Munkásságukat a magyar és idegen nyelvű szakirodalom bőségesen tárgyalja. Az erkölcs és identitás egymáshoz kapcsolódó – egymástól elválaszthatatlan – fogalmak. A káosz a globalizált világ perifériáján elhelyezkedő Magyarországon, az unióhoz tartozó nagy országokhoz képest jelentősebb. Bogár László szóhasználatával: a periférián gátlástalanul működik az úgynevezett pénzszivattyú, az unió vezető államai kihasználják az országot, aminek politikai, gazdasági, pénzügyi és morális okai vannak. A következmény a közöny, a szorongás, a depresszió, a közélet széthullása, lét- és célbizonytalanság, sokak gátlástalan meggazdagodása és milliók elszegényedése.

Az Osztrák–Magyar Monarchia dekadens világát, önmeghasonlását jeleníti meg elképesztő precizitással és lélekábrázolással Robert Musil A tulajdonságok nélküli ember című regényfolyamában, amelyet éveken át kimerítő részletességgel írt töredékekből állított össze, ezért csupán a halála után jelent meg, először 1942-ben. Identitásválságról van szó itt is, amely napjainknak másféle változata. Mindez hazánkra nézve súlyosabb következményekkel járt, a vörösterror, a trianoni tragédia az osztrákokéhoz képest összehasonlíthatatlanul súlyosabb, már-már országvesztést, a töredékére zsugorodott haza identitáskrízisét okozva. A minden eddigit meghaladó büntetés folytatódott a második világháború vérfürdőjével, a fasizmuséval, Marx és Engels ideológiájának horrorisztikus következményeivel.
A tömegpszichózis valósággá vált. A náci ideológia szerint létezik az Übermensch és az értéktelen ember, akitől meg kell tisztítani a világot. Azokat a csoportokat, amelyeket így minősítettek, koncentrációs táborokban pusztították el, a felsőbbrendűség meggyőződéses fanatizmusával. A kommunizmusban is létezett egy típus, a meggyőződéses kommunista, az „eszményi ember”, ilyenek sokmilliónyian voltak. Aki pedig az eszme ellenében volt, azt úgynevezett osztályellenségnek tekintették, akit mint holmi idegen testet, el kell távolítani az egészséges szervezetből. Az egyén, az autonóm ember létlehetőségét lehetetlenné tették. Az elmélet próbaköve a gyakorlat, mondták, s az ilyen ellenséges közegeket – Lenin és Sztálin a gyakorlat inspirátorai – végrehajtóik által koncentrációs táborokba, elmeosztályokra helyezték, vagy hírhedt börtöneikbe. A KGB mint titkosszolgálat, behálózta az egész birodalmat, az volt gyanús, akit annak tekintettek.

Paranoia uralta világukat. A hithű értelmiségieket, írókat, költőket soraikba fogadták, a tehetséges, de „gyanús elemeket”, Nobel-díjasokat, zenei talentumokat külföldre száműzték. Jelentős nyugati alkotókat – mint Camus, Sartre, G. B. Shaw – nyertek meg „Patyomkin-falvaik” varázslatával, hogy aztán ugyanők, hazatérésük után, megismerve a rendszer igazi természetét – tudomásukra jutva a valóság, a nyomor, az éhezés, hogy például Ukrajnában hatmillió muzsik szenved éhhalált, a rendszer többmilliónyi áldozatáról nem is beszélve –, később mélységesen csalódjanak. Az úgynevezett szocialista tábor a nagyhatalom modelljét követte.

Hazánkban az MKP sajátos metamorfózison ment keresztül, mint jogutód követte az MDP, az MSZMP, majd az MSZP, amely a kapitalizmus álbaloldali változatát reprezentálja. Szemlesütve tagadja őseit, deklarálja magáról, hogy a kisemberek érdekeit képviseli a parlamentben, miközben a vadkapitalizmus érdekköreihez tartozik. Nem lehet tudni, meggyőződésük mennyiben az, ami, vagy valójában személyükben meghasonlottak, identitászavarral küszködnek. Természetesen jól álcázva megváltozott szerepkörüket és mivoltukat. Tény, hogy a párt, hosszú ideig mint utódpárt, liberális színezettel jelentős zavart, nihilizmust és morális válságot idézett elő az ország közéletében. Máig tartó jelenlétük és tevékenységük a nemzeti hovatartozás érzését súlyosan csorbította elidegenedéssel és a sehová nem tartozás érzésével. Mindez nem csupán pszichiátriai probléma, hanem egy szakmát meghaladó, országos jelenség.

A fogyasztói társadalom egyébként világszerte elterjedt kultusza, amely a pénzre, a haszonelvűségre motivál, mondhatni kényszerít, egy többszörösen válság sújtotta országban, mint Magyarország, a humánum identitásvesztésének krízisét okozza. A pénz lett a meghatározó minden más helyett, istene a Mammon, a kapzsiság, a luxus, az alávetettség és a nyomor előidézője. A pénzforgalom elzárt világában obskúrus műveletek folynak, székhelyei a gomba mód szaporodó bankok, bankkatedrálisok, a hitélet templomai pedig háttérbe szorulnak. Samuel P. Huntington 2004-ben így írt: „A civilizáció és a barbárság háborújában a világ nagy civilizációi együtt vagy külön-külön fognak elbukni, s magukkal rántják civilizációs értékeik gazdag tárházát: a vallást, a művészetet, az irodalmat, a filozófiát, a tudományt, a technikát, az erkölcsöt és a könyörületességet.” Az identitás és az erkölcs érvényre jutása már-már reménytelen.

Magyarország nagy feladatra vállalkozott, de már edzetté vált történelme során, a lét és nemlét határán vergődve mind a mai napig fennmaradt. A modern korban az ellendrukkerek népes hadával vívott harca során jogot formál a túlélésre, a boldogulásra. Jelenlegi állapotában ez minden bizonnyal nehéz lesz, rögös utat kell bejárnia hosszú időn át. Meg-megbotlik olykor, ez elkerülhetetlen, de vezetőinek megfeszített munkájával minden bizonnyal visszanyeri majd egészséges erkölcsiségét és identitását.