1969-ben 206 817 ezer terhességmegszakítás volt, tavaly már csak 37 ezer, de más európai országokkal összevetve ez még mindig sok. A kedvezőtlen feltételek miatt a fogyás felgyorsult, és a magyar lélekszám 10 millió alá esett. Jelenleg 9,800 millióan vagyunk, ami Románia 20 millió vagy Lengyelország 38,5 millió lakosához képest meglehetősen riasztó szám. Egy tragikus jelzés szerint 2100-ra Magyarországon 5,2 millióan élnek majd, amit már leírni is rettenet. Utoljára Bokros Lajos okozott komoly kárt a magyar lakosság reprodukciós készségében, ami máig érezteti hatását. Megszorításai nyomán a 2-3 százalékos fogyás 6,1 százalékra nőtt, amit akkoriban a balsajtó igyekezett nevetségessé tenni, illetve elbagatellizálni. Megfogalmazásuk szerint az Orbán-kormány most napirendre tűzte „a gyermekvállalási kedv felpiszkálását”. Sajátos kifejezés, mert a piszkáláshoz negatív élmények járulnak. A demográfiai mutatók javulása évtizedek múltán látható, romlása viszont szinte azonnal.

Az Orbán-kormány azzal kénytelen szembenézni, hogy néhány évtized múlva nem lesz, aki a nyugdíjakat megtermelje. Nagy reményeket fűztek az anyagi ösztönzőkhöz, a családi adókedvezményhez, a gyed visszaállításához, de az a babyboom, amelyben Matolcsy György és a kormány reménykedett, eddig nem köszöntött be. A kormány nem dobta be a törölközőt. Megvizsgálták az eddigi eredményeket, és kiterjesztették a kedvezményeket az alacsony keresetűekre is, akik a járulékokból jutnak pluszpénzekhez. Kedvező a fogadtatása a gyed extrának, amely szerint az édesanya korlátlanul vállalhat a szülés után munkát, nem vonják meg tőle a kedvezményeket. Sőt, a munkaadónak kifejezetten előny, ha gyermekes édesanyákat alkalmaz. Megjelent a diplomásgyed, ami azoknak segítség, akik még a diploma előtt mennek el szülni. Százötvenezer csecsemőnek kellene évente megszületnie ahhoz, hogy a fogyás lassuljon, ehhez képest nyolcvanötezer kisbaba látja meg a napvilágot.

Némi halvány optimizmusra adnak okot a legújabb adatok. Ezek szerint tavaly 500 házassággal többet kötöttek meg, mint annak előtte, 800 gyermekkel több született az előző év számaihoz képest, és 1700-zal kevesebben haltak meg. Kilábalni nem fogunk az ínséges helyzetből, de a kormány legalább nem csak sajnálkozik. A jövő évben a kétgyerekes családoknál jelentős változások jönnek. Ha a gazdaság engedi, gyermekenként nem 20 ezer forintot, hanem 40-50 ezret tarthatnak meg az érintettek. Ez összességben mintegy 350 ezer családot érint. Amikor tehát az ellenzék a kormány szociális érzéketlenségéről beszél, dokumentálhatóan hazudik. A családok támogatása olyannyira nem vált ki egyöntetű lelkesedést, hogy amikor az aggodalmak nyilvánosságot kapnak, az ellenzéki sajtó örömmel és boldogan dagonyázik a fogyás mértékén.

Az Európai Unió máig adós a család meghatározásával. Az Orbán-kormány ebben viszont a hagyományokat követi. Anya, apa, gyermekek. Mi más?