Mindez látványosan megmutatkozott az utóbbi napokban, különösen annak kapcsán, hogy ]]>hazánk végre megkapta az Európai Bizottságtól a „zöld lámpát”]]>, aminek alapján június 21-én minden bizonnyal kikerülünk a túlzottdeficit-eljárás alól, amelybe az EU-ba való belépésünk óta rögtön belekerültünk, és azóta sem tudtunk kikerülni belőle.

Szögezzük le: ez egyértelmű és nyilvánvaló sikere az Orbán-kormánynak, méghozzá nemcsak hazai, hanem európai viszonylatban is, hiszen az EU-tagországok azon kisebbségébe – ha tetszik „elit csoportjába” – kerülhetünk bele, amelyeket már nem nyom az eljárás terhe. Magyarország megítélése ettől kezdve látványosan javulhat, s mindez megteremtheti a gazdasági növekedés lehetőségét is a következő időszakban. S ez pedig a kormány teljesítményén keresztül az egész országnak jó, ez az ország sikere egyben, beleértve annak minden szegmensét, bal- és jobboldalát egyaránt.

Sokat jártam Németországban, Ausztriában, s megfigyelhettem: a mindenkori parlamenti ellenzék mindig elismerte a kormányzat valós teljesítményét és sikereit, nem „fikázta” azt, mert úgy érezte, hogy ez a teljesítmény egy ország, egy nemzet teljesítménye, amelynek ők is a tagjai, s így e sikereknek örülniük kell, mert ha nem tennék, úgy tűnhetne, hogy ők a nemzet ellenségei. Másképpen fogalmazva: úgy tűnhetne, hogy nem kívánnak a nemzet közösségéhez tartozni.

Ehhez képest ]]>mit volt képes reagálni Bajnai Gordon Együtt 2014-e a Párbeszéd Magyarországgal karöltve]]>? Írd és mondd annyit, hogy a kormány kegyetlen és embertelen gazdaságpolitikájával kerültünk ki az eljárás alól.

Kegyetlen és embertelen gazdaságpolitika – mondja a „libás” Bajnai Gordon. Ez azért sajátos, mondhatnám, kissé pikáns. Ebből bizony az következik logikusan, hogy a Bajnai Gordon által tulajdonolt Wallis cégcsoport ]]>Hajdú-Bét-es ámokfutása, a Hajdú-Bét tönkretétele]]>, ötszáz libatenyésztő egzisztenciális tönkremenetele – ami néhányak öngyilkosságához vezetett – lenne a „kegyes” és „emberséges” gazdaságpolitika.

Sőt, bizonyára az a kegyes és emberséges gazdaságpolitika, amit Bajnai Gordon miniszterelnökként folytatott: a táppénz csökkentése, a gáz- és távfűtési támogatások szűkítése, a lakásvásárlási támogatás eltörlése, a 13. havi nyugdíj és a közalkalmazotti bér megszüntetése stb. S bár furcsa, hogy az ilyen nyilatkozatok után nem szakad le az ég, még ennél is súlyosabb látni, hogy a Bajnai-féle pártszövetség az ország, a nemzet sikeréből látványosan kivonja magát, akárcsak a Demokratikus Koalíció.

Ehhez képest az MSZP, bár fogcsikorgatva, de azért jó hírként értékelte a túlzottdeficit-eljárás alól való kikerülésünk lehetőségét, igaz, Szanyi kapitány hozzátette, mindez a szegények rovására történt. (Utóbbi mondás is elképesztő, hiszen amíg az MSZP-kormányok mindig alázatosan követték az EU–IMF–Világbank döntően a lakosságot érintő, megszorításokat előíró követelményeit, addig az Orbán-kormány éppen arra törekedett, hogy a lakosság helyett a nagy cégek és a bankok vállaljanak többet a terhekből.)

De ezen túl a szocialisták esetében sem jobb a helyzet, hiszen ők azok, akik az EU-ban, az Európai Parlamentben többször is kezdeményezői voltak a saját országuk elleni eljárások megindításának és elítélő határozatok elfogadásának, élükön Göncz Kingával és Tabajdi Csabával.

Éppen a napokban írt arról egy hetilapban Navracsics Tibor, hogy az általunk sokszor lesajnált Romániában kormányzat és ellenzék között létezik a nemzeti minimum. Amikor ugyanis az Európa Tanács közgyűlése ]]>a Ponta-kormány]]> alkotmányos jogsértéseit vizsgálta, az ottani román kormánypárti és ellenzéki képviselők együttesen adtak ki nyilatkozatot arról, hogy köszönik szépen, de hazájukban nincs semmi baj a demokráciával, s ha van, akkor azt majd ők otthon egymás között megoldják.

Ehhez képest mit ír Orbán Viktor 50. születésnapja alkalmából ]]>Braun Róbert szocialista párttag]]> (tudják, ő volt Simor András korábbi MNB-elnök egyik tanácsadója, ráadásul úgy, hogy közben belépett az MSZP-be, megsértve ezzel minden létező etikai szabályt)? A következőket: „mi képviseljük a nemzetet” – és nem Orbán és a jobboldal, teszem hozzá –, „mi képviseljük a haladást”, „mi képviseljük a felemelkedést”, „mi képviseljük az együttműködést…”. S a konklúzió: „Orbánnak és az orbánizmusnak mennie kell, hogy mi maradhassunk itthon és Európában.” Na ja, és nemzetközivé lesz holnapra a világ!

Nos, ez így nem fog menni, gyerekek. A braunróbertizmus – ami az MSZP részét képezi, a Bajnai–PM csapatról pedig fentebb már szóltam – szétszabdalja a nemzetközösséget. Ha egy országban nincs meg a mindenkori minimális tisztelet akár a nekünk nem tetsző miniszterelnökkel szemben is, akkor az a nemzetközösséget veszélyezteti.

Csak azt tudom mondani ennek a baloldali ellenzéknek, amit Virág elvtárs mondott: nehéz, nagyon nehéz. Veletek.

Fricz Tamás - mno.hu