalmi szervek és választások, a csuda tudja, mindenesetre a papírok rendben vannak.
   -Miféle osztyapenkónál? Egyáltalán, honnan ismered ezt a nevet?
   -Hogyne ismerném, ott áll egy szobor a régi M7-es torkolatánál, valami komonista marha-ság, na igen, egy időben szünetelt, de aztán visszaállították Demszky ötödik ciklusa végén. Most figyelj, teszünk egy kört.- Némi szünet után folytatta: -egyébként tudósok szerint nincs is már itt semmi, egy hatalmas gödör van a város helyén.
   -És a Parlament? Gyönyörű épület volt, kár érte.
   -Alighanem igen nagy kár érte, de hogy mekkora, arról fogalmunk sincs. A közhivatalok kiköltöztek, de az épületek oda vannak.
   -Hol van az Országgyűlés, a minisztériumok, a nagy múzeumok?- Egészen izgalomba jöttem. Géza megnyugtatott.
   -Ne aggódj, megvan minden, szétosztva száz kilométeres sugarú körben.- Itt megszakadt beszélgetésünk, mert erősödő köhögési roham tört mindkettőnkre.- Bocsánat, kitérünk, mert ezt a bűzt semmiféle légtisztító sem szűri ki –A királyi székhely Visegrádon, a kormány s a hercegprímás Esztergomban, a minisztériumok Fehérvártól Gödöllőig szétosztva.
   Ekkor eszembe jutott valami. Köztudottak a széljárások, ezt a fojtó bűzt a szokásos észak-nyugati szél mindenképpen ráteríti az Alföldre. Hogyan lehet ott élni ilyen viszonyok között?
   -Ez a legfurcsább az egészben,- folytatta komám, –hogy Pesten időjárás sincsen. Függetle-nül a szél erejétől, megáll Csillaghegynél, és sehogyan sem megy tovább. Délen, Kispest, va-gyis Kispest helye után, már ismét ugyanaz a szél fúj, de a szmog helyben marad. Sok nagy állam meteorológiai szolgálata bérel kutatóhelyeket Budapest körül, de ők sem mennek sem-mire, egyszerűen nincs magyarázat. Az időjárás megállt Pest felett.
   -Döbbenetes. Hogyan működik mégis ez az ország? Tettem fel a kérdést, de Géza udvariasan helyreigazított.
   -Megbocsáss, miféle kifejezés: „ez az ország”? Hazánkról beszélsz, nemde, Magyarországról. Egyébiránt megvagyunk, mint harmadik hatalma az EU-nak, nem lehetetlen, hogy a jövő évi jelentések alapján előbbre lépünk. Persze, össze kell szedni magunkat, éppen most bocsátjuk vízre új repülőgép-anyahajónkat Fiumében, mert ugye egy nyolcmillió tonnás kereskedelmi flottára már érdemes vigyázni. Tavaly történt, hogy az Ausztrálok valami mondvacsinált ürüggyel lefogták egyik gyapjúszállító hajónk személyzetét, merthogy böki a csőrüket a rackáink gyapja. Hanem meggondolták a dolgot, amikor megjelent parti vizeiken a Szent István anyahajó húsz antigravitáviós repülőgéppel a fedélzetén, merthogy ilyenek másnak nincsenek!
   -Miket beszélsz? Ennyire leépültek a nagyhatalmak?
   -Azt nem mondhatnám, csak hát egy kissé lépéshátrányba kerültek. Kifejlesztettünk egy-két trükkös masinát, amikkel nem tudnak mit kezdeni. De hát azért ma is a diplomácia az első, efféle apróbb nézeteltérések ritkán fordulnak elő. A lényeg, hogy igyekezzenek jóban lenni velünk, és ők is jól járnak…
   Nem akartam hinni a fülemnek, de a világpolitikánál jobban érdekelt Budapest sorsa.
   -És meddig mehet ez így Pesten? Valamit talán lehetne csinálni!
   -Sajnos úgy néz ki, hogy a város sorsa kihalás kérdése. És hamarosan el is fog dőlni, bizo-nyos jelek erre utalnak. A múlt hónapban már nem jöttek menekültek, és a küldönc is egyedül jelent meg. Mint ahogy a füstfelhő is ritkulni látszik.
   Ezen a ponton el kellett döntenem, hogy folytatom-e kalandomat. Úgy döntöttem, hogy fel-ébredek a 2oo9-es valóságra, megiszom a kávémat, és átlépkedve a szokásos kutyaganén, és mivel a BKV-val sehova sem jutok el, ma is az autómban ülve, bekapcsolódom a létért való szokásos küzdelembe. 
 
Pogány István
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

Hozzászólások

hakapeszi maki
2016-01-28 13:27
Ez egy gúny!Ő maga Európa.Sem nem ez,sem nem az,se ilyen,se olyan.Egy semmi.Pont mint Európa.

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Életmód (1) Titkok és talányok (12) Jobbegyenes (1849) Tereb (140) Egészség (50) Autómánia (61) Rejtőzködő magyarország (171) Alámerült atlantiszom (142) Emberi kapcsolatok (36) Belföld (5) Szépségápolás (15) Flag gondolja (33) Mozaik (83) Politika (1571) Nagyvilág (1452) Tv fotel (65) Gasztronómia (539) Gazdaság (652) Történelem (14) Mondom a magamét (4801) Mozi világ (440) Vetítő (37) Irodalmi kávéház (490) Kultúra (6) Sport (729) Heti lámpás (243)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>