- 0
Bárhol kerestem, kajtattam, az orosz megszállást megelőző időkből a demokrácia nevét nem találtam. A háború előtti közbeszédben nem hangzott el, vagy nagyon ritkán, az a gondolat, hogy létezik egy más, egy egyedül kívánatos társadalom, ahol majd jó lesz (majdnem) mindenkinek.
Hogyan is? hiszen az ország társadalmi élete ezer éve folyt ugyanazzal a közberendezkedéssel, leszámítva az előző háborút követő rövid komonista garázdálkodást, de hisz akkor a vörösök olyan ocsmányul viselkedtek, hogy épeszű ember nem kívánhatta azt vissza. Az, hogy mindenki ugyanúgy éljen, ugyanúgy dolgozzon meg lustálkodjon, mint a másik, legfeljebb az óvodás korosztály számára fogalmazott példázatokban fordulhatott elő. Mint rossz példa.
Az, hogy országos kérdésekben szavazzon a nép, előfordult ugyan, mint a plebs mulattatása, követválasztás címén. Ilyesmitől azonban komoly ember tartózkodott. Ott olcsó pálinka folyt, ingyen lacipecsenye, estefelé verekedés, ott a tisztes polgári/úri viselkedés nyomokban sem mutatkozott. Egyébként az egész újmódi huncutság volt, mert a kis francia elsötétedés előtt ilyesmi fel sem merülhetett. Az ország dolgait a nemesség intézte, Tiborc pedig bármikor szót válthatott urával. (A kifogásokat felejtsd el, a történet kifejezetten arról szól, hogy Tiborc jogos panasza meghallgatásra talált.)
No, az egész azért tolult fel mélyebb rétegeimből, mert épp ma reggel beszélt kiváló barátunk a rádióban arról, hogy országunk alkotmányát helyre kell állítani, és mittudom én milyen kérdéseket kell majd népszavazás útján rendezni.
A demokrácia első kelléke egyébként a népszavazás. Megfogalmazzák a kérdést (kik is?), amit majd több millió ember meggondol. Vagy nem. Erről, a demokratikus szavazásról tudni illik, hogy elvi okból nem tud sikerülni.
1., minden szavazat ugyan annyit ér. Bármilyen egyéb különbség is van a szavazók között.
2., a szavazás végeredményének értéke kell legyen. Annak bölcs, hosszú távon is hasznos választ kell adnia a feltett kérdésre. Ám a kapott válasz legjobb estben is a legrosszabb és a legjobb válaszok közötti fele értéken állhat.
3., a valóság ennél rosszabb, mert a szavazó tömeg megnyilvánuló (és érvényesülő) véleménye törvényszerűen csakis a résztvevők legalsó (érdektelen és tájékozatlan) rétegének a válaszát fogja érvényesíteni.
A szavazás törvényszerűen csakis rossz eredményre vezethet. Akkor is, ha egy-egy esetben érvényesül az igazság. Ezt egzakt módon nem lehet bizonyítani, kénytelen vagyok tehát példákat hozni:
A., a halálbüntetés elleni fő érv, hogy időnként ártatlan embereket is kivégeznek. Bírósági ítélet alapján. Ez igaz, csak hát nem nálunk. Nálunk bíró dönt, a zemberjogi harcosok őshazájában viszont esküdtszék. Ők néha tévednek. Szavazás útján…
B., amióta a római pápa tévedhetetlenségét kimondta a zsinat (XIX sz.), az óta a római pápa nem dönt. Nagyon kivételes esetben hoz egyszemélyi döntést, a mostani Benedek előtt nem is tudom, mikor fordult elő. Meg is tudom érteni, azért őt is anya szülte, és akkor rárakják a tévedhetetlenség terhét…. Tehát a Szentszék döntéseit a bíborosok testülete hozza meg, szavazás útján. Olyanok is. Például mindenhol népnyelven folyik a szentmise, kivéve a csángóknál. És ezért senkit sem lehet felelősségre vonni.
C., az igazán közismert esemény a demokrácia ügyében ott áll a legnépszerűbb könyv sűrűn forgatott lapjain. Úgy szól, hogy kit is eresszek el, Jézust, vagy Barabbást? Minden népszavazások ősének eredményét jól ismerjük.
Nos, engedtessék meg nekem, hogy fentiek (és még mennyi maradt ki!) okán a demokráciát minden kellékével együtt mereven elutasítsam. Ami egyébként gondolati képtelenség, mert hogy mi a demokrácia, valójában senki sem tudja, így elutasítani sem lehet. Tehát ezennel pályázatot írok ki. Aki a demokráciának szabatos, magyar nyelvű, minden tekintetben érvényes és kikezdhetetlen meghatározását megosztja velem, annak bármely kívánságát teljesítem.
Előző cikkAz Arvisurárul
