Ma 2018 július 23. Lenke napja van. Holnap Kinga, Kincső napja lesz.
c258a4dd4a44dfc8d869558a1d9f2b97.jpg

Stefka István: Nincs alku!

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Sokan vannak még élő tanúk Magyarországon, akik emlékeznek a cejg­sapkás, viharkabátos elvtársakra, a bőrkabátos, kalapos férfiak­ra, avagy a vérvörös csillaggal ékesített tányérsapkás rendőrökre, ávéhá­sokra, amint körbevesznek gyanútlan civileket az utcán {...}

{...} , rátörnek az otthonukban, a munkahelyükön félelemtől reszkető emberekre, és betuszkolják őket a szürke Pobjedákba vagy a fekete Volgákba.

Ez volt a vörös­terror, a munkások nélküli proletárdiktatúra a szovjet fegyverek árnyékában, amelyben megvalósult az elképzelhetetlen, egy aknazárral, szögesdróttal elzárt ország, kiéheztetett, megalázott, megfélemlített lakosaival. A kommunista diktatúra, a totális terror célja nem a néphatalom megteremtése, a közjó létrehozása, hanem az uralkodó osztály – az arisztokrácia, a keresztény egyház, a gyárosok – megsemmisítése, likvidálása, ellehetetlenítése volt, amelyet kísért a polgárság, a vagyonos parasztság tömegeinek kifosztása, az iparosok tízezreinek annulálása, a szakképzett munkásság leértékelése.

Rákosiék, Kádárék, Gerőék, Péter Gáborék, Farkas Mihályék és a hozzájuk hasonlók története nem volt más, mint a gengszterizmus és a féktelen szadizmus története: mások ingó és ingatlan vagyonának ellopása, eltulajdonítása ellentételezés nélkül. Ezt nevezték finoman államosításnak.

A cél végrehajtásához szükség volt börtönökre, internálótáborokra (például Buda-Dél, Kistarcsa, Tiszalök, Kazincbarcika), a hortobágyi „zárt táborokra”, hogy tízezreket szorítsanak fizikai és lelki kényszerítő eszközökkel engedelmességre. Ennek iskolapéldája volt a recski megsemmisítő tábor, ahol a hét végén faragott kőtáblát, sztélét avatott Kövér László, a parlament elnöke annak a csaknem kétezer politikai fogolynak az emlékére, akiket mindenféle bírósági ítélet nélkül ott tartottak rabságban 1950 és 1953 között. Recsk megsemmisítő tábor volt, egy nemzetgyilkossági kísérlet színhelye – emelte ki beszédében a parlament elnöke. Recsken a szabadság véget ért. Éppen ezért fontos ez a történelmi emlékhely, mert itt mutatkozott meg globális erőként a megvalósult szocializmus igazi arca, a kommunizmus lényege, a terror.

Faludy György író, volt rab Pokolbéli víg napjaim című könyvében így emlékezett a magyar Gulágra: „…az ütlegek, az agyrázkódás, a két hétig tartó éjszakai fogda erősen megviselt… február első hetében csak két rabtársunk halt éhen. A második héten szaporodtak az áldozatok: naponta egy, kettő, sőt három is…”

Étkezés előtt az ávós őrmester: ,,Na lássák, fasiszta állatok, nincs Isten! Imádkozzatok Rákosi elvtárshoz!” Az ima, amelyet ilyenkor el kellett mondaniuk, így hangzott: „Rákosi Mátyás, irgalmazz nékünk, a nép piszkos ellenségeinek, és ne hagyj minket éhen dögleni, bár ezt érdemeljük.” Ezután hozták a kondért. Aztán újra a csákánykői kőbánya rabszolgamunkája következett, akár a kétezer évvel ezelőtti Római Birodalomban. Így zajlottak a rabok hétköznapjai.

Kövér László a megemlékezésen fontos gondolatot fogalmazott meg: „A recski pokolban született meg 1956 igazsága, és bár 1956-ban nem győzhetett ugyan ez az igazság, de elpusztíthatatlannak bizonyult..”

A Kékestető felől sötét fellegek kezdték beárnyékolni a napot. Néztem a meghívott vendégeket, a száznál több diákot, és az első sorban ülő, évről-évre fogyatkozó volt recski rabokat. Néztem Mózes Mihály mélyen barázdált arcát, aki együtt szökött meg a szigorúan őrzött táborból nyolcadmagával. Michnay Gyulával is – csak neki sikerült –, de ezért súlyos retorzió járt.

Szabadulása után a metróépítkezésnél, a keszonban dolgozott. Figyeltem Krasznai Béla, a Recski Szövetség elnökének sápadt arcát, akit raboskodása után is osztályellenségként kezeltek évekig, és a többieket, akik megérték a kilencven évet. Róluk és értük szólt most minden, a tárogató, a kürt, a vers. Hiszen ők azok – meg persze még sok ezren –, a megváltoztathatatlan múlt és éppen ezért a jelen vesztesei is. Elvesztett fiatalságukat, boldog férfikorukat nem adhatja vissza már senki. Bár a jobboldali kormányok mindent elkövettek, hogy kárpótolják a kommunizmus üldözötteit – nyugdíjemelés, támogatások, megbecsülés stb. –, az elszenvedett fájdalmakat, veszteségeket már senki sem orvosolhatja. Nagyszerű emberek voltak ők, és természetesen ma is azok.

Faludy nem véletlenül írta, hogy „…emberek lehettünk akkor is, amikor az emberek nem akartak emberek lenni”. Ezért nevetséges, undorító és elfogadhatatlan, amikor a balliberális oldal egyes képviselői ma diktatúrát kiáltanak itthon és külföldön. Vagy nem tudják, hogy mi a diktatúra, vagy nagyon is tudják. A nemzet közös börtöne és közös temetője, a recski megsemmisítő tábor figyelmeztet mindenkit – és ezt hangsúlyozta Kövér László is –, hogy nincs és nem is lehet alku a kínzókkal, a börtönőrökkel, sem azok szellemi és politikai örököseivel, sem azokkal, akik bármilyen okból is védik, mentegetik őket.

Stefka István – magyarhirlap.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>]]>
]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gazdaság (591) Vetítő (37) Heti lámpás (168) Szépségápolás (15) Belföld (4) Politika (1570) Sport (726) Kultúra (3) Gasztronómia (538) Nagyvilág (1278) Irodalmi kávéház (430) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (125) Mozaik (2) Autómánia (61) Mondom a magamét (2746) Jobbegyenes (1312) Rejtőzködő magyarország (171) Életmód (1) Tv fotel (65) Flag gondolja (31) Mozi világ (440) Egészség (50) Emberi kapcsolatok (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>