Ma 2018 június 25. Vilmos napja van. Holnap János, Pál napja lesz.
bbfe30da747857f4a61a4aa190d5b3d6.jpg

A morált a kispadra ültették

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A demokrácia olykor a demokrácia halála. Hallgatom, ahogy Nyugaton bírálják Orbánt és a magyar kormányt. A jószerivel hamisan elképzelt európai együttműködés kerülne veszélybe a bankok elleni magyar fellépéssel?

Megint a kettős mérce: a volt szocialista miniszterelnök megszállottként végigverethette Budapestet a forradalom ötvenedik évfordulóján, még magas rangú vendégei sem rótták meg ezért. Ha viszont utódja a másik, a nemzeti oldal képviselőjeként az anyagelvűség szűk dogmáit kétségbe vonja, gyanúsnak és diktatúrára hajlamosnak ítéltetik meg Brüsszelben.

Ennek az anyagelvűséget a morállal azonosító szellemnek egyik letéteményese a hamburgi Spiegel, amely sem a vallással, sem a nemzeti érzésekkel nem hajlandó kacérkodni. Az érzelmek világába tartozó dolgok ugyanis magas kockázati kamattal járnak. A hamburgi lap római tudósítójának egy régebbi, a pápával kapcsolatos írása nagyon jellemző erre a mentalitásra: a Nagy Inkvizítornak már nincs mondanivalója.

„Voltunk pápa” – írja Alexander Smoltczyk. „Most Merkel vagyunk, Steinbrück, Schmidt – nem egészen véletlenül protestánsok, csontszáraz lutheránusok, akiknek a lángolás, az idea szomjazása, a vigasztalás idegen.” A barokk látványosság és a nagy szavak ideje lejárt, „a józanság ideje jött el. A buddenbrooki kereskedő etikáé. Cselekedni anélkül, hogy (Szent) Ágoston biztosítaná a hátunkat.” A morál nem húz ki a válságból, csak az adott világ szabályainak figyelembevétele: „A bankárok végezzék csak dolgukat, józanul, hanzavárosi szellemben, kalmárként. Protestánsként.” Olyan gonoszan okos, olyan népszavás szöveg ez. S megtévesztő. Hiszen ma nem a tőkés, a protestáns etika áll szemben a katolicizmus barokkos tekintélyelvével, mint a 19. század német kultúrharc, a Kulturkampf idején, hanem a bankok lassan az egész nyugati társadalommal.

„Ha a pénz a tényleges munkavégzés igazolása lesz, az véget vet a legsötétebb és legáltalánosabb visszaélésnek; az uzsorának” – írta még a két háború közt Ezra Pound, akit egyik kortársa „együgyű forradalmárnak” nevezett, s ’45 után Amerika ellenességéért 11 évre a bolondok házába dugtak. (A pénz önmagát termeli újjá, s így – mennydörögte Pound – csak a bankárok gazdagodnak, az emberek többsége pedig tartósan pénzszűkében leledzik.) Egy másik együgyű forradalmár, Karl Marx a 19. században az uzsoratőkét a tőke özönvíz előtti formájának nevezte, s barátja, Heinrich Heine az 1842-es nagy hamburgi tűzvész után – amely csodák csodája, a tőzsde főkönyvét megkímélte – gunyoros sorokban írta: „De hál Isten, még áll a Bank, / a város ezüst lelke! / s a Főkönyv! S benne, hogy mit érsz / készpénzbe és hitelbe!” A modern élet elemévé vált a pénzkölcsönzés, a hitel: ezen a marxi és poundi zsörtölődés sem segített.

A főkönyvi mentalitás számára idegen a munkavégzés igazolásának pénzként való felfogása: a munkapénzt fizető nácikat és az amerikai Társadalmi Hitel Pártjának zöld inges tagjait – akik a bankoktól nemzeti osztalék fizetését követelték – a sajtó nevetségessé tette. A piac szabadsága a feltétele a szabad társadalomnak – mondták ki dogmaként a nyugati világban közgazdászok és politikusok egyaránt. Ha az ember a pénz és a piac funkcióit korlátozó nemzeti szocialista és szovjet típusú gazdálkodásra gondol, hajlamos igazat adni nekik. Csakhogy ez a protestáns etika ihlette józan kalmárszellem a Szovjetunió szétesésével a kispadra került. Ami a szovjet rendszer fennállása idején okos gazdaságpolitika volt, az most két évtized alatt uzsorás, vízözön előtti világgá változtatta a művelt Nyugatot. A felelős politikusoknak nincs merszük, hogy végiggondolják, milyenné vált a bankrendszer, s mit kéne kezdeni vele. S azt, hogy a száraz közgazdasági eszmefuttatások bosszantják a szép játékra vágyó nagyérdeműt. Miért ül a morál, a józan kalmárszellem a kispadon? S miért tűnik a demokrácia a demokrácia halálának?

Vessünk egy pillantást a vízözön előtti világra. A bankári üzlet a pénzváltásból fejlődött ki. A kölcsön, az átutalás, a hitellevelek kibocsátása és fogadása mind kamattal jártak Babilontól egészen Rómáig. A római bankárok nem elégedtek meg a hagyományos üzletágakkal, hanem a gazdasági és politikai életet is ellenőrzésük alá vonták. A választási vesztegetéseket megfelelő jutalék ellenében bonyolítgatták, s szívesen foglalkoztak közületeknek adott hitelekkel, ahol a szokásosnál magasabb kamatlábat alkalmaztak. Míg Rómában évi 12 százalékot szedtek adósaiktól, addig a tartományokban évi 48-at, úgyhogy a kihelyezett tőke már két év alatt visszajött kamatban. A provinciák városai ezen tönkrementek, de a római helytartók megvédték a befektetőket (uzsorásokat), s a rendelkezésükre álló katonasággal segítették a tőke és a kamatok erőszakos behajtását. S mintha lapunk hasábjain az ember az ókori Róma, az akkori művelt világ gazdaságtörténetének egyenes folytatását olvasná Bogár László írásaiban.

Tamáska Péter, magyarhirlap.hu

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Flag gondolja (31) Kultúra (3) Irodalmi kávéház (428) Mondom a magamét (2670) Gasztronómia (538) Vetítő (37) Heti lámpás (168) Egészség (50) Mozaik (1) Mozi világ (440) Tv fotel (65) Sport (726) Gazdaság (590) Emberi kapcsolatok (36) Tereb (125) Nagyvilág (1271) Jobbegyenes (1287) Rejtőzködő magyarország (171) Politika (1570) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Életmód (1) Belföld (2)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>