Na, de mindennek mi köze van mégis a politikához? Pont annyi, mint Csubakkához! Azaz: semmi, szimplán csak hasonló reminiszcenciákat ébresztenek a 90’-as évek legkúlabb tesztoszteronfilmjei bennem, mint a sokadik, 2014-es választási csalásról való értekezések, de ez kizárólag annak köszönhető, hogy gyakrabban mászom fel a filmplusszra, mint a Szabó Ervin első emeletére (ha nem ott van a szépirodalom, akkor megint lejárattam magam), és mindenről filmes párhuzamok jutnak az eszembe. Szóval egyszerűen imádom mind a kettőt és végre nem csak a filmplusszon nosztalgiázhatok, hanem a bármelyik ellenzéki sajtóterméket elővéve visszarepülhetek a kilencvenes évekbe, mikor Boross Péter akarta bevetni a hadsereget és betiltani a szabadságot a ballerék mágikus realizmusában! És köszönhetően Reding asszonynak, meg talán Lovas István elszabadult fantáziájának is, végre nem csak az örök második vonalba tartozó, békategórás Dudikoffok, a marxizmustól a marxizmusig nagy utat bejárt TGM-ek, a csak másnapok másnapján aktív Szanyi Tiborok és a tornából felmentett göthösnáci mintapéldány Novák Elődök nyomulnak a témában. Ők alapjáraton csak korlátozott költségvetésű, már eleve videotékákba szánt produkciókban játszhatják a főszerepet (és dughatják meg a mindenkori  tavalyi Miss Tangabugyit). A zsáner igazi felfutása most következett be, A-kategóriás színészekkel, nemzetközi sztárokkal, Redingekkel és Bajnaikkal.

 

A választásos-csalásos zsáner (vö: ]]>kardozós-baszós]]>) disztópikus, paranoid univerzumában a plot device a 2014-es elcsalt, antidemokratikus, félelem légkörében lezajlott választás. Ez az origó, amelyhez hozzárendeződnek a szereplők és az események, egyszerre kiindulópont és befejezés. Megváltoztathatatlan tény, mint a Terminatorban az Ítélet Napja, vagy mint Gaspar Noé Visszafordíthatatlanjában a nemi erőszak. Az események, legyenek azok visszavont egyéni képviselői indítványok vagy a parlamenti székek számának radikális csökkentése, egyaránt egy célt szolgálnak: a Választási Csalást! Remek példa erre a Viktor húsvéti alkotmánymódosítása, amikor savat köpött a demokrácia, a köztársaság arcába és átnevezte a Magyarországot LV-426-ra. Hogy miért? Mert választásicsalni akar. Nyilván. Ez egy tudományosan fantasztikus tény.

 

Mert a fantasztikum a zsáner központi, megkerülhetetlen, immanens eleme, mivel erős, már-már művészi absztrakciós készséget igényel az a követelmény, ahogy egy jövőbeli, még be nem következett eseményből kell megmagyaráznia egy-egy jelenkori történést a mágikus realizmus művelőinek. A jelen olyan apró mozaikdarabkáit kell beleszuszakolni az összeesküvés hatalmas tablójába, melyek önmagukban vagy jelentéktelenek vagy tejesen más értelemmel bírnak. Olyan apró kis utalásoknak kell tekinteni ezeket, mint mikor a kamera egy jelenet végén megpihen egy titokzatosan félrenéző mellékszereplő arcán. Ő fogja elárulni a hősünket, ő fog lepaktálni a főgecivel! Nanáhogy'!

 

A zsánernek ugyanakkor van egy kevéssé jól kibontott, illetve soha meg nem válaszolt részlete, méghozzá az alapmotiváció problematikája. A mostanában divatos hollywoodi eredettörténetek forgatókönyvei mindig nagy hangsúlyt fektetnek a főhős motivációinak bemutatására, nem csak simán bedobnak egy pizsamás faszit a főcím után, hogy nesze, itt van Pókember, aki bűnözőket pofoz iskola után, ha már végzett a házi feladattal. A választásos-csalásos alkotásokban ez többnyire a balladai homályban marad, a befogadó fantáziájára van bízva a megfejtés, mert ott sosem lehet tudni, hogy a Fidesz miért is akar csalni. Talán amiért Viktor vom Doom néha eltakarja a Napot Latvériában? Mert egy geci, azt kész! - és ezzel le van tudva az alapmotiváció problematikája?

(A folytatásban az alapmotiváció kérdései és a veszteségminimalizálás, mint a választásos-csalásos zsáner  háttere kerül bemutatásra)