De hát annyiszor törtek már rá erre az országra az ellenfelei, hogy a magyarok akár meg is szokhatták a harcot. Most éppen arra megy a játék, hogy váljék gigantikus King Cityvé a magyar föld, amelyben mi persze csak takarítók lehetünk, a lányaink meg kurvák. Ilyen egyszerű.

Szentségtörés-e vajon, ha azt mondja valaki, végre harcolnunk kell megint! Hiszen most újra megméretik a magyar nép, s eldől, képes-e megtartani önállóságát, függetlenségét, de ami sokkal fontosabb: lelkét és méltóságát. Szegény Magyar Bálint már rég le akarta beszélni az efféle erényekről, mondván, mindez a 19. század életeszménye, a hozzá kötődő hősiességgel együtt. Na de mi van akkor, ha mi ragaszkodunk ehhez az életeszményhez, az egész beatforradalom, a ’68-as diáklázadások, meg mifenék ellenére?! Ilyenek vagyunk.

Pontosabban bár ilyenek lennénk, s adja Isten, hogy most kiderüljön, tényleg ilyenek a magyarok. Vajon jobb az, amit Cohn-Bendit képvisel? A zavarodottság és az aberráció sajátos keverékét? Hisz azt sem tudta megmondani legutóbb, mi a baja a magyarokkal. Pontosabban a magyarok alkotmányával. Nem lehet belekötni, ezt elismerte, de a szellem, az érzés, ami mögötte áll! Ezek szerint a liberalizmus szellemek, érzések, átsuhanó hangulatok ellen harcol! Nemcsak nácizva és fasisztázva, de immáron bolsevikozva is?

No, ne tévesszen meg senki Cohn-Bendit stupiditása! Egy bonyolult rendszerről van szó, amelyben minden összefügg mindennel, s természetes egyszerűséggel találják meg egymást odaát a partnerek és szövetségesek. A globalizmusnak kell Cohn-Bendit, hogy mint anarchista föllazítsa a hagyományos társadalmak értékrendjét és kohézióját. Cohn-Benditnek pedig kell a globalizmus hallatlan pénzügyi ereje és agressziója, hogy Magyarországon is „örökbe fogadhasson” egy tizenöt éves fiúcskát. Szimpla, mint egy pofon. Természetesen más érdekek és akaratok is becsatornázzák magukat ebbe a rendszerbe, a lényeg, hogy mi útban vagyunk. A hülye kereszténységünkkel, meg a semmire sem jó hagyományainkkal. Mások is útban vannak. A lengyelek már arról beszélnek, ha végzett a magyarokkal az IMF és Brüsszel, akkor ők következnek. Palikotnak, a lengyel politikai bohócnak már vásárolt is tíz százalékot a türelmetlen globalizmus a legutóbbi választásokon. Első ránézésre nyilván felfoghatatlan, hogy miféle kapcsolatban állhat egymással melegházasság és befektetői leminősítés, de nagyon is rövid az út a kettő között.

Olyan jelenségről van szó, ami most ernyőt borít egész Európa fölé. A fölé az Európa fölé, amelynek egyébként az lenne a legfontosabb feladata, hogy megőrizze hagyományos kultúráját, szellemiségét, egyszóval az európaiságot, ami egyébként egyedi mentális és civilizációs kategória is egyben.

Vigasz, s éppenséggel most nem is sovány, hogy kezdenek jönni Budapest címére a szimpátianyilatkozatok. Osztrák, lengyel, cseh, angol, portugál politikusok, pártok, gondolkodók, s így tovább… Furcsa, de ezek az erők – ideértve bennünket is – nem Európa-ellenesek. Sőt, tenni akar egy új Európáért, s egy új EU-ért! Európáról van szó, s nem arról a besavanyodó liberális lobbiról, amely egy öreg fa korhadt ágán ücsörög. De közeledik a reccs, és vége.