Bármi, ami csúnya, ronda és alpári, az mind a Ron Werber-féle menlevéllel csapódik le. Legyünk tárgyszerűbbek, az MSZP-nek az öncélú hazudozás miatt nincs is igazán szüksége spin doctorra. Minden kampányban hozzák a formájukat, most meg, amikor végképp lecsúszni látszanak az ország vezetéséről, vesztüket érzik. Csupa közgazdasági zseni, kultúrharcos, szociálpolitikus, éhezésszakértő, ]]>nukleáris fizikus]]>, szegényember-barát, a kapitalizmus vagyonszerzését és egyenlőtlenségét mélységesen elítélő, ]]>dollárban és euróban takarékoskodó ]]>filantróp tömörül az összefogásba. Ahol valójában egymás lenézése kevereg a hatalomvesztés és hatalomakarás kínjaival.

Mesterházy Attila trónfoglaló beszédében orbitálisat hibázott, amire egyre jobban rácsavarodik ahelyett, hogy a ]]>köteles ügyet röviden a helyére tette volna]]>. A szociknak nem erősségük a belátás, a vita, rosszul rögtönöznek, nem bajnokai az élőbeszédnek vagy a riposztozásnak. Amit felvezetnek, szellemtelen, durva és erősen az ösztönökre hajtó megnyilvánulások. Csak reménykedni lehet, hogy Mesterházy észre tér, és nem „használja” népe ajándékát, a furkósbotot, nem gondolkodik akasztáson és nem hergeli úgy a mindenhol fellelhető aljatömeget, hogy valamiféle tragédiába torkolljon a „vicces” heccelődés. Ha nem tudnánk, hogy Mesterházy a baloldal miniszterelnök-jelöltje, ]]>Gyurcsányt tennénk a befutó posztjára]]>.

Ő most feltámadt önkéntes száműzetéséből, és Mesterházy jóváhagyásával országos kampánykörúton keresi egymillió hívét, ami víziója szerint csak az ő keltegető csókjaira vár. Gyurcsány munkabírása, hogy naprakészek legyünk, egy donyecki bányász energiájával vetekszik. Interjúk naponta, közszereplések, tévé, rádió, közönségtalálkozók, szerelmetes randevúk. A betegek meggyógyulnak, ha megérintik a zakóját: Ó, Feri kész csoda! Feri meg működik: a Fideszt át kell lépni, Orbánt el kell felejteni, szavazóit levegőnek venni, a jobboldal nem is létezik, fájni fog, nem fog fájni, ]]>megadóztatjuk, elvesszük]]>, visszaadjuk, megtoroljuk, úgy gondoljuk, úgy gondolom, akarom. Pártelnök maradok, frakcióvezető leszek, csak az aranyhal hibádzik a tenger kívánsághoz. Saját ötletre már átírta az adótörvényeket, elintézte az adókedvezményeket, dobálózik milliókkal, vagyonadóval fenyegeti a gazdagokat, szóval jönnek újra a trükkök százai. Az ember, aki pénzügyi tanácsadó cégével a fél országot zsebre vágta, most kultúrharcra tüzeli a baloldalt. Elemében van, neki a közönség: eső a homoknak. Kivirul, megpendül, megéled, túlteng. Énekel, táncol, hörög vagy fejhangon sikítozik, jóslatait suttogva adja elő a hallgatóságba horgolva tekintetét, mintegy hipnotizálva közönségét. Nevetünk rajta, mert kiválóan alakítja Svengálit vagy Osztap Bendert, de lefagy a nevetés, ha miniszterelnöki ámokfutására gondolunk.

Mániákusan hisz abban, hogy a fátum Magyarország prófétájának szerepét szánja neki, miközben élete igazi főszereplője Orbán Viktor, akinek személye végezetesen rabul ejtette. Emészthetetlen gyűlölet, féltékenység, kisebbségi érzés, reváns- és bosszúvágy fűti vele szemben, amit képtelen palástolni, ezért csuklik fel a hangja, torzul fintorba az arca, amikor Orbánról beszél. Már mindennel megvádolta. A legviccesebb, hogy az áruló Orbán hazudik reggel, délben, este és éjjel. Mondja az áruló főhazug, aki Brüsszeltől a legkisebb magyar faluig mindenkinek hazudott egy combosat, és kormányzásának összegzése egy kifosztott ország adóssághegye. Régen heccmesternek hívták a Gyurcsányokat, ma a hekkmester járja.

mno.hu - Seszták Ágnes

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>