Az első világégés után (amelynek kitörése ellen éppen az a Tisza István küzdött a legjobban, akit később fő felelősnek kiáltottak ki) elveszítettük ezeréves országunk területének kétharmadát, és a Monarchiát a nemzeti önrendelkezés érvényesülésére hivatkozva feldaraboló békeszerződés legalább hárommilliónyi magyart kényszerített kisebbségi létbe. Ennek az elfogadhatatlan, őrült diktátumnak az eltörlése érdekében küzdött diplomáciánk a húszas, harmincas években, és törvényszerűen sodródott bele az újabb fegyveres konfliktusba, amelytől az igazság helyreállítását várta.

Ehelyett újabb országcsonkítás, ráadásként szovjet megszállás és kommunizmus következett. Szabadságszerető népünk elsőként lázadt fel ez ellen is, ám Önök és elődeik ezt az egyenlőtlen küzdelmet karba tett kézzel nézték.

Problémáinkra azonban hirtelen új megoldás kínálkozott, s Önök azzal a mézesmadzaggal édesgettek bennünket az unióba, hogy ez a konglomerátum majd orvosolja Trianon sebeit; ha az elszakított magyarok is belépnek az EU-ba, megszűnnek a határok, létrejöhet a nemzet kulturális, lelki, s bizonyos értelemben politikai újraegyesítése. A demokrácia pedig remek dolog, hiszen az utódállamokban a pártok a magyar szavazatok reményében újabb és újabb gesztusokat tesznek majd. Mi ezért, elsősorban ezért, sőt szinte csak ezért léptünk az unióba. És mit kaptunk? Az EU némán tudomásul vette a Benes-dekrétumok továbbélését, a szlovák nyelvtörvényt, a székely autonómiatörekvések lesöprését, a magyarveréseket, a Duna elterelését. Belügynek minősítették az ’56 évfordulóján rendezett állami terrort. És most mondvacsinált ürügyekkel folyamatosan tűz alatt tartják a törvényes magyar kormányt.

Tisztelt Közgyűlés! Önök szerint mi az, amiért érdemes nekünk ehhez az egységhez tartozni?

Ungváry Zsolt - demokrata.hu