Egyáltalán nem. Jóllehet tisztelem a szerzőt, de azt vallom, hogy ez nem épp a legsikerültebb kötete, mert bár nagyon szép versek vannak benne, egészében véve mégsem érnek el olyan hatást, amit (gyanítom) szeretett volna.

Óhatatlanul felmerült bennem most a kérdés: szeretett volna? A fülszöveg a kötet egyik verse, ki is jelenti benne a szerző:  „ez csak egy japán vázlatkönyv: vézna, fáradt lapokkal, boldog űrrel, telítve minden semmiséggel, egy puszta tárgy, kopár papír, rossz, hevenyészett, rontott rajzolatokkal, tört vonalakkal, tökéletes hibákkal...”

És tényleg az; nem tudtam ettől a hasonlattól elvonatkoztatni, nem éreztem pluszt, valamiféle fellobbanást a versek olvastakor, csak egy kis melankolikus hangulatot, elmélázást. Ez lett volna a szerző célja? Mert ha igen, akkor viszont a könyv tökéletes, és ennél többet lehet, hogy botorság volt várnom.

Nagyon nem tudok mit kezdeni a kötettel, annyira megfoghatatlan, tünékeny, se nem jó, se nem rossz. Semmi különös. Sokszor emlékeztetett arra, amikor egyetemen önjelölt költőzsenik olvasták fel pátosszal telítve a verseiket, amelyek ugyanilyen semmi különösek voltak, szójátszadozások, hangulatfestések, egy kis ez, meg egy kis az.

Vállalom a felelősséget; lehet, hogy rossz pillanatomban olvastam, és mindegyik vers a kötetben gyémánt és gyöngy, amit elém, disznó elé szórtak –  nekem egyik sem maradt meg az emlékezetemben, és nem hiszem, hogy ez lett volna a kötet összeállításakor a cél.

4/10

(Magvető, 2009)

Natasha
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja
]]>http://biblioteka.freeblog.hu]]>