Fricz tamás gondolatai
Flag
2013.09.03
Mielőtt a kóbor apácákat sikerülne megtéveszteni a baloldalnak, sietve szeretném leszögezni: az MSZP és az Együtt 2014–PM pártszövetség megállapodása arról, hogy nem lesz közös miniszterelnök-...
4030
Flag
2013.08.27
Már talán fölösleges is leírnom – hiszen még a balliberális oldal kritikusai is megtették, néhány nagyon hűséges „hívő” kivételével –, hogy az Alföldi Róbert által rendezett István, a király...
3734
Flag
2013.08.24
Eddig szentül hittem, hogy vannak közös kiindulópontjaink. Ilyen például, hogy nem örülnénk annak, ha kiderülne, hogy Orwell Nagy Testvére valóban köztünk van és figyel minket. Ám a reagálásokból úgy...
3285
Flag
2013.08.13
Azt hittem, Gyurcsány hírhedt „igazságbeszéde” után már nem hazudik többé az MSZP, hanem csakis az igazat, a tiszta igazat mondja. Keservesen kellett csalódnom: Török Zsolt szocialista szóvivő és...
3399
Flag
2013.08.06
Bajnai Gordon – tudják, a libás – legutóbb azt mondta, hogy a magyar kormánynak el kell számolnia 500 milliárd forinttal, amelyet a devizahitelesek megsegítése érdekében elvett a bankoktól. Íme,...
3398
Flag
2013.07.30
Több jel mutat arra, hogy 22-23 évvel a „rendszerváltás” után elkezdődött a rendszerváltás Magyarországon.
3617
hirdetés
Flag
2013.07.09
Göncz Kinga, Bokros Lajos és részben Tabajdi Csaba a Tavares-féle jelentés európai parlamenti vitájában francia, esetleg portugál, osztrák, holland vagy belga baloldali-balliberális képviselőként...
3733
Flag
2013.07.02
A fent nevezett hölgy és az urak az elmúlt hetekben úton-útfélen arról nyilatkoznak, hogy a jövő évi magyar parlamenti választások szinte biztosan nem lesznek tiszták.
5050
Flag
2013.06.25
A Civil Összefogás Fórum által megalakított Szellemi Honvédelem Mozgalom, mely immáron ötezer tagot számlál, a mai napon nyílt levelet küld Viviane Reding asszonynak, az EU alelnökének és biztosának...
3463
Flag
2013.06.18
Azt mondják – talán joggal –, hogy egyre több nő kellene a politikába, a parlamentbe, a közéletbe, mert a nők érzékenyebbek, megértőbbek, érzelmesebbek a kőkemény, érzéketlen, „fatuskó” férfiakkal...
4548
Flag
2013.06.11
Hát ez az. Erről írtunk az elmúlt húsz évben sokan, köztük jómagam is, ha nem százszor, hát ezerszer: Rytkó Emília esete kapcsán ismét kiderült, hogy ami Magyarországon történt a nyolcvanas-...
3640
Flag
2013.06.07
A sok más mellett van egy olyan sajátos hungarikumunk, aminek nem igazán örülhetünk. Ez nem más, mint a minimális nemzeti összetartást sem felvállaló baloldali politikai ellenzék.
3397
Flag
2013.06.04
Bár úgy tűnik, a Heti Válasz és a Magyar Nemzet csütörtöki és szombati számaikban többé-kevésbé feltárták az őszödi beszéd kiszivárogtatásának lehetséges titkát, azért akad jócskán nyitott és...
3542
Flag
2013.05.21
Bajnai Gordon elszánta magát, hogy újra az ország miniszterelnöke legyen 2014-től. Ha nehezen is megy, vegyük ezt a szándékát komolyan, és nézzük meg röviden, kit kapnánk, ha Bajnaira tennénk a...
6688
Flag
2013.05.16
A régi, SZDSZ-hez kötődő 12 közéleti szereplő ismét megszólalt, a Népszabadság szombati számában jelentettek meg újra egy közös nyilatkozatot Mi és ők – beleszóljon-e Európa a dolgainkba? címmel...
3659
Flag
2013.04.30
Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének monitoringbizottsága előző hét szerdán 21:20 arányban döntött arról, hogy az Európa Tanács parlamenti közgyűlése a soron következő, júniusi közgyűlésén vegye...
3514
Flag
2013.04.23
Lassan megtanuljuk, hogy a „Nyugat” mint olyan nem tökéletes és ideális emberekből áll. Lassan megtanuljuk, hogy az euroatlanti világban sem feltétlenül azért kerül valaki fontos vezetői pozícióba,...
4707
Flag
2013.04.02
Megint eljöttek. És persze sokszor fognak még jönni. A facebookos, hahás, OHÁ-s, bajnai gordonos, Együtt 2014-es, Király utcai Sirály klubos, saul alinskys stb. fiatalok március 30-án, a Fidesz 25...
3390