Elmondta a kutató: a szovjet megszállás után az atya polgárőrséget vezetett, megvédendő a tanyai és a falusi asszonyokat az orosz hordák erőszakoskodásaitól. Már 1945-ben a kecskeméti bíróság elé citálták, de nem sikerült rábizonyítaniuk semmit. Később bujdokolt, vadásztak rá, végül is iszonyatos kínzásokkal sem tudták rákényszeríteni a gyónási titok elárulására. Ugyanis az asszonyaikat, lányaikat védelmező parasztok, ha módjuk volt rá, agyonverték az erőszakoskodó oroszt, és ami megrendítő őrület, barátaim: meggyónták Ferenc atyának jó keresztényként, hogy vétettek a hatodik parancsolat ellen!

Tébolyító. Azzal is megvádolták a szerzetest, hogy nemcsak a gyónási titkot őrizte meg, hanem ő maga is ölt a falusiak védelmében. Mindezt hallva előbontakozott múltamból egy pálos atya kísértete, akit 1944-ben ismertem meg, tizenöt éves koromban. Kínzó kételyeim és megrendültségem nem múlnak, hiába kutattam, nyomoztam a titokzatos szerzetes után. Hatvannyolc év telt el azóta, hogy megismertem, sok vonása elhalványult bennem, de arra emlékezem, hogy Pécsről menekült, néhány napig nálunk húzódott meg, és rendkívüli benyomást gyakorolt rám varázslatos személyisége. Aurája erejét nyilván fokozta ama szörnyű esztendő légköre is. Megszállták hazánkat a németek, nagyobb katonai erővel, mint amennyi harcolt akkor a nyugati fronton. Húgom náci túsz, apám náci fogoly. Zsidó osztálytársaimat elhurcolták. Menekültek Délvidékről, köztük nagybátyámék. Rémtörténeteket meséltek a szerb partizánok magyarok közti vérengzéseiről. Az erdélyi menekültek a szovjet és a román katonák rémtetteiről. Távoli ágyúmoraj, közeledtek az oroszok. A kecskemétieknek persze megvoltak a maguk tizenkilences rémemlékeik is a kommunistákról, nem szorultunk behozatalra belőlük. Jól emlékeztek a tanyai földutak szélein a fákra akasztott szerencsétlen parasztemberek hullasoraira, a kínzásokra. Világvége hangulat uralkodott a városban, a lakosokon hisztérikus rettegés vett erőt, kint is farkas, bent is farkas, tébolyult iszonyat.

Az én pálos atyám pedig maga volt a megtestesült nyugalom, sugárzó erő. Ma visszagondolva rá, csoda. Olyan kiváló magyar ember, hogy föl kellett akasztani, ahogyan az évszázadok óta szokás legjobbjainkkal. Gyűlölte a nácikat és a kommunistákat, az antikrisztusokat és a magyarirtókat. Bölcsessége, sugárzó embersége megnyugtatta környezetemet. Elmondta, mire számíthatunk, s okos ellenállásra intett bennünket. Túlélésre tanított. Állítom, senki sem hatott annyira személyiségem kialakulására, mint ő. Sorsom legnagyobb ajándékának mindig azt tartottam, hogy nagyszerű emberek baráti környezetében élhettem, s mára tudom: ő volt közöttük a legkiválóbb. Nemcsak róla őrzött emlékeim, hanem a kutatók által föltárt dokumentumok is ezt a tényt erősítik meg bennem. A fényképek alapján már nem tudtam agnoszkálni biztosan, de a róla szóló legendák és föltárt tények megerősítették bennem az azonosságot.

Amire élesen emlékezem: a fehér reverenda alatt vörösesbarna bőr birgerli csizmát viselt. Egy fiatal pálos testvér említette: rendi körökben híre maradt e csizmának. Életkora is egyezett. 1944-ben harminc év körüli lehetett, s 1951-ben harminchét évesen végezték ki. Csontjait bravúros kriminalisztikai eljárásokkal azonosították. Hatvannyolc éven át úgy gondoltam rá, él valahol Lengyelországban. Most az a gyanú is fölmerült bennem, ha Kecskeméten kínozták, apámmal is találkozhatott, akit ugyanakkor ugyanott vertek az ávósok. Ebbe is őrület belegondolnom.

Szalay Károly - demokrata.hu