Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
5cad2cc7c94904d911ee61e0e6de0b55.jpg

Filatorigát - Charles Gati és az igazság

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Nekünk, akik nem mentek a tengerentúlra és itt maradtunk, van némi történelmi ismeretünk erről a másképpenről.

Közeleg a kampány, hát akkor most vágjunk bele a dolgok medias resébe, de alaposan. Miután a 168 óra című akármi megtette azt a szívességet, hogy életbevágóan fontos interjút közölt egy, a magyar belpolitikában autentikus úrral, Charles Gatival (van, ki e nevet nem ismeri), akkor szerénységem is megteheti a sajtószabadság, a fékek és egyensúlyok kőbe vésett és ezerszer, mit ezerszer, százezerszer áldott dogmája alapján, hogy mondjon valamit.

Gati mester, nevezzük nevén, Gáti Károly honfitársunk nem akárki, a Columbia Egyetem tanára és kutató intézetének munkatársa volt, most a Johns Hopkins Egyetem professzora. Szóval nagy tudású magyar ember.

Én bizonyára nem vagyok olyan okos, pláne nagy tudású, nem is voltam a Columbia Egyetem tanára, sem a Johns Hopkins professzora, és ahogy elnézem a kilátástalan jövőt, nem is leszek. De Gáti honfitársunk viszont a Columbia Egyetem tanára volt, noch dazu a Johns Hopkins professzora, tehát valószínű, hogy okosabb nálam, de ebbe most ne menjünk bele.

Azt mondja ez az úr, hogy igenis vannak lehetőségek arra, hogy a kormányt, a magyar kormányt – ha lehet, demokratikus módon, ha nem lehet, másképpen – elmozdítsák. Jelzem, professzor úr, hogy ezt a kormányt demokratikus úton választották és a jelek azt mutatják, hogy a nép, a magyar nép megint ezt fogja választani. Mindegy (nem mindegy), néhány hónap múlva megtudjuk.

De mégis kérdezem, professzor úr, mi az, hogy másképpen? Nekünk, akik nem mentek a tengerentúlra és itt maradtunk, van némi történelmi ismeretünk erről a másképpenről. Dédapáinkat Haynau, nagyapáinkat Kun Béla, apáinkat Veesenmayer, Rákosi és Kádár tanította, emiatt génjeinkben tudjuk, hogy mi az a másképpen. Tudjuk jól és nem felejtjük. Talán most drónokkal fenyeget minket, mester? Vagy valami mással?

Aztán azt mondja ez az úr, a nagy tudású magyar ember, hogy Bajnai Gordon washingtoni és New York-i látogatásai során igen jó benyomást keltett, tartalmas előadásokat tartott az európai integrációs folyamatokról. És ugyanezt mondja az itt (Amerika) szintén rendszeresen megforduló Mesterházy Attila értékes előadásairól, beszélgetéseiről. Kár, hogy az MTI és ennélfogva a magyar sajtó döntő része ritkán vagy talán soha nem tudósít Bajnai és Mesterházy sikeres látogatásairól.

Professzor úr, feladtam. Tényleg, mennyi értékes információtól fosztották meg hazámat. Ott rohadjon meg a 133 éves nemzeti hírügynökség, az MTI, hogy arra sem képes, hogy tudósítson Bajnai tartalmas előadásairól, nem beszélve Mesterházy értékes beszélgetéseiről.

Charles, John Hopkins, ezt olyannyira feladtam, hogy a cikket már be sem tudom fejezni.

(szék) - gondola.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1309) Nézőpont (1) Rejtőzködő magyarország (168) Titkok és talányok (12) Szépségápolás (15) Jobbegyenes (2778) Mozi világ (440) Politika (1582) Történelem (17) Belföld (10) Életmód (1) Tereb (146) Egészség (50) Alámerült atlantiszom (142) Gazdaság (702) Heti lámpás (310) Flag gondolja (36) Sport (729) Mozaik (83) Vetítő (30) Irodalmi kávéház (537) Emberi kapcsolatok (36) Mondom a magamét (7501) Tv fotel (65) Gasztronómia (539) Kultúra (6) Autómánia (61)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>