„A helyről nem beszélek,
hol járok mindennap.
Dől a bűz a házakból,
az utcán hullaszag.

Nézek szerteszéjjel,
mögöttem jön egy alak.
Tudom, hogy ez az a pasas,
akit rám állítottak.

Rohadt spicli. Pfuj, spicli!
Rohadt spicli. Pfuj, spicli !
Dörömböl az ajtómon,
bár remeg a kezem.
Odamegyek mégis,
és a kulcsot keresem.

Belépett az alak,
már nem is köszön.
Nem is kérdem tőle,
mert tudom, hogy értem jött.

Rohadt spicli. Pfuj, spicli!
Rohadt spicli. Pfuj, spicli!”

Miközben a kommunizmus áldozataira emlékezünk, Magyarország az Euró­pai Unió volt szocialista „tag- és népköztársaságai” közül az utolsó, ahol a kommunizmus ügynökeinek aktáiról szóló vitát az Országgyűlés még mindig nem zárt le. Pontosabban: alaposan lerendezte. Tudniillik egy hete annak, hogy Schiffer András a parlamentben szavazásra bocsátotta Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről című indítványát – az ügynökakták megnyitását előterjesztő LMP-javaslat tárgysorozatba vételét a Jobbik is támogatta. Ugyanakkor a kormánypártok, vagyis a Fidesz és a KDNP képviselői az „ügyben” nem szólaltak meg, viszont az ügynöklista nyilvánosságra hozatalát egyhangú többséggel leszavazták.

Hivatalos magyarázat azóta sincs a magukat jobboldali-konzervatív-polgári erőknek tartó pártok részéről.

Felettébb sajnáljuk.

Azokra nézve pedig, akik politikai áldozatként érintve voltak, szégyen és gyalázat az ügynöklisták „altatása”.

És nem pusztán az érintettekről van szó. A magyarországi jobboldali szavazókat leginkább az 1990-es éveket megelőző rezsim tagadása hozta és hozza össze. Azok, akik magukat nemzetinek és konzervatív értékrendűnek tartják, szinte egységesen ítélik el az MSZMP-t, a szocialista múltat, a „hálózatot” – gyakorlatilag ez a közös nevező.

Úgyhogy most lehet(ne) mit magyarázni! Például elmesélhetnék a jelenleg hatalmon lévők, hogy kinek és minek az érdekeit sértené az, ha bárki nyíltan hozzájuthatna az ügynökaktákhoz. Egységes pártálláspont alakult-e ki, vagy azok, akik az LMP-s előterjesztésre voksoltak, felülemelkedtek ezen? De a többiek miért nem?

Milyen jogállam az ilyen, ahol ez a „stratégiai” kérdés a rendszerváltást követő több mint két évtized elteltével simán elkenhető?!

Cseppet sem mellesleg a témát a németek, a csehek és a lengyelek már rég elintézték: egyszerűen nyilvánossá tették a besúgók és az azt működtető hálózat, például a szigorúan titkos tisztek nevét, a személyi köröket.

Állítólag néhai Antall József miniszterelnök azért nem tudta megoldani a problémát, mert az „első szabadon választott Országgyűlés” tele volt spiclikkel. Ezzel szemben 2012-t írunk, az úgynevezett polgári oldal immár harmadszorra fogja a kormányrudat, és továbbra is kényes téma a lista. Ha továbbra is marad az exkluzivitás, akkor ismét előjöhet egy-két sztori.

Bizonyára emlékeznek még a Medgyessy Péter „jegyezte” D–209-es ügyre, Szabó István filmrendező védhetetlen jelentésére és más vonatkozásban ugyan, de a Biszku Béla-esetre. Amennyiben csak a jéghegy csúcsa látható, pont a lényeg veszik el: a valódi bűnösök akár tovább funkcionálhatnak, a megzsarolt szerencsétlenek pedig nem értik, hogy a magukat antikommunistának aposztrofáló pártok miért hagyják, hogy így legyen.

Állítólag 1989-ben a Belügyminisztérium tonnaszám égette el a titkos iratokat, továbbá zsarolási célra mázsaszám lopták ki a dokumentumokat a tartótisztek és főnökeik. Pontosan nem tudni, hogy az ügynöklisták összevissza manipulált és ellenőrizhetetlen névsorokat tartalmaznak-e vagy sem. Kérdéses az is, hogy az átláthatóság azt eredményezné-e, hogy bírósági perek ezreire kerül majd sor.

Még nem tudni, hogy a Fidesz és a KDNP képviselői benyújtanak-e önálló képviselői indítványt az ügynöklisták feltárásáról, vagy csak arra futotta, hogy az LMP-s javaslatot a „kétharmad” kétharmada leszavazza.

Innét kezdve azonban nem lehet ügynöközni, komcsizni vagy liberálbolsevikozni!

Visszaüt.