Jaaa, igen. Kiszedtem a szemöldököm, most ez megy.

Te tudod… Apád hogy van? Nyolc lépésre, az utca túlfelén, mint eddíg.

Na jó, munka van, gyerünk a műterembe.

- Felmennek az emeletre. - Vetkőzzek, vagy…?

Nyugodtan, tudod, hol a paraván. Ámbár én portréra gondoltam.

Jajdejótnevettem öreg!

Erre emlékszel, ugy-e? Tavaly festettem rólad ezt a portrét. Milyennek találod? Mint akkor is: minden rendben, nagy mester vagy Leó bácsi, csak éppen…. Mond ki, ne kerülgesd: unalmas. Ezért hívattalak, ihlessél, dobjuk fel ezt a szürke arcképet valamivel. Gyere, üljünk le. Mutass különböző arcokat. Légy komor… aztán lassan a teljes vidámságig… .

Ez az! Ne mozdulj, Gina! Csak tudnám, hogyan nevezzem?

Nagyon egyszerű, Leó bácsi. Ez a játékába feledkezett négy éves gyerek félmosolya. Tekintete komoly, de a szája halványan mosolyt játszik. Gyakran látom testvérkéim arcán is.

Pompás! Ez nekem, a magános agglegénynek nem jutott eszembe. Na de milyen legyen a háttér?

Mindig szerettem volna repülni, mint a madarak. Legyen a háttér is olyan…, Ahogyan a kisgyerek a repülést elképzeli. Utak, fák felülnézetből!

Nézd, lányom. A szemöldöködet is átfestettem, már csak címet kell adni neki. Legyen a neved: Ginevra Benci. Kérlek, inkább: Mona Lisa. Így hívták a barátnőmet, akit három éve elvitt a ragály.

Valahol olvastam, hogy Leonardo da Vincinek volt egy Benci nevű barátja. Annak Ginevra lánya akár modellje is lehetett a művésznek.

Pogány István